Olvassunk együtt!

Talán egy kicsit rendhagyó lesz ez a poszt, mivel nem regényről adok ismertetőt benne, hanem egy tanulmánykötetről, amely a falunkról, Bagról szól. S ráadásként a saját, szigorúan szubjektív véleményemet is kifejtem a témában. A kiadvány a Gödöllői Egyetem diákjai és tanárai által végzett falukutatás eredményeit mutatja be, s azért különleges, mert Bag az első település a felkeresettek közül, ahová másodszor is visszatértek. 2009-ben jártak először itt a kutatók, s 2017-ben ismételték meg a vizsgálatot újra. A 2017-es eredményeket tartalmazza ez a most bemutatott kötet. Nagyon sok témát vesznek sorra a közlekedéstől a vásárlási szokásokon át az egészségügy helyzetéig, de én most csak néhány témát érintenék, amikről úgy gondolom, hogy jelen helyzetben a legfontosabbak, és engem is a leginkább foglalkoztatnak. A helyi társadalmi szervezetek, helyi közösség, oktatás témakörökre gondolok. S, hogy miért gondolom ezt a témát a legfontosabbnak? Nos, én falusi vagyok, falun nőttem fel, fa

Az Új Ember című újságban olvastam egy ajánlót erről a könyvről, és rögtön elhatároztam, hogy mindenképpen el fogom olvasni egyszer. Talán egy hét sem telt el ezután, hogy könyvesbolt környékére vetődtem, s meg is vettem a kötetet. Elolvasni viszont már nem ment olyan gyorsan. A feléig viszonylag hamar eljutottam, utána viszont egy kicsit megfeneklettem az üggyel, ki tudja miért. Collins nem most írta meg a könyvet, hanem már 2006-ban. Nem is értem, hogy miért nem adták ki eddig magyarul. Vagyis talán értem. Collins nem tartozik a formabontó tudósok közé, akik az egész eddigi világképünket meg akarnák változtatni elképesztő elméleteikkel, és még egy tolószéke sincs, hogy sajnáljuk. Sőt, a fizimiskája sem egy őrült zsenié. Tökéletesen átlagos, orvos feje van. A könyv nagyon jó! Alapos, alátámasztott és tudományos. Nem fél attól, hogy egy-egy elméletet alaposan körbejárjon, akkor sem, ha a "saját" elméletéről van szó. Vérbeli tudósként bemutatja a kritikákat is a saját elk

Mindig is nagyon érdekelt a csillagászat, az űrkutatás,  az asztrofizika témaköre, habár sajnálatos módon csak a lebutított verziókat tudom felfogni. Hawking professzor könyve kifejezetten népnevelő céllal íródott, hogy az átlagemberekkel is meg tudja értetni a világmindenség keletkezésének történetét. Ezért is mertem belevágni az olvasásába. No meg azért, mert elég rövidke könyv, nincs 150 oldal. Azt kell mondjam, hogy jól vette az akadályt, miszerint az egyszerű emberekkel is meg szeretné értetni a magas tudományt. Magam részéről tudtam követni az okfejtéseket, igaz nem mindig első olvasásra, de némi értelmezés után mindent felfogtam. A könyv olvasmányos és érdekes, sőt, mondhatom rá, hogy szórakoztató. Hét előadás van benne, mind szükséges ahhoz, hogy megértsük a végső konklúziót. Nem csak az elméleti tudást kapjuk meg, de tudománytörténeti szempontból is jól el leszünk látva olvasás közben. Elindulunk Arisztotelésztől és Ptolemaiosztól, átrobogunk Kepleren, Galilein, Newtonon,

John Lukacs nemrégiben, 95 éves korában, elhunyt. Aznap vettem le a könyvtár polcáról ezt a kötetet, s kezdtem el olvasni, mintegy emlékezésként. Nem mintha olyan szoros kötelék fonna engem az idős történész professzorhoz! Mindössze arról van szó, hogy határozottan szeretem a történelmet, azon is belül a második világháború történelmét. Lukacsnak pedig pontosan ez volt a szakterülete. Mint ezen a blogon látható volt, olvastam már Churchill életrajzot, Hitlerről pedig számtalan dokumentumfilmet néztem meg. Szóval minden adott volt hozzá, hogy pontosan A párviadalba kezdjek bele John Lukacs számtalan könyve közül. Nem bántam meg a választásomat. Olvasmányos és rendkívül alapos mű, amely nem is csoda (mármint az alaposság), hiszen egy nagyon rövid időintervallumot mutat csak be. Egészen pontosan az 1940. május 10. és július 31. közötti 80 napot. Ezalatt történik Churchill miniszterelnökké választása, és Hitler "legszebb" napjai is ezalatt telnek el, hiszen nagyjából az egész

A könyvklubos lista következő darabja volt ez a könyv, ami egy önéletrajz, tulajdonképpen. A szerző Írországból vándorolt Amerikába, ahol tanári pályára lépett és ez a könyv a katedrán eltöltött éveit meséli el. Merthogy írt ám másik önéletrajzot is, Angyal a lépcsőn címmel az írországi, és De! címmel a kezdeti new yorki évekről. A tanárember a trilógia utolsó darabja, amikor már a "kiteljesedett" életéről és a hivatásáról mesél McCourt. Jó volt olvasni a könyvet, nem kellett agyalnom közben sokat, szórakoztatott is és néha nagyokat tudtam rajta bólogatni, holott nem vagyok pedagógus. McCourt New York több iskolájában is tanított, jobbára szakközép- és szakiskolákban; vagyis nem igazán elit közegben. Diákjai nagyrészt nem érdeklődtek az angol irodalom iránt, amit a tanár úr tanított volna nekik, s ez bámulatos hasonlóságot mutat mind a jelenlegi, mind a saját korombeli magyar iskolai állapotokkal. (Egyébként a 70-es években játszódik a történet nagyobbik része.) A küzdelem