Olvassunk együtt!

Hű, azt a mindenit! Rendkívüli módon megosztó könyvről van szó, ami bennem is "némi" meghasonlást okozott. Az is csoda, hogy nem vágtam földhöz, nem gyújtottam fel, vagy dobtam a kukába. Persze nem is tehettem volna, könyvtári vagyonról beszélünk. Tiszta szerencse, hogy nem adtam ki érte pénzt. Hát. Ezt a könyvet - ami egy önéletírás amúgy -  egy kamasz fiú írta, akkor is, ha a szerző 22 éves volt, amikor elkövette. Nem tudom, hogy ez mentség lehet-e a számára, mert mást még nem olvastam tőle, de bízom benne, hogy a későbbi munkái már kevésbé irritálóak, hadd ne mondjam, polgárpukkasztóak, mint ez. A könyv feléig legalább 35 különböző alkalommal gondoltam azt, hogy egy jó pofon, az kellene Marcinak, aki utált és megvetett szinte mindenkit. Kit azért, mert kövér volt, kit azért, mert pedagógusként nem tudta belőle előédesgetni a kedves fiút, kit pedig azért, mert egyszerűen átlagos volt. Mélyen le vagyunk Marci által sajnálva, mert vannak céljaink, mert bejárunk a suliba,

Igen, ez egy mesekönyv. Néha ilyet is szoktam olvasni, bár be kell vallanom, hogy manapság már nagyon ritkán. Inkább ifjúsági regényeket, pöttyöset, csíkosat, de azokat is elvétve.  Bosnyák Viktória könyvét nem véletlenül választottam. Miután megkaptam a Tündérkönyvtáros elismerést, ami nagyon, nagyon  jól esett, úgy éreztem kötelességem elolvasni. Merthogy a tündérkönyvtárosság  Bosnyák Viktória fejéből pattant ki, ő alapította ezt a díjat, s alapjai ebben a mesében vannak. Egyszóval: elolvastam.  A mesében Jóhegyi Laci a főhős, egy meglehetősen sápadt, sovány fiú, aki nem mellesleg hatalmas könyvmoly. Azért sápadt, mert egész nyáron bent kuksol a szobában, és olvas. De nem ám akárhogyan! Elmélyülten, úgy, hogy se nem lát, se nem hall. Szívből olvas, na. Van még egy ikerpár is, Sári és Dóri; egy padtárs, Sanya; a teljesen izomagyú Ignác és természetesen a könyvtáros, Morcz Aranka. Na, ő az, aki igazából tündér.  Kedves mese, habár nem nagyon tetszett a (szerintem) erőltetett

Mit is mondjak? Könyvklubos választás volt ez a könyv, úgyhogy igyekeztem figyelmesen olvasni, de... Jegyzeteltem is közben, ezért azt hiszem, elég felkészült vagyok. Mégis, az élmény után csak annyit mondhatok: csoda, hogy a végére értem. Előre is elnézést mindenkitől, de ma nagyon vitriolos leszek. Őszintén el vagyok csodálkozva, hogy ilyen könyveket adnak ki drága pénzen.  Benedek Szabolcs nagyon sok mindent akart ezzel a regénnyel. Korrajzot, hangulatot, történelemórát, thillert, ódát egy városhoz, meg valamit akart a szereplőkkel is, de azt nem nagyon értettem meg. A korrajz és a történelem még hagyján, azokat értettem, habár rendkívül irritáló módon adta az általa megszerzett tudást Fiume történelméről a hősei szájába. Úgy hangzott, mintha egy-egy szereplő felmondta volna a tananyagot. Az író begyűjtött sok-sok információt, az látszik, de nem vagyunk mindre kíváncsiak, szerintem. Amikor az egyik szereplő bejut egy ünnepelt dívához, Medgyessy Szidóniához, annak szobájában ott