Bartis Attila: A vége

Ennek a könyvnek az elolvasását is húztam, amíg húzhattam, majd végül 3 nap alatt lenyomtam. Vegyesek az érzelmeim a regénnyel kapcsolatban. 

A mű két nagy részből áll, és az elsővel nem is volt semmi bajom. Határozottan szerettem olvasni, tetszett a sztori (már amennyire egy ilyen sztori tetszhet), jó volt a stílus. A másodiknál viszont nagyon megcsúszott számomra valami. Az még hagyján, hogy utáltam Évát, hiszen Andrást sem szerettem. De kezdett az egész túl modoros, erőltetett lenni. Mintha Bartis Attilának erőlködnie kellett volna, hogy fenntartsa azt a nyomorultélet-mindenkikattant-rengetegatragédia-életérzést, amit az első részben (És egyébként A nyugalom című regényében is, ha már itt tartunk.) olyan könnyedén ment neki. 

Szóval, ami jó volt. Az eleje nagyon tetszett, amikor Szabad András - "hősünk" - kvázi felnőtté válását követhetjük végig. Szerettem olvasni az apjával kapcsolatos kínjait, hogy mennyire hiányzik az anyja, még a kattant barátnőiről is szívesen olvastam. Kedvencem a grófnő lett, Szendrey Éva, de Kornélt is a szívembe zártam. Maga Szabad András viszont nem lett szimpatikus. Az elején nyilván egy kicsit kamaszos volt, nehezen dolgozta fel az anyja halálát, gondolhatnánk, de az az igazság, hogy később sem viselkedett érettebben. Végletes személyiség volt, már-már kattant módon. Kornél, a barátja mondta róla, hogy "kőbe vésve". Hát, ja, ilyen volt. Engem pedig ez idegesített. Jó volt viszont a történelmi szituáció megjelenítése, a kádár-kori megalkuvás, 56' megbocsáthatatlanságának bemutatása, és a szürke hétköznapok leírása is. Bár, azért gyanakszom, hogy ott sem, akkor sem volt minden annyira szürke, mint ahogy azt Bartis Attila interpretálta számunkra. 

És itt át is nyergelnék át arra, ami nem tetszett. Bartis világa számomra egyszerűen túlságosan is boldogtalan. Minden szar, minden szürke, mindenki bolond, terhelt, megkínzott. A kapcsolatok legnagyobb része diszfunkcionális és romboló volt a regényben. András és Éva kapcsolata pedig egyenesen kiborított. Valószínűtlenül keveset beszéltek, és hajlottam arra, hogy a szintén unszimpatikus Nóra nevű szereplőnek adjak igazat, miszerint ha egy kapcsolatban a kefélések között nem történik semmi, akkor az nem igazi kapcsolat. Mert András és Éva életében látszólag csak ez volt, de még ezek is durvák és abszolút nem meghittek, szeretettelik voltak. Ráadásul dialógusaik olyan mesterkéltre sikeredtek néha, hogy sehogyan sem vette be a begyem őket. Nagyon nem kellett volna együtt lenniük, mert csak a legrosszabbat hozták ki egymásból, de persze vannak ilyen kifejezetten mérgező kapcsolatok a világon. (Éva egyébként a grófnővel kapcsolatos dolgával vágta el magát végérvényesen nálam.) Nekem kicsit az volt a bajom, hogy Bartis A nyugalom című regényében is ugyanerre a srófra járt a főszereplő és az egész további kompánia. De ott valahogy sokkal jobban viseltem, mint ebben a könyvben. Nem tudom, miért. 

Komoly. Nagyon komoly. :)

A regény vége megint tetszett, a szembenézés az apjával, Szabad András "sikeres" életének bemutatása. Örültem, hogy végül jutott neki egy kis boldogság is a sok kínlódás és vekengés után. Kicsit úgy láttam, hogy önéletrajzi elemekkel is át van szőve itt-ott a történet, legalábbis, amit sikerült kibindzsiznem Bartis Attiláról az azt mutatja, hogy van némi átfedés a saját, és főhőse élete között. A fotózás evidens kapcsolat, de egyéb párhuzamokat is találtam. 

El kell mondanom, hogy a fényképezős filozofálgatások engem hidegen hagytak, feltehetően amiatt, mert egyáltalán nem érdekel a fotózás, se profán, se művészi szinten, és "fotográfiákat" sem szoktam nézegetni. Hát, ennyi. Szerintem rossz hangulata van a könyvnek, mondhatnám, hogy kötelező módon egy mai magyar nagyregény esetében. Hiszen itthon az a komoly mű, ami fáj, amiben senki, soha, semmilyen körülmények között nem boldog, nem mosolyog, uram bocsá' nem tudja feldolgozni normális módon a traumáit (Azt nem várom el, hogy ne is legyenek traumái, hiszen, akkor miről szólna bármilyen regény?). Bartis hozta ezt, nem is rosszul, de szerintem A nyugalom sokkal jobb volt. Emellett pedig az is lehet jó regény, ami után nem akarom felvágni az ereimet.