Nos, be kell vallanom, hogy látatlanban utáltam az egész sorozatot és a belőle készült filmeket is. Úgy gondoltam, hogy bugyuta és nagyon gyerekes ahhoz, hogy felnőtt ember elolvassa, s én már akkor sem voltam kisgyerek, amikor Rowling robbantott a regényével. Hogy most miért olvastam mégis el? Egy csapat gyerek ott aludt a könyvtárban, és a Harry Potter-szcéna első részét néztük meg, illetve ahhoz kapcsolódó beszélgetést és játékokat terveztem. Így hát képbe kellett kerülnöm, s be kell vallanom, annyira megtetszett az első kötet, hogy 4 nap alatt elolvastam az első három részt a sorozatból. Nem bugyuta és nem túl gyerekes a történet, sőt, izgalmas és ötletes. De ami igazán tetszett nekem, az az egésznek a hangulata. Tetszik az iskola, az órák, a diákok, a tanárok, az a nagyon erősen brit hangulat, ami átjön. A Roxfort diákjai a tanulással foglalkoznak, és a Mardekárosok kivételével összetartó banda. Nem fúrják egymást, és - mivel ez egy mese - nem youtube csatornákon fejezi...