Murakami Haruki: A határtól délre, a naptól nyugatra

Ez a könyv teljesen elvarázsolt! A kollégáimtól kaptam névnapomra, s most jutottam oda, hogy elolvassam. Olyan volt olvasni, mintha belemerültem volna egy jó kád meleg vízbe, és még egy pohár bor is állt volna a kád szélén. Elbűvölt, beszippantott, egyszerűen jól esett benne lenni a regényben.

Pedig különben nincs ám semmi rendkívüli a történetben! Hadzsime a főhős, E/1-ben meséli a sztorit, ami az ő élete. Egy kisvárosban él a szüleivel, egykeként, ami akkoriban (1951-ben indul a történet.) elég ritka volt Japánban. Ettől Hadzsime eléggé kívülállónak érzi magát, s az egykeség hozza össze Simamotóval is, aki szintén egyedüli gyerek. Ráadásul kicsit sánta is, a paralízis miatt. Ők ketten barátok lesznek, állandóan együtt lógnak, zenét hallgatnak (Nat King Cole egyik, Mexikóról szóló számában énekli, hogy a határtól délre.), s Hadzsime persze szerelmes is lesz Simamotóba. De 12 éves korukban el kell válniuk egymástól, Hadzsime és családja elköltöznek. A kapcsolatuk, bármilyen szoros is volt, megszakad. Pedig nem is laknak messze egymástól, de nem találkoznak többet. Hadzsime később megnősül, menő dzsessz-bár tulajdonos és kétgyermekes apa lesz, amikor Simamotó újra felbukkan az életében. Ettől kezdve nincs már nyugta... 

Szóval elég átlagos történet, én mégis nagyon különlegesnek éreztem. A cím fölött a borítón szerepelt még egy mondat: Az ábrándok nem segítenek. Hadzsime folyamatosan ábrándozik. Gyerekként is, fiatal felnőttként is, meglett férfiként is. Mindig mást szeretne, mindig valami olyat, amit nem érhet el. Nem azért, mert nincs rá lehetősége, hanem azért, mert mindaz, amit szeretne nem létezik. Mihelyt a közelébe jut, kiderül, hogy ez nem az, amit szeretett volna. S végeredményben rá kell ébrednie, hogy részt kell vennie az életben, a saját életében, mert csak az valóságos. Az ábrándok nem igaziak és nem is segítenek, sőt megcsalnak. Rendkívül soká jön erre rá, s nem lehet tudni, hogy sikerül-e valóban élnie az életét, mert a felismerés környékén véget ér a történet. 

Lehetett volna ebből a regényből egy sima útkeresős, felnövős, a szerelemért-bármit, obligát történet is, de nem az lett, hanem egy érzékeny leírása annak, mennyire fontos észrevennünk és becsülnünk mindazt, amink van. Hadzsimének tényleg megvan mindene: jól menő üzlete, kedves, megértő felesége, két szép leánya, egészséges, fiatalos, erős és tulajdonképpen egy nagyon jó (jóra törekvő) ember. S mégsem elégedett, ami bosszantó is lehetne, de mégsem az. Mert én megkedveltem Hadzsimét, aki őszinte volt magához, és nem szépítette a tetteit. Nem félt szembe nézni a hibáival, s őszintén törekedett jóvá tenni azokat. Persze csinált olyan dolgokat, amikkel nagyon-nagyon nem értettem egyet, de ki ne tenne ilyeneket? Pont ettől volt számomra ő hús-vér szereplő, nem pedig egy papírszagú főhős.

Bátran ajánlom mindenkinek ezt a regényt. Nem is hosszú, s szerintem megéri elolvasni. Biztos vagyok benne, hogy olvasok még Murakami Haruki könyvet! 

Megkerestem Nat King Cole számát, A határtól délre címűt, hogy kicsit felvegyem a ritmust. Alább meghallgatható a dal.