Olvassunk együtt!

Régóta fent van a listámon ez a könyv, habár nem is tudom, miért került rá. Talán azért, mert leltározás közben megláttam az író képét a hátsó borítón és ez valamiért felkeltette az érdeklődésemet. Mint kiderült, nem én vagyok az egyetlen, akit érdekel, hogy hogyan néznek ki bizonyos könyvek szerzői. Bukowskin pedig van ám mit nézni! A könyve pedig pont olyan, mint a képe: ordenáré, mocskos, lepusztult, tele vodkával meg whiskyvel.  A könyv nagyon rövid, egy este alatt el lehet olvasni, s nem véletlen, hogy a címe Ponyva. Ez egy ponyvaregény a javából. Vagyishát a műfaj kifigurázása, benne minden klisével: lecsúszott magánszimat, jó nők, váratlan fordulatok, sok halál és pia természetesen, dögivel. Igazából élveztem a könyvet, nevettem rajta néha hangosan is, csak sajnos nem olvashattam fel a gyerekeimnek a vicces részeket, mert ez szigorúan nem gyerekkönyv. Aki nem bírja a káromkodásokat, alpári utalásokat, az ne is fogja kézbe a Ponyvát. Ez a könyv olyan élményt adott nekem, m

Sokak számára ismerős lehet Bruce Dickinson neve, de talán nem mint íróé, hanem, mint a legendás Iron Maiden együttes énekeséé. Nos, a Mire való ez a gomb? az ő önéletrajza. Magam részéről nagy rajongója vagyok az Iron Maidennek, úgyhogy nem is volt kérdés, hogy elolvasom ezt a könyvet. Nem csalódtam. Bruce Dickinson élete rendkívüli módon inspiráló! Nem is olyan régen töltötte be a 60. évét, felépült a rákból és, ahogyan azt mondani szokás, volt már minden, talán csak akasztott ember nem. Énekes, ez elég köztudott. Író, és nem csak ez az egy könyve van, amiről most ez a bejegyzés szól; írt 3-4 rémregényt is, elég szép sikerrel. Pilóta, de abból se az a tipikus milliomos, aki saját kisrepülőgépét vezeti hobbiból, hanem menetrendszerűen közlekedő utasszállítókat irányít, mint elsőtiszt. Brit válogatott vívó volt, akit történetesen 25 évig egy magyar edző edzett. Rádió műsort vezetett, sört főz, motivációs beszédeket tart, leendő pilótákat oktat, veteránoknak segít a szimulációs gé

Hm. Felzaklató, furcsa, misztikus könyv a Növényevő. Nem hosszú, egy nap alatt el is olvastam, de emészteni kell. Maga a történet mindössze annyi, hogy Jonghje, a főhősnő egy napon elhatározza: többé nem eszik húst. A regényben három fejezet van, mindháromban más valaki szemszögéből követhetjük az eseményeket. S bár Jonghje indítja el a dolgokat, neki nincs fejezete, az ő gondolatait részletesen nem ismerjük meg.  Az első fejezetben Jonghje férjének elbeszélését olvashatjuk, ami ott kezdődik, hogy a felesége egy tökéletesen átlagos, érdektelen nő, aki nem szép, de nem is csúnya, keveset beszél, jól főz és hajlandó rendszeresen házaséletet is élni, amit talán még élvez is. Aztán egy nap kihajigál minden húst a hűtőből, és közli, hogy ezentúl nem eszik és nem is főz húst, mert rosszat álmodott. Ez a fejezet még elég valóságos volt. Furcsa, igen, de valóságos.  A következő fejezetet Jonghje sógora (nővérének férje) mesélte el, ami már elég bizarr volt, tele szokatlan, már-már perve

A könyvklubban választottuk Kondor Vilmos krimijét, habár én már régóta készülődtem az olvasásra. Egyedül az tartott vissza tőle, hogy mindenki el volt ragadtatva tőle, hogy film is készült belőle, hogy a kritikák szuperlatívuszokban beszéltek róla és hogy lassan folyóméterben lehet mérni Kondor Vilmos munkásságát. Egyszóval annyira azért nem bíztam benne, hogy tetszene nekem ez a krimi. Pedig.  2 nap alatt elolvastam a könyvet és határozottan jónak találtam. Mondhatnám: egy élmény volt olvasni. Ami nagyon tetszett: a nyelvezete, a leírásai, az egyszerű stílusa, a történetszövése, az izgalmak, a korrajz. Ja, és Krisztina. Ő nagyon belopta magát a szívembe. Szóval minden tetszett, ahogyan azt Betti és Laci előre megjósolta. Próbálom összeszedni, hogy mi volt, ami a leginkább megfogott. Engem általában a könyvek stílusa tud elvarázsolni, az, hogy hogyan, milyen szavakkal, szófordulatokkal ír az író, nem pedig a szorosan vett történet. (Természetesen érdekel a történet is , de ahho