Richard Rudgley: A kőkor elveszett civilizációi

Ez a könyv már megint nem egy regény, hanem egy ismeretterjesztő munka. Mostanában több ilyet is elolvastam (csak a blogbejegyzések késnek a végtelenségig róluk...), és őszintén élveztem őket. Aki követi a blogot az nagyjából be tudja lőni, hogy mi az érdeklődési területem: csillagászat, történelem, felfedezés. Ez a könyv a régészet világába visz. 

Ha őszinte akarok lenni, az őskorral, amely a mű témája, szinte soha, semmit nem foglalkoztam. Persze, hallottam a neandervölgyiekről, a barlangrajzokról, Stonehenge-ről, de ha jártam múzeumban, biztosan nem tekintettem meg alaposan a kőkori szakócákat, meg pattintott kőeszközöket. Merthogy azok meglehetősen unalmasak. Úgyhogy egyáltalán nem voltam képben ezzel a korszakkal. 

Rudgley munkájából megtudtam, hogy a kőkorszakot három részre osztják: paleolitikum (őskőkorszak, vagy alsó kőkor), mezolitikum (középső kőkorszak, vagy átmeneti kőkor) és neolitikum (újkőkorszak, vagy felső kőkor). A szerző alapvetése az, hogy a paleolitikum emberei és hominidái (emberféléi) nem voltak annyira buta, félállatias lények, mint amiknek gyakran lefestik őket a régészek. Igenis volt kultúrájuk, és a neolit forradalom nem előzmény nélkül pattant elő az idő szövetéből, hanem a paleolit időszakból fejlődött ki. Merthogy van ez az elképzelés, hogy a neolitikumban hirtelen találták fel a növénytermesztést és az állattenyésztést, és később, kb i.e 5000 körül hirtelen, és előzmény nélkül találták fel az írást, mint a civilizáció ismérvét a sumérok. Rudgley végig amellett érvel, hogy már a paleolit és a mezolit kor emberei is tudtak kommunikálni, használtak vésett botokat számolásra és voltak olyan jeleik, amiket ő (és sok régész is, egyébként), az írásbeliség magvainak tekint. Tehát a mezopotámiaiak volt honnan építkezzenek. Kicsit elrugózott azon a témán is, hogy vajon tényleg keletről "jött-e a fény" Európába? Vagyis, hogy a keleti terjeszkedés hozta el Európa területére a kultúrát, vagy volt itt saját fejlesztésű is? Úgy gondolja, hogy Marija Gimbutas, litván-amerikai régész elmélete helytálló lehet, aki szerint volt itt saját kultúra, ami ráadásul régebbi, mint a mezopotámiai. Gimbutas ezt a régi Európa-kultúrának nevezte el, amelyet a keleti benyomulás eltiport ugyan, de töredékei fennmaradtak, például az istenanya kultusza. 

Voltak a könyvben unalmasabb fejezetek is, amiken nehezen rágtam át magamat. Ráébredtem, hogy már ha meghallom azt a szót, hogy nyelvészet, azon nyomban kezdek elálmosodni. De végül elolvastam ezeket a részeket is, és még tanultam is belőlük. Megtudtam pl., hogy a világ nyelveit 17 nagy csoportba lehet osztani, amelyek közül mi az uráli-jukagir nevűbe tartozunk a finnekkel, észtekkel, lappokkal és a szamojédekkel együtt. Mindösszesen kb 22 millió ember beszéli ezt a nagyjából 20 nyelvet, közülük legtöbben, kb 14 millióan, magyarul beszélnek. Szóval nem valami népes, de korántsem a mi nyelvcsaládunk a legkisebb. 

A könyvet olvasva kiderült számomra, hogy az őskor kutatása mennyire nagyon bonyolult dolog is. Elve gond, hogy baromi régen volt, szóval mélyen van bármi, ami ebből a korszakból származik. Aztán a hosszú idő alatt nem maradnak meg a szerves anyagok, vagy csak nagyon nagy szerencsével. Nem véletlenül nevezik kőkorszaknak, hiszen a legtöbb lelet kőből van, holott bizonyára használtak fából, növényi részekből készített eszközöket is. Ráadásul egy csomó kőeszközről rendkívül nehéz eldönteni, hogy valóban direkt készítették-e, vagy csak egy érdekes darab kő. Még neve is van az ilyen "fals" leleteknek: eolit, vagy hajnalkő. Nyilván minél régebbi egy lelet, annál kevésbé van megmunkálva. Meg persze ott van az is, hogy az ősemberek használhattak eszközként megmunkálatlan darab köveket, csontokat is, és ugyan ki mondja meg róluk ezt évezredek múlva? Már-már az volt az érzésem, hogy hitrendszerek ütköznek a régésztársadalmon belül. Vannak, akik a paleolit kor lényeit félállati ösztönlényeknek tartják, amik még nem ismerték a tüzet sem és legfeljebb morogtak egymásnak. A másik oldalon pedig ott vannak, akik szerint ők már emberek volak, kommunikáltak, volt "lelkiviláguk", megjelent köztük a művészet és az írás alapja is. Rudgley ez utóbbiak táborába tartozik. 

Szerintem nagyon érdekes könyv volt. Biztos vagyok benne, hogy egy tanult régész sok mindent másként látna, ha olvasná ezt a művet, sőt, lehet, hogy kókleségnek tartaná. De én laikus vagyok, nekem érdekes volt, és őszintén szólva nem érzem át a fontosságát a kormeghatározásnak. Nekem minden, amiről a könyv szólt baromira régen volt, 10 ezer év ide vagy oda. Ez mondjuk lehet, hogy a könyv hibája, mert nem volt benne egy normális időszalag, vagy ilyesmi, hogy el tudjam helyezni magamat a történelem végtelenjében. Hogy pontosan mikor jelentek meg a hominidák, mikor volt a paleolit kor, stb. De összességében nagyon tetszett, és biztos vagyok benne, hogy mostmár másként nézek egy szakócára, mint eddig, ha találkozom egyel. Olvasás után láttam egy David Attenboroug-filmet, egy mamuttemetőről, amelyben talán olyan mamutok csontjai voltak nagy számban, amelyeket neandervölgyi emberek ejtettek el. Ebben a filmben láthattam, hogy hogyan pattintanak eszközöket kőből, és ki is próbálták, hogy ezek a kovakő eszközök alkalmasak-e a hús lefejtésére a csontról. Simán! Még az agg Attenborough is simán le tudta fejteni két-három vágással a hatalmas cupákról a nyers húst egy olyan szakócával, amelyet előtte két perccel pattintott egy tudós egy darab kovakőről. Ez azért nem semmi! Mármint, hogy akkor azért átéltem, hogy milyen ősi is lehet bizonyos tudásunk, és hogy van, ami összeköt az állatbőrös elődeinkkel. A kőeszközpattintás látványa lenyűgözött, na.