Olvassunk együtt!

Már amikor a Spektrumon ment az ugyanilyen című sorozat, akkor is nagyon szerettem. Úgyhogy, amikor megláttam a rendelhető könyvek listáján, nem haboztam egy percig sem. Nagyon vaskos kötet, és apró betűkkel van szedve. Azt gondoltam először, hogy csak az engem jobban érdeklő részeket fogom elolvasni, mondjuk a hidegháborútól kezdve. Meg persze az elejét, a bevezetőt, hogy képbe kerüljek a szerzők céljaival. Na, ebből az lett, hogy teljesen benne ragadtam a könyvben, és elolvastam elejétől a végéig, mind a 518 oldalt. A bevezetőben megtudtam, hogy Stone és Kuznick szerették volna Amerika másik arcát megmutatni, az igazit, amit nem tanítanak az amerikaiaknak, amit nem mutatnak meg nyíltan a világnak sem. Ez egy sötét Amerika képe, ahol elég kiábrándító (habár szerintem cseppet sem meglepő) módon mindent a pénz, a profit, a lobbik és a hatalomvágy mozgat. Szó sincs a legtöbb esetben humanitárius megfontolásokról, vagy a demokrácia miatti aggodalomról, amikor Amerika beavatkozik it

Egész véletlenül jutottam hozzá a könyvhöz, egy nem szándékolt könyvtári rendeléssel. Egyébként pedig egyszer már majdnem megvettem magamnak ezt a könyvet, de sokalltam érte a 4000 forintot. Most, hogy elolvastam, azt mondom, nem is baj, hogy nem adtam ki érte pénzt. Nagyon szép kiadású könyv, számtalan képpel, szóval igényes a külcsín. A belbecs azonban már nem olyan meggyőző. Az ötlet érdekfeszítő: a háremek titokzatos világának bemutatása. A szerzőnő célja a téma demisztifikálása volt, de nagyon kevés tényanyagot tudott felhajtani. Egyszóval, arra elég a könyv, hogy felkeltse az érdeklődést a háremek titkai iránt, de kielégíteni ezt az érdeklődést már nem igazán tudja. Mindenről mesél egy kicsit, de semmit nem veséz ki rendesen. Nyilván azért van ez, mert nincsenek ismeretei a háremekből, ami azért érthető, hiszen pont az volt a lényegük, hogy nem jöhetett ki onnan senki és semmilyen információ sem. Volt egy-két téma, amit jobban kifejtett, például a szultánák személye. Megtudt

Könyvklubos választás volt, bár én már korábban olvastam. Rejtő Jenő munkássága mintegy 36 éves koromig ismeretlen volt előttem, amikor is esti meseként előkerült a Piszkos Fred, a kapitány itthon. Nagyszerű esték voltak, amíg olvastuk. Sokat kacagtam rajta, és a fiúk is nagyon élvezték. Utána rögtön A tizennégykarátos autó t vettük elő, majd Az elveszett cirkáló t, és A megkerült cirkáló t. Őszintén megszerettem Rejtő humorát, s csak sajnálni tudtam a nélküle töltött hosszú éveket.  Az elveszett cirkáló tipikus Rejtő-könyv, amelyben ötvöződik a kaland, a humor és a romantika. Szerintem nagyszerű hollywoodi akció-vígjátékot lehetne belőle forgatni. A szereplők vagányak, lazák, viccesek, bátrak, leleményesek és alapvetően jó emberek. Persze ott van még Piszkos Fred is, aki mondjuk lazának laza, de nem túl kedves és hát piszkos is. Ő lehetne a kiégett zsaru a filmben, amolyan kivénhedt Clint Eastwood, aki azért elő tudja ásni magából a hajdan-volt fényt, ha van rá valami jó oka.