Anna Gavalda: Együtt lehetnénk

A könyvklubban ajánlotta Iza Anna Gavalda könyveit, ezért a következő könyvrendelésnél próbáltam is keresni az írónőtől valamit. Az Együtt lehetnénk volt rendelhető, talán mert nemrégiben filmet is készítettek a könyvből. Végül pedig én magam is hozzájutottam, hogy elolvassam a regényt, és nem csalódtam. A könyv egy kedves, vérbeli francia, kicsit édes-bús történetet mesél el.

Camille, Franck, Phillibert és Paulette egyáltalán nem azok a nyerő-menő típusok, és hát egyedül nem is nagyon boldogulnak. Összefognak hát, hátha úgy majd jobban megy az élet. És lám, tényleg jobban megy! Camille magától valószínűleg éhenhalt volna egy jéghideg lakásban, Phillibert dadogva butaságokat motyogott volna, Franck egész életében csak káromkodva száguldozott volna a konyha-nők-motor háromszögben, és Paulette az öregek otthonában fejezte volna be az életét, teljesen magányosan. 

Kicsit túl szép a történet ahhoz, hogy igaz legyen, hiszen mindenki sorsa gyönyörűen elrendeződik a könyv végére, de nem éreztem azt, hogy mindjárt elcsöppen. Gavalda ügyesen adagolta a derűt, a borút, a szépet és a csúnyát. És bár tényleg szinte lehetetlenül szép a vége, mégis teljesen olvasható és vállalható. Nem egy hardcore irodalmi mű, de összességében rendben van. 

Kedvenc szereplőm Philou volt, s nagyon sajnáltam, hogy nem olvashattam annyit róla, mint amennyit szerettem volna, mert Camille és Franck szerelmi szála túl sok oldalt foglalt el. Pedig az ő alakja igazán érdekes volt. Simán magam elé tudtam őt képzelni, a hórihorgas, sovány termetével, fura modorával. Az a fajta férfi, akiről nem a lányok, inkább a nők ábrándoznak, mert kedves, érzékeny, segítőkész, lovagias és van humora. (A lányok inkább a Franck-félékről álmodoznak, azt hiszem.) A többiek fele ennyire sem izgatták fel a fantáziámat. Philou érdekes és különleges volt, nagyon szurkoltam neki, hogy rendeződjön az ő élete is. Persze rendeződött is, nem kell izgulni! 

A történet fő mondanivalója szépen átjött. Nevezetesen, hogy a szeretet a legfőbb érték a kapcsolatokban és az életben is. Tetszett, hogy igazi barátságról is szó volt benne. Ha most belegondolok, nem is tudom, hogy mikor olvastam utoljára igaz barátságról...Lehet, hogy még A Gyűrűk Urában... Jó volt nemes és tiszta értékekről olvasni. Rájöttem, hogy hiányzott ez nekem mostanában. A szerelmi szál annyira nem volt érdekes, nyilvánvaló volt, hogy kik között fog szerelem szövődni. Camille részéről a rajzolós vonal tetszett a legjobban, szeretem a művészlelkeket. Franck nem különösebben állt közel hozzám, bár tetszett a kapcsolata Paulettel és hogy annyira ragaszkodott Philliberthez.
Hát, ennyi. Kicsit hosszúnak tűnt a könyv elsőre, de aztán rájöttem, hogy egyrészt elég széles a margó, másrészt Gavalda (vagy inkább a szerkesztője) úgy tördelte a szöveget, hogy sok a sorköz. Úgyhogy valójában gyorsan végig lehet érni rajta. Annál is inkább, mert, mint említettem annyira nem megerőltető olvasmány ez a regény. Viszont szórakoztató, kikapcsol és az üzenete érdemes volt az átadásra. Az én jobbik énemet megszólította, s tükrözte az értékrendem fő csapásvonalát is. Szóval ajánlom olvasásra mindenkinek. (Mondjuk szerintem a férfiak ezt a könyvet sem élveznék annyira...)
Ja, és egy fontos információ (azon túl, hogy készült film a regényből, amit természetesen nem láttam): lehet rajta nevetni is. :)