Olvassunk együtt!

Hejj, hát, hogy is kell ezt mondani? Nem jött át. Elolvastam, de nem ment könnyen. Biztos benne van az is, hogy annyira menő volt annak idején ez a könyv, ezért sokkal többet vártam tőle. Azt hittem ennél provokatívabb lesz, de igazából elég vacak volt. Sok minden nem tetszett benne, főleg a logikai bakugrások és csúsztatások. A rendőrök Louvre-ban nem nézték meg a biztonsági kamera felvételeit, az még hagyján. Bár nem nagyon értettem meg a dolgot, hiszen külön ki is hangsúlyozta Brown, hogy a rendőrnyomozó mennyire megszállottja a technikának, s mégsem az az első, hogy ráfekszenek a kamerák felvételeire, hogy megtudják, ki jött be a meggyilkolt kurátorral együtt az épületbe. (Bár megértettem, hogy bent a múzeumban nincsenek működő kamerák, de lehetetlenség, hogy a bejáratoknál sincsenek. Ez nonszensz.) Na, mindegy, lépjünk ezen túl. Az már sokkal jobban zavart, hogy midőn Brown helyre kiselőadást tartott nekünk, olvasóknak a katolikus Inkvizíció rémtetteiről a nők vonatkozásában,

Ez a könyv teljesen elvarázsolt! A kollégáimtól kaptam névnapomra, s most jutottam oda, hogy elolvassam. Olyan volt olvasni, mintha belemerültem volna egy jó kád meleg vízbe, és még egy pohár bor is állt volna a kád szélén. Elbűvölt, beszippantott, egyszerűen jól esett benne lenni a regényben. Pedig különben nincs ám semmi rendkívüli a történetben! Hadzsime a főhős, E/1-ben meséli a sztorit, ami az ő élete. Egy kisvárosban él a szüleivel, egykeként, ami akkoriban (1951-ben indul a történet.) elég ritka volt Japánban. Ettől Hadzsime eléggé kívülállónak érzi magát, s az egykeség hozza össze Simamotóval is, aki szintén egyedüli gyerek. Ráadásul kicsit sánta is, a paralízis miatt. Ők ketten barátok lesznek, állandóan együtt lógnak, zenét hallgatnak (Nat King Cole egyik, Mexikóról szóló számában énekli, hogy a határtól délre.), s Hadzsime persze szerelmes is lesz Simamotóba. De 12 éves korukban el kell válniuk egymástól, Hadzsime és családja elköltöznek. A kapcsolatuk, bármilyen szoros

Ez egy agyon dicsért könyv, rakás díjat is plecsniztek rá a megjelenés évében, 2016-ban. 2017-ben pedig Pulitzer-díjat is kapott. Szóval már eleve nagy előítéletekkel nyitottam ki a regényt, mert számtalan alkalommal csalódtam már nagynevű díjakkal ellátott könyvekben. Ráadásul a téma sem különösebben csigázta fel az érdeklődésemet, de azért kíváncsi voltam, mit tud ez a regény.  A történet az 1800-as évek közepén játszódik, a címadó föld alatti vasút pedig egy tényleges vasút (gőzös) a föld alatt, ahol rabszolgákat szöktetnek. Az amerikai Délen indul a sztori, a főhősnő Cora, aki megszökik az ültetvényről, ahol születése óta él és dolgozik. Az ő viszontagságait követhetjük nyomon, némi fordulatossággal és egy őrült rabszolgavadásszal megspékelve. Elolvastam, de nem ragadott igazán magával a történet. Az író jól ír, nem is kínlódtam sokáig az olvasással, de valahogy nem volt élet a regényben. Feltételezem, hogy nem akart nagyon csöpögőset, vagy melodramatikusat írni, ami nagyon he

Szeretem az összeesküvés elméletes könyveket, a rejtélyeket, a hihetetlen történelmi sztorikat. Ezért is vettem a kezembe ezt a regényt, mert az efféle könyvek archetípusának tűnt és szórakozni vágytam. Nos, ez nem jött be, sajnos. Persze elolvastam, de sokkal kevésbé szórakoztam jól, mint szerettem volna. Nekem kissé összecsapottnak tűnt, nem is sikerült valami hű de nagy rejtélyt összetákolnia az írónak benne, és a stílusa is erősen kérdéses volt.  Dióhéjban: A főhős egy kriptoanalitikus (aki ősi és/vagy titkos írásokat fejt meg), Tomás, aki ahogy láttam a szerző több regényének is főszereplője. A történet Kolumbusz Kristóf személye körül bonyolódik, egészen pontosan akörül, hogy mi volt az igazi neve, és honnan származott, Genovából-e, vagy Portugáliából. A konklúzió szerint Portugáliából, de szerintem ennek nincs különösebb jelentősége, vagy értelme, mint ahogy az egész regénynek sincs. (Természetesen ha olasz, vagy portugál lennék, nem ilyen húrokat pengetnék, de hát magyar v

Régóta szeretnék olvasni valamit Sütő Andrástól. Belekezdtem az Anyám könnyű álmot ígér című könyvébe, de be kell valljam, egyelőre megfeneklettem az olvasásával. Nem tudtam felvenni a ritmust, nem érintett meg semmi az első 30 oldalon. Gondoltam hát, hogy egy drámával csak elboldogulok. A választott kötetben 3 színdarab van, de én csak a címadót, az Advent a Hargitán-t olvastam el. Eléggé idegesített, nehéz volt belesimulnom a nyelvezetébe, sőt, voltak szavak, amiket nem is értettem meg. Misztikus, balladás a hangulat, elképesztő fordulatokkal. Nyomasztó volt benne végig a légkör, és senkit nem tudtam kedvelni a szereplők közül.  Ugyanakkor: szép is a nyelvezete, függetlenül attól, hogy én valahogy kicsit mesterkéltnek érzem, s homályosnak is. A mondanivalót azért leszűrtem, megértettem és respektáltam is. Nagyon röviden a történet: Réka és Gábor gyerekkoruk óta szerelmesek egymásba, de a lányt az anyja egy egzisztenciálisan jobb helyzetű férfival jegyzi el (klasszikus). R

Könyvklubos választás volt, a jobbik fajtából. Évi ajánlotta, habár még nem olvasta ő sem a regényt, de jókat hallott róla. Úgyhogy bevállaltuk. Ez egy vérbeli krimi, ami Oroszországban játszódik 1876-ban. Főhőse Eraszt Fandorin, aki egy nagyon fiatal nyomozó, vagy rendőr, vagy mi. Egy rejtélyes öngyilkosság kelti fel a figyelmét, amelyről később kiderül, hogy afféle kikényszerített öngyilkosság volt. Van minden, ami kell: egy igazi femme fatale, ártatlan leányzó, lebujok, kések, váratlan fordulatok, hajsza, lelepleződés. Az egész könyvnek van egyfajta derűs, vagy talán inkább egy kicsit komolytalan hangulata. Erasztnak hihetetlen szerencséje van mindig, soha nem történik meg vele a felsejlő rettenet, úgyhogy egy idő után már nem is izgultam érte, egyszerűen csak élveztem az újabbnál újabb kutyaszorítókat, hiszen biztos voltam benne, hogy minden helyzetből kivágja magát valahogyan. S persze nem is tévedtem. Erika szerint volt némi James Bond-os beütése a dolognak, s alighanem ráta