Olvassunk együtt!

Könyvklubos olvasmányként vettem a kezembe ezt a kötetet, amely egyben az első (és vélhetően az utolsó is) olvasmányom is a szerzőnőtől. Akivel egyébként már volt szerencsém találkozni egy író-olvasó találkozó alkalmával, amikor kedves könyvklubos tagunk, Erika beszélgetett vele. Egy nagyon szimpatikus hölgyet ismertem meg Bauer Barbarában, aki szerény, kedves és gyönyörűen beszél. Egyszóval elég nagy kedvvel vágtam bele a regénybe, habár sejtettem, hogy nem teljesen az én világom lesz. Hát, ebben végül nem nagyon tévedtem, habár igazából nem volt olyan rossz olvasni A leggazdagabb árvát . Haladós és teljes mértékben kikapcsoló olvasmány volt. Wenckheim Krisztina grófnő életregénye ez a munka, amely engem őszintén szólva erősen emlékeztetett Kertész Erzsébet hajdani regényeire, amelyekben híres és figyelemreméltó asszonyokat mutatott be a fiatalabb olvasóknak. Lányoknak. Csíkosban és pöttyösben jelentek meg ezek a könyvek. Mondjuk annak idején szerettem is olvasni ezeket, így tényleg ...

Méhes György írásaihoz eddig még nem volt szerencsém, pedig már régóta szemeztem a könyveivel. Most könyvklubos olvasmányként vettem magamhoz a Szép szerelmek krónikáját . Nagyon jót szórakoztam olvasás közben.  A történet úgy folyik, mint egy kellemes mese. Könnyen olvasható, nem kíván megerőltetett figyelmet az embertől és nem is fogjuk lerágni a körmünket az izgalomtól. Méhes György ezen írásával a szüleinek kívánt emléket állítani. Sárkány Ilona és Méhes Elek megismerkedését, házasságát, életét követhetjük nyomon a regény lapjain, de mellékszálként elmeséli egy-két nagynéni, a nagyszülők és néhány családi barát házasságának történetét is. Így van értelme a címben szereplő többesszámnak.  A Méhes és a Sárkány família is Erdélyben élt, Kolozsvár és Székelyudvarhely a központ, de persze számos helyszínt megismerünk a könyvben. Ilon és Elek szerelme közvetlenül az első világháborút megelőző időszakban szökken szárba. A hangulat, amelyet Méhes György megfestett egészen elbűvölő...

Harmadik Márai regényem volt Az igazi , és alighanem az utolsó is. Legalábbis nem érzem most a ritmust, hogy akarnék én még olvasni tőle bármit is. Besokalltam, azt kell, hogy mondjam.  Az igazi egy szerelmi háromszög története, két nézőpontból elmesélve. Először Ilona meséli el a házasságuk történetét, hogy szerinte mi volt a gond, hogyan ment tönkre a kapcsolat és ki-mi volt Judit, a harmadik fél. A második részt Péter, a férfi filozofálja végig. Ahogy azt már Márainál megszoktam, a történet alig valamicske, és nem is igazán fontos, csak annyiban, hogy annak örve alatt jól el lehet tépelődni dolgokon. Ebben a regényben jelesül a szerelem mibenlétén, természetén, azon, hogy létezik-e az igazi. Természetesen előkerül Márai vesszőparipája is, a polgár lélektana, természete. Az ezen való lamentálás főleg a második részben harapózott el, legnagyobb bánatomra.  Nagyon szerettem volna szeretni ezt a regényt, de nem igazán ment. Zavart, hogy én tényleg kíváncsi lettem volna a házas...

Oh. Hetekig aszaltam ezt a könyvet a polcon, míg végre a kezembe vettem. Rögves beszippantott a regény, amely aggasztóan realisztikusan mutatja be a szegénységet. Nem egy vidám, tavaszi olvasmány, ami azt illeti, de így jártam.  Az elbeszélő egy kisfiú, 10 év körüli, neve nincs. Legalábbis a rendes nevén nem szólítják meg. Van egy gúnyneve, Goga, de arról tudni lehet, hogy valaki mást, egy 1944-ben elhurcolt zsidó család fiát hívták így. Azért így gúnyolják, mert a pletyka szerint az elbeszélő apját a falu egyetlen zsidója csinálta, nem az apja. Ebben a regényben nem csak a szégyen, de a szegénység, a nyomor és a kilátástalalanság is genereációkon átívelő kereszt. A falu mindent is számon tart. Kinek honnan származott a családja eredetileg, ki volt az, aki "kintről" hozott feleséget, stb. Ennek fényében az elbeszélő gyermek családja többszörösen is kilógott a csapatból. Apai oldalról románok voltak a felmenők között, anyai oldalról pedig ruténok. S persze ott van még a zsidós...

Ennek a könyvnek az elolvasását is húztam, amíg húzhattam, majd végül 3 nap alatt lenyomtam. Vegyesek az érzelmeim a regénnyel kapcsolatban.  A mű két nagy részből áll, és az elsővel nem is volt semmi bajom. Határozottan szerettem olvasni, tetszett a sztori (már amennyire egy ilyen sztori tetszhet), jó volt a stílus. A másodiknál viszont nagyon megcsúszott számomra valami. Az még hagyján, hogy utáltam Évát, hiszen Andrást sem szerettem. De kezdett az egész túl modoros, erőltetett lenni. Mintha Bartis Attilának erőlködnie kellett volna, hogy fenntartsa azt a nyomorultélet-mindenkikattant-rengetegatragédia-életérzést, amit az első részben (És egyébként A nyugalom című regényében is, ha már itt tartunk.) olyan könnyedén ment neki.  Szóval, ami jó volt. Az eleje nagyon tetszett, amikor Szabad András - "hősünk" - kvázi felnőtté válását követhetjük végig. Szerettem olvasni az apjával kapcsolatos kínjait, hogy mennyire hiányzik az anyja, még a kattant barátnőiről is szívesen olvasta...

Oh, mit is mondjak? 500 oldalas krimi! Az ég szeremére, még J.K. Rowling se tudtott izgalmasan megírni egy ilyen terjedelmű krimit, nem hogy egy elsőkönyves, no-name szerző (dr. Szőcs Ferenc van az írói álnév mögött, amúgy.)! Nem tetszett.  Mivel végig olvastam, sejthető, hogy volt valami nyomós okom erre a tettre. Úgy volt, hogy vendégül fogjuk látni a szerzőt a könyvklub születésnapi alkalmán, de ez végül, dr. Szőcs Ferenc betegsége miatt elmaradt, amit egyébként őszintén sajnáltam. De a regényt addigra már nagy nehezen kivégeztem. Mi nem tetszett benne? Nagyjából semmi. Hosszú volt és sokszor unalmas, túlírt és modoros. Ráadásul kb a felénél rájöttem, hogy ki a hunyó. Az indíték számomra nevetséges volt, és néhány logikai bakugrást is észrevettem olvasás közben. A főszereplő nekem nem volt szimpatikus, amolyan tapló James Bond-féle figura, némi coelhós bölcselkedéssel megáldva. Idegesített, nem csak Báthory Ferenc (a főszimatoló neve) alakja, de az is, hogy a szerző elképesztő m...

Dezső András oknyomozó újságíró, és a magyarországi szervezett bűnözés után (Maffiózók mackónadrágban volt a könyv címe) a magyarországi kokainüzletről írt könyvet.  Amikor belekezdtem a Magyar kólába , azt gondoltam, hogy az eleje unalmas lesz, hiszen 1929-ben kezdődik a történet, és ugyan mi a fene történhetett kokain-biznisz címszó alatt akkor?! De nem volt unalmas, sőt. ( A báró halála című fejezet amúgy engem némileg Böszörményi Gyula leányrablós regényének hangulatára emlékeztetett.) Furcsa belegondolni, hogy volt idő, amikor kokainozni a legkevésbé sem számított romlott, vagy bűnös dolognak. Sőt, hogy a kokaint teljesen legálisan gyártották a gyógyszergyárak, és árulták a patikák. Persze aztán kiderült, hogy nem csodaszer, hiszen bár fájdalomcsillapító hatása tényleg magas, az emberek túlságosan is jól érzik tőle magukat, és gyorsan függővé válnak a fehér portól. Amely függőség amúgy drága mulatság volt minden időben. Habár volt, amikor kifejezetten elit drog volt a kokain,...

Első olvasmányom ez a regény Tompa Andreától. Izával elhatároztuk, hogy feltétlenül kell olvassunk tőle valamit, hiszen elismert kortárs szerzőről van szó. Én az Omertát választottam, Iza a Haza című regényét. Nem mondom, kissé megijedtünk, mikor megnéztük, hogy a hosszú regények ráadásul "faltól-falig" vannak írva, párbeszéd pedig alig-alig van bennük. Az Omerta példának okáért 623 oldalas, és nagyobb méretű, mint egy átlagos könyv.  De! Az első oldaltól magába szippantott a regény hangulata, úgyhogy 3 nap alatt végeztem vele. Ahhoz képest, hogy az omerta hallgatási fogadalmat jelent, és az alcím is az, hogy Hallgatások könyve, folyamatos monológokat olvashatunk benne. Négy fejezetből áll a könyv, mindegyiket egy-egy szereplő meséli végig, szinte levegővétel nélkül. A négy szereplő élete kapcsolódik egymáshoz, de valahogy mégsem fonódik eléggé össze. Azt hittem, hogy ebből végül majd egy afféle családregény kerekedik elő, de nem így lett. Sokkal inkább az jött le nekem, hog...