Olvassunk együtt!

Nagyon ritkán lehet olvasni jó keresztény regényeket. Persze van egy-két klasszikus darab, mint például a Quo Vadis Sienkiewicz-től, vagy az És lámpást adott kezembe az Úr Aldrichtól, de sok olyanba futottam bele, amit nem is tudtam elolvasni.  Rivers könyve modern(ebb) darab, és szerintem jó. Nem egy aztamindenit, de azért jó. Romantikába ágyazott keresztény mondanivalója van, s lehet belőle tanulni. Például a párkapcsolatokról, vagy arról, hogy hogyan lássuk meg a saját viselkedésünkben a rosszat. Mert sokszor azt gondoljuk, hogy csak a másik hibázik, mi minden bizonnyal tökéletesek vagyunk. Pont ma olvastam egy idézetet Loyolai Szent Ignáctól: "Óvakodj attól, hogy bárki cselekedetét elítéld. Vedd figyelembe felebarátod szándékát, amely gyakran őszinte és ártatlan, habár cselekedete külsőre gyakran rossznak tűnik." A regény két idősíkon mozog. A fősodor a jelenben játszódik, egy házasság válságáról szól. Sierra és Alex kapcsolata idillinek látszik, majd fokozatosan

A szerzőtől olvasott első könyvem,  A határtól délre, a naptól nyugatra  teljesen elbűvölt. Ehhez képest ez a regény kicsit kevésbé tetszett, de még erre is simán maximális pontot adnék, ha pontozni kellene. Ennek a könyvnek is egy férfi a főhőse, a címbeli Tazaki Cukuru, s az ő felnőtté válását (vagy valami olyasmit) követhetjük nyomon a könyvben. Cukuru azért színtelen, mert a nevében nincs semmilyen szín neve. Nem úgy, mint a régi barátainak, akiknek a nevében színek vannak: Vörös, Kék, Fehér és Fekete. Végeredményben Cukuru színtelensége nem csak szó szerint érthető, de a főhős szerint átvitt értelemben is színtelen ő. Semmi jellegzetesség nincs benne, unalmas, üres edény. Így látja Cukuru saját magát. Ha egész őszinte akarok lenni, a főszereplő szenvedése lehetett volna elviselhetetlen nyafogás is, de Murakami érdeme, hogy nem így van. Képes voltam szimpatizálni Cukuruval és együtt is éreztem vele. Nagyon tetszett, hogy egy férfi szemszögéből láthatok lelki folyamatokat, hisz