Olvassunk együtt!

Ez a könyv már megint nem egy regény, hanem egy ismeretterjesztő munka. Mostanában több ilyet is elolvastam (csak a blogbejegyzések késnek a végtelenségig róluk...), és őszintén élveztem őket. Aki követi a blogot az nagyjából be tudja lőni, hogy mi az érdeklődési területem: csillagászat, történelem, felfedezés. Ez a könyv a régészet világába visz.  Ha őszinte akarok lenni, az őskorral, amely a mű témája, szinte soha, semmit nem foglalkoztam. Persze, hallottam a neandervölgyiekről, a barlangrajzokról, Stonehenge-ről, de ha jártam múzeumban, biztosan nem tekintettem meg alaposan a kőkori szakócákat, meg pattintott kőeszközöket. Merthogy azok meglehetősen unalmasak. Úgyhogy egyáltalán nem voltam képben ezzel a korszakkal.  Rudgley munkájából megtudtam, hogy a kőkorszakot három részre osztják: paleolitikum (őskőkorszak, vagy alsó kőkor), mezolitikum (középső kőkorszak, vagy átmeneti kőkor) és neolitikum (újkőkorszak, vagy felső kőkor). A szerző alapvetése az, hogy a paleolitikum emberei és

Harmadik Márai regényem volt Az igazi , és alighanem az utolsó is. Legalábbis nem érzem most a ritmust, hogy akarnék én még olvasni tőle bármit is. Besokalltam, azt kell, hogy mondjam.  Az igazi egy szerelmi háromszög története, két nézőpontból elmesélve. Először Ilona meséli el a házasságuk történetét, hogy szerinte mi volt a gond, hogyan ment tönkre a kapcsolat és ki-mi volt Judit, a harmadik fél. A második részt Péter, a férfi filozofálja végig. Ahogy azt már Márainál megszoktam, a történet alig valamicske, és nem is igazán fontos, csak annyiban, hogy annak örve alatt jól el lehet tépelődni dolgokon. Ebben a regényben jelesül a szerelem mibenlétén, természetén, azon, hogy létezik-e az igazi. Természetesen előkerül Márai vesszőparipája is, a polgár lélektana, természete. Az ezen való lamentálás főleg a második részben harapózott el, legnagyobb bánatomra.  Nagyon szerettem volna szeretni ezt a regényt, de nem igazán ment. Zavart, hogy én tényleg kíváncsi lettem volna a házasság válsá