Olvassunk együtt!

Ah... Gondoltam, hogy nem lesz egy könnyed olvasmány ez a regény, de nem számítottam arra, hogy ennyire magába fog szippantani. Szinte filmszerűen peregtek le a szemem előtt a Paul Bäumer elbeszélésének eseményei. Mindenkinek el kellene egyszer olvasnia ezt a könyvet, szerintem. Nem azért, mert olyan magas irodalom volna, hanem a mondanivaló miatt.  Paul Bäumer 19 éves német katona, a nyugati fronton. E/1-ben meséli életét, a frontkatonák életét. 19 éves, de már saját maga is öregemberként tekint magára. És az is. Egy éve van a fronton, amikor becsatlakozunk a történetbe. Ekkorra már tapasztalt katona, maroknyi bajtársával együtt. Tudják, amit kell, amely tudással az egyre nagyobb számban megjelnő újoncok még nem rendelkeznek: "A mai állóharc ismereteket és tapasztalatokat követel. Érteni kell a terepet. Kell, hogy az embernek a fülében legyen az egyes lövedékek hangja és hatása. Előre kell tudni, hol csapódnak be, milyen a szórásuk, s hogyan kell védekezni ellenük." Paulék m...

Könyvklubos olvasmány volt, amelyet a szerző legnagyobb bagi rajongója, Iza ajánlott, egyben pedig a második regényem a svéd sztáríró tollából. Az elején leszögezem, hogy ugyan az Ove jobban tetszett, azért ez sem volt kutya.  Szórakoztató történet volt, könnyen olvasható, kedves, humoros és kicsit érzelmes, mint az Ove. A történet egy rablóról, egy rendőr párosról és sok reménybeli lakásvásárlóról szól, akik mind valahogyan kapcsolódnak egymáshoz. A teljes képet csak a regény végén látjuk meg, a közbülső események őszintén szólva néha elég érthetetlenek voltak a számomra. De igazából azt hiszem, hogy nem is ez volt a lényeg. Hanem az, hogy észrevegyük: mindannyian szorongunk ettől-attól, mind kereszteket hordozunk, csak az egyiké kisebb, a másiké pedig nagyobb. Mind sérülékenyek vagyunk, de azért még nem kell elbújnunk várfalak mögé, hanem érdemes kockáztatni és nyitni mások felé.  A mondanivaló némileg közhelyes volt, ugyanakkor - ahogy abban a könyvklub tagjaival is megegye...

100 éve el akarom már olvasni ezt a regényt, de sokáig kellett várni rá, hogy újra kiadják. Végül sikerült megrendelnem a könyvtár számára, és nem kevés idő múlva hazahoztam és elolvastam.  Azt írja a fülszöveg, hogy 40 nyelvre fordították le, és nagyon népszerű könyv. Alcíme pedig ez: Egy gyilkos története. Őszintén szólva elég felfokozott várakozással kezdtem bele az olvasásba. A helyzet pedig az, hogy nem tudta megütni azt a színvonalat, amit én látatlanban is neki tulajdonítottam.  Azt nem állítom, hogy nem tetszett a könyv, de teljesen  másra számítottam. Sokkal borzongatóbbra, sokkal kegyetlenebbre, netán horrorisztikusra , mint ahogy azt a fülszöveg mondotta. De ez a regény nem ilyen volt. Különös hangulatú, olykor pedig undorító volt, de ennyi. Azt hittem, hogy nagyobb hatást fog rám gyakorolni.  A történet dióhéjban annyi, hogy Jean-Baptiste Grenouille szeretné megalkotni a tökéletes parfümöt, amely viselőjét ellenállhatatlanná, rajongva szeretetté teszi. Gr...

Egy ideje már gondolkodom rajta, hogy mit is írhatnék erről a regényről...Egy népszerű könyvről van szó, amiből egy szintén sikeres filmet is készítettek (nem láttam), de.... Kezdjük azzal, hogy iszonyú lassan tudtam elolvasni. Folyton félre tettem, igyekeztem el is felejteni, de végül neki kellett feküdnöm, mert közeledett a könyvklub napja. Amikor pedig éppen olvastam, akkor néha csak átfutottam az oldalakat, mert... mert túl sok volt.  Ugyanakkor nem tudnám egyértelműen kijelenteni, hogy egyáltalán nem tetszett a regény. Furcsa volt és zavaró olvasni, főleg az elején. E-bookban olvastam, nem láttam a fülszöveget, úgyhogy egy ideig téptem az agyamat, hogy mi is van, ki is beszél? Mígnem rájöttem, hogy a halál. Ez a halál-mesél-dolog kifejezetten nem tetszett. Magyarázta itt nekünk a halál a bizonyítványát, hogy ő tényleg csak a munkáját végezte, nem tehet róla, hogy ilyen vacak ez a meló, nem ő a hibás. Emberarcú halál, vagy mi. Hát, ez szerintem nem volt egy nagy ötlet. Zavartak...

A könyvklubban ajánlotta ezt a könyvet Ildikó, amit valószínűleg soha el nem olvastam volna, ha nem kötelező. Így viszont megtettem, és egy nagyszerű olvasmány-élménnyel lettem gazdagabb.  A könyv a szerző életének egy részét meséli el, amikor egyetemista korában 35 hónapot töltött a kanadai vadonban aranymosással és azzal, hogy felneveljen 3, árvaságra jutott feketemedve bocsot. Bob félig-meddig indián származású, aki egyébként Kaliforniában él és tanul, de jól ismeri a vadon lakóit és törvényeit, mert édesapja sokat tanította erre. Nagy állatbarát, a sport- és csapdavadászat elszánt ellenzője. A medvenevelésbe is azzal az elhatározással fogott bele, hogy 3 éves korukban (amikor már önnállóak lesznek minden tekintetben) simán vissza tudja őket küldeni a vadonba.  Nagy élvezettel olvastam a történtet! Amikor még egész kicsik voltak a bocsok, szinte láttam őket magam előtt, amint csetlenek-botlanak, tapasztalatlan pótapukájukkal együtt. A vadonbeli élet nehézségei és szépségei ...

Hűha! Hogy is kezdjem... Először is: nagyon tetszett! Sajnálom, hogy nem olvastam hamarabb. Izgultam, hogy nagyon elvetemült "művészregény" lesz, amiből - ha van is benne - alig lehet majd kihámozni a történetet. De kár volt az izgalom. A történet érthető, a regény pedig művészi ugyan, de befogadható szinten. A szerkezete érdekes. Két részből áll, I-IV. fejezet az első rész, és VI-I. fejezet a második rész. Ahogy utána olvastam, ez a tangó lépéseit jelzi (nem tudok tangózni). A történet egy már nem működő mezőgazdasági telepen játszódik, valahol Gyula és Békéscsaba környékén, a 80-as évek elején-közepén, kb. (Nincs semmi leírva, csak a Wenckheim-kastélyról tudtam belőni a helyszínt nagyjából, valamint a Warsawa autóról, a Coca-colaról, Kossuth cigiről, és a hanyatló gazdasági helyzetről az időt.) A szereplők a régi dolgozók, akik ott maradtak az isten hátamögötti telepen, rogyadozó házaikban, szegényen és nyomorultan. Az eső meg folyton esik, sár van, minden hideg és nedv...

Hm. Nem láttam a filmet, ami a könyv alapján készült, de lehet, hogy nem is fogom megnézni. Nem tudok egyértelmű konklúziót levonni most, hogy a végére értem a műnek. Gyorsan lehet olvasni, nem egy bonyolult szövegezésű könyv, és meglehetősen fordulatos, izgalmas is. Furcsa az időkezelése, de nem zavaró. Először a Joseph Ratzinger pápává választásával végződő konklávéval kezdünk, majd átnyergelünk Jorge Bergoglio életpályájára. Utána Ratzinger életét és bűneit ismerhetjük meg, a következő részben Bergoglio bűneit, majd pápává választását, és végül a két pápa egyidőben való létezése által adott helyzetet ismerteti a szerző. Aki egyébként saját magáról, a téma iránti indíttatásáról is ír a bevezetőben egy-két oldalt. Ír katolikus (hábár ő már Új-Zélandon született) családból származik, de ma már nem vallásos, a Katolikus Egyházzal szemben meglehetősen kritikus; számomra úgy tűnik, hogy afféle se veled, se nélküled kapcsolatban van vele. Ami tetszett a könyvben: az életutak bemutatás...

A könyvklubban ajánlotta Iza Anna Gavalda könyveit, ezért a következő könyvrendelésnél próbáltam is keresni az írónőtől valamit. Az Együtt lehetnénk volt rendelhető, talán mert nemrégiben filmet is készítettek a könyvből. Végül pedig én magam is hozzájutottam, hogy elolvassam a regényt, és nem csalódtam. A könyv egy kedves, vérbeli francia, kicsit édes-bús történetet mesél el. Camille, Franck, Phillibert és Paulette egyáltalán nem azok a nyerő-menő típusok, és hát egyedül nem is nagyon boldogulnak. Összefognak hát, hátha úgy majd jobban megy az élet. És lám, tényleg jobban megy! Camille magától valószínűleg éhenhalt volna egy jéghideg lakásban, Phillibert dadogva butaságokat motyogott volna, Franck egész életében csak káromkodva száguldozott volna a konyha-nők-motor háromszögben, és Paulette az öregek otthonában fejezte volna be az életét, teljesen magányosan.  Kicsit túl szép a történet ahhoz, hogy igaz legyen, hiszen mindenki sorsa gyönyörűen elrendeződik a könyv végére, de...