Olvassunk együtt!

3. elolvasott regényem ez Pamuktól, és ez is nagyon tetszett! Határozottan megvolt az a hangulata, amit megszerettem az Ártatlanság múzeumában. Kicsit lassú, kicsit régies, apró részleteken elidőző, "törökös" az elbeszélés, ami engem elbűvöl. Nem tudtam gyorsan olvasni a regényt, de nem is olvastam közben más könyvet. A történetet Cem meséli, és az első részben eléggé átlagos kamasz-történetet olvashatunk. Aztán egyszercsak szinte a semmiből beüt a ménykő. Őszintén megdöbbentem a fordulaton, ahogy a folytatáson is, ami egyáltalán nem olyan lett, mint ahogyan egy "nyugati" regényben várható lett volna. Szépen el is aludt megint az éberségem, hogy aztán a végére megint agyoncsapjon Pamuk egy fordulattal. Remek volt a dramaturgia, húzott magával, elgondolkodtatott, élveztem. Tipródam sokáig, hogy vajon az Oidipusz- vagy Rusztem-Szuhráb vonal fog előtérbe kerülni, mert mindkettőre nagy volt az esély, de Pamuk ügyesen a legvégéig nyitva hagyta a kérdést. Így aztán izg

A könyv címe nem nagyon fogott meg, a fülszöveg viszont megtetszett. Én a magam részéről nem hallottam a könyv előtt Sándor Erzsi nevét, ezért egy kicsit persze utána is néztem, hogy kicsoda-micsoda is ő. Rádiós riporter, újságíró, színésznő, zsidó, Nők Lapja. Ezek voltak az első jelzők róla a neten, és ennyivel vágtam bele a kötetbe is. Az elején tetszett a könyv, jókat nevetgéltem rajta, szórakoztatott, gyorsan haladtam vele. Később viszont kezdett nagyon sok lenni. Nekem sajnos se a szerző, se pedig az anyukája nem volt szimpatikus. Zavart a sok magyarázgatás, hogy mit miért tett az anyukája (Például, hogy akarattal hízott meg, de mégsem tudatosan.), mennyire szerette botránkoztatni a jónépet, és ennek mi volt az oka. A vége pedig, ahol már Sándor Erzsi volt a főszereplő, valóban erőt próbáló feladatnak bizonyult a számomra. De megoldottam, jobban mondva, elolvastam! Kétségkívül voltak erényei a könyvnek, voltak benne jó sztorik, lehetett rajta kacagni, esetleg könnyezni (bá

Nagyon megtetszett a könyv fülszövege, ami egy "izgalmas, több szálon futó és sodró lendületű" történetet ígért, a 18. századi Isztambulból. Szerelem, halál, nyomozás, misztérium. Ráadásul a szerző irodalomprofesszor, úgyhogy eléggé érdekelt a könyv. Aztán a főnökasszonyom azzal hozta vissza, hogy elolvasta ugyan, de nem tetszett neki. Itt egy kicsit elbátortalanodtam, de azért csak belekezdtem. A történet eleje nagyon lassan indult be, kezdtem is aggódni, hogy nekem sem fog tetszeni, de azért hamarosan megnyugodtam. Tényleg érdekes és izgalmas is volt a történet, habár egészen a közepéig kellett eljutnom az olvasással, hogy a fülszövegben ígért sodró lendület is előkerüljön. Aztán hamarosan ismét eltűnt a sodrás és újra meglassult a sztori, hogy a legvégére tényleg felpörögjön. A regény hangulata szerintem nagyon jó, tényleg "törökös", vagyis hát olyan, amilyennek én a török hangulatot elképzelem. Számomra egy kicsit "pamukos" is volt, s néha érezhet