Olvassunk együtt!

Érdekes egy könyv volt ez! A leírás szerint Huxley ezúttal nem regényt írt, hanem egy tényirodalmi munkát a francia kisváros, Loudun boszorkányairól. Mindig is szerettem a dokumentarista irodalmat, bár a boszorkányok annyira nem izgattak fel. Tamás kollégám azonban meggyőzött róla, hogy nekem ezt a könyvet el kell olvasnom! És így is lett.  Az alaptörténet röviden: Valamikor az 1620-as években Loudunba új plébános kerül Urbain Grandier atya személyében. Az új pap vonzó férfi, remek szónok, intelligens ember, akit papi hivatása szemernyit sem akadályozott abban, hogy hivatalba kerülését követően igen hamar jó kapcsolatokat alakítson ki a város hölgyeivel. Nem is volt gond mindaddig, amíg meg nem tetszett neki az egyik legjobb barátjának, Trincant ügyész úrnak a leánya, Philippe. Nem csak, hogy megtetszett neki, de teherbe is ejtette, ám az apaságot (és a nemi kapcsolatot is) simán letagadta, magára hagyva a nőt szégyenével és zabigyerekével. Ezzel az epizóddal kezdődtek Urbain Grand...

Hű. Ha. Nem magamól került a kezembe ez a könyv, hanem a kollégám erőteljes ajánlása miatt fogtam bele. Neki nagyon tetszett, és kíváncsi volt rá, hogy én mit szólok hozzá. Amikor kissé már felvettem a könyv hangulatát, akkor rájöttem, hogy olvastam én már valami effélét, Charles Bukowskinál. Pia, nők, okoskodás, szánalmas figura és önéletrajzi ihletettségű történet.  Jerofejev életrajzát elolvasva tényleg sokat merített a saját életéből, ha nem az egészet. A főhős ő maga, Venyegyikt Jerofejev, akit éppen kirúgtak egy kábelfektető cégnél betöltött brigádvezetői állásából, mert arról vezetett statisztikát, hogy melyik munkás mennyit és mikor iszik. Saját magával az élen, természetesen. Mikor az egyik részeg kolléga véletlenül elküldte az önként vállalt hazafias felajánlásaikkal egyetemben a központba ezeket a grafikonokat, Jerofejev brigádvezetői karrierjének befellegzett. ( "Amikor észrevettem, hogy eltűntek (ti. a grafikonok) , leittam magam, és a fejemet fogtam bánatomban. Ott,...

Amikor megláttam a könyvtárban ezt a könyvet, rögvest felmarkoltam, pusztán a borítója miatt. Aztán láttam csak, hogy mi is ez. Egy krimi, amit Chris Hadfield űrhajós írt! Nagyon felvillanyozódtam a lehetőségtől, hogy olvashatok valamit ismét tőle, mert az Egy űrhajós tanácsai földlakóknak nagy kedvencem volt.  Pár nap alatt végeztem is a regénnyel és azt mondhatom, hogy elég szórakoztató volt. A krimi része nem volt valami furmányos, már a közepén tudtam, hogy ki is a "szotyi a motyóban". A szereplők sem voltak túl kidolgozottak, ami azt illeti. Chris Hadfield nem igazán jól oldotta meg ezt a krimit, dehát ő Chris Hadfield! Szóval megbocsátottam neki. Meg azért is, mert minden technikai leírás és űrutazási sztori igaz volt, és ezeket látható izgalommal osztotta meg az olvasókkal. Lehet, hogy a szerelmi szál suta és kidolgozatlan volt, de szinte meg lehetett tanulni holdjárót vezetni a könyv alapján, vagy esetleg kisrepülőgépet.  Tudom, hogy Chris mindent valóban tapasztalat...

Könyvklubos olvasmányként vettem a kezembe ezt a kötetet, amely egyben az első (és vélhetően az utolsó is) olvasmányom is a szerzőnőtől. Akivel egyébként már volt szerencsém találkozni egy író-olvasó találkozó alkalmával, amikor kedves könyvklubos tagunk, Erika beszélgetett vele. Egy nagyon szimpatikus hölgyet ismertem meg Bauer Barbarában, aki szerény, kedves és gyönyörűen beszél. Egyszóval elég nagy kedvvel vágtam bele a regénybe, habár sejtettem, hogy nem teljesen az én világom lesz. Hát, ebben végül nem nagyon tévedtem, habár igazából nem volt olyan rossz olvasni A leggazdagabb árvát . Haladós és teljes mértékben kikapcsoló olvasmány volt. Wenckheim Krisztina grófnő életregénye ez a munka, amely engem őszintén szólva erősen emlékeztetett Kertész Erzsébet hajdani regényeire, amelyekben híres és figyelemreméltó asszonyokat mutatott be a fiatalabb olvasóknak. Lányoknak. Csíkosban és pöttyösben jelentek meg ezek a könyvek. Mondjuk annak idején szerettem is olvasni ezeket, így tényleg ...

Hadfield ezredes űrhajóskönyve már a harmadik ilyen könyv, amit olvastam ( Egy év az űrben és Csillagközi kérdezz-felelek  ) ebben a témában. Ez volt a három közül az, ami a legkevésbé tetszett. De ez csak a másik kettővel való összehasonlításban számít, mert amúgy ez is egy nagyon érdekes és izgalmas könyv az űrhajós létről, ha szólóban vizsgáljuk.  Hadfield ezredes tapasztalt űrhajós, aki kanadai állampolgársága ellenére is NASA alkalmazott lett, és többször is kijutott az űrbe, illetve az ISS-re. Hasonlóan Scott Kelly-hez, Hadfield is a gyerekkorából indította a könyvet. Hogyan ébredet fel benne a vágy az űr iránt, mik voltak az első lépések afelé, hogy egyszer űrhajós lehessen. Chris kifejezetten céltudatosnak tűnt, mindent annak rendeltelt alá, amiről még kisgyerekként kezdett álmodozni. Nem voltak kisiklásai, eltévelyedései; folyamatosan haladt a célja felé. Nekem kicsit robotisztikusnak is tűnt emiatt.  Sokat írt arról, hogy a tehetség nem elég ahhoz, hogy az embe...

Ah... Gondoltam, hogy nem lesz egy könnyed olvasmány ez a regény, de nem számítottam arra, hogy ennyire magába fog szippantani. Szinte filmszerűen peregtek le a szemem előtt a Paul Bäumer elbeszélésének eseményei. Mindenkinek el kellene egyszer olvasnia ezt a könyvet, szerintem. Nem azért, mert olyan magas irodalom volna, hanem a mondanivaló miatt.  Paul Bäumer 19 éves német katona, a nyugati fronton. E/1-ben meséli életét, a frontkatonák életét. 19 éves, de már saját maga is öregemberként tekint magára. És az is. Egy éve van a fronton, amikor becsatlakozunk a történetbe. Ekkorra már tapasztalt katona, maroknyi bajtársával együtt. Tudják, amit kell, amely tudással az egyre nagyobb számban megjelnő újoncok még nem rendelkeznek: "A mai állóharc ismereteket és tapasztalatokat követel. Érteni kell a terepet. Kell, hogy az embernek a fülében legyen az egyes lövedékek hangja és hatása. Előre kell tudni, hol csapódnak be, milyen a szórásuk, s hogyan kell védekezni ellenük." Paulék m...

Kolléganőm ajánlotta figyelmembe Mr. Diamond könyveit. A harmadik csimpánz volt az első, amit elolvastam kínálatból, de alighanem fogok még mást is levenni a polcról az amerikai tudóstól. Jared Diamond eredetileg biokémikus, de az idők során az ornitológia, a geográfia és a történelem területein is szerzett szakképesítést és tudást.  A harmadik csimpánz című könyv az egyik legnépszerűbb írása. Nem egy mai darab ugyan, 1992-ben írta meg, de egyáltalán nem tűnik idejét múltnak, vagy korszerűtlennek. A kiinduló gondolat már a fülszövegben is le van írva, miszerint mi, emberek közelebbi rokonságban állunk a közönséges- és a törpe csimpánzzal, mint azok a gorillával, vagy az orángutánnal. DNS-ünk mindössze 1,6 %-ban különbözik a két említett csimpánz DNS-től, ami valljuk meg, vajmi kevés. Mondhatni majmok vagyunk mi is, csak kevesebb a szőrünk. A későbbiekben Mr. Diamond rávilágít arra, hogy a tipikusan emberi tulajdonságoknak tartott dolgoknak igenis van állati előfutára, vagy példája...

Sok-sok hónapja, talán egy éve is készülök elolvasni ezt a könyvet. Most a könyvklub vett rá, hogy meg is tegyem, hiszen ez volt a nyári szünetre az olvasmányunk.  Egy érzelmeket alaposan megmozgató, kicsit csapongó stílusú regény az Újjászületés, amely, ha nem is lett a kedvencem, de azért nagyon tetszett. A történet két idősíkon játszódik, egy a jelenben, a kétezres évek elején, a másik szál pedig a kilencvenes években, a délszláv háborúban (annak is a boszniai háborús időszakában, 1992-95 között). A mesélő Gemma, az olasz nő, aki 16 éves fiával visszatér Szarajevóba, hogy régi kedvese fotókiállítását nézze meg, aki meghalt a háború idején. A bosnyák fővárosban pedig természetesen előjönnek a régi emlékei, újra éli a háborút, a fiatalságát.  Az időbeli ugrándozás egy kicsit zavart az elején, de a végén megszoktam, főleg, hogy egyre hosszabbak lettek a falshback-ek. Jó volt egy olyan történelmi korról, eseményről olvasni, ami már az én tudatos életem alatt történt, de amiről ...

Szeretem a második világháborúról szóló könyveket, filmeket, de főként a dokumentum típusú könyveket-filmeket, a fikció, a regény nem az én világom. Buttar könyve keményen hadtörténeti szakirodalom, már-már meghaladta a képességeimet az elolvasása. Nagyon lassan haladtam vele, mert elképesztő részletességgel mondja el, hogy mikor, melyik hadtestel, zászlóaljjal, üteggel mi történt, hány tank, páncéltörő ágyú volt a helyszínen ahelyett, amennyinek az állománytábla szerint lennie kellett volna, ki karolt át kit, hol húzódott pontosan az arcvonal, ésatöbbi, ésatöbbi, 600 oldalon keresztül. Ugyanakkor időről időre visszaemlékezéseket tűzött be a szövegbe a szerző, bizonyára, hogy azért ne köpjünk homokot a száraz hadtörténettől. Ezek tették végül is olvashatóvá a könyvet, kicsit közelebb hozták az eseményeket, átélhetőbbé tették a háború borzalmait. Mert természetesen más azt olvasni, hogy a leharcolt csapatok mennyi élőerőt veszítettek, mint azt, hogy valaki mellől kilőtték a barátját a l...

Oh. Hetekig aszaltam ezt a könyvet a polcon, míg végre a kezembe vettem. Rögves beszippantott a regény, amely aggasztóan realisztikusan mutatja be a szegénységet. Nem egy vidám, tavaszi olvasmány, ami azt illeti, de így jártam.  Az elbeszélő egy kisfiú, 10 év körüli, neve nincs. Legalábbis a rendes nevén nem szólítják meg. Van egy gúnyneve, Goga, de arról tudni lehet, hogy valaki mást, egy 1944-ben elhurcolt zsidó család fiát hívták így. Azért így gúnyolják, mert a pletyka szerint az elbeszélő apját a falu egyetlen zsidója csinálta, nem az apja. Ebben a regényben nem csak a szégyen, de a szegénység, a nyomor és a kilátástalalanság is genereációkon átívelő kereszt. A falu mindent is számon tart. Kinek honnan származott a családja eredetileg, ki volt az, aki "kintről" hozott feleséget, stb. Ennek fényében az elbeszélő gyermek családja többszörösen is kilógott a csapatból. Apai oldalról románok voltak a felmenők között, anyai oldalról pedig ruténok. S persze ott van még a zsidós...

Uh, ez nem semmi volt! Még csak február van, de esélyes, hogy megtaláltam az év legjobb olvasmányát. Egyszer már szándékomban állt elolvasni ezt a regényt, de akkor valamiért nem kezdtem bele, pedig legalább egy hónapig nézegettem a polcomon a könyvet. Most viszont két nap alatt végeztem vele és őszintén el vagyok ragadtatva tőle!  Egy gyönyörű, szomorú, felemelő és igaz történet A kiválasztott . Két fiúról szól, gondoltam én a feléig. Aztán, hogy a zsidóságról szól. Aztán, hogy a két apáról szól. Végül pedig, hogy ez a regény tulajdonképpen az élet értelméről szól.  Dióhéjban a történet: Ruven Malter és Danny Saunders, a két new york-i zsidó srác 15 éves korukban ismerkednek meg, amikor is Danny egy baseball meccsen majdnem kiüti Ruven szemét. Mindketten zsidók ugyan, de míg Ruven afféle neológ (bár szerintem nem így hívták őket), Danny hászid zsidó. Ruven hordja a kapedlit, tanulmányozza a Tórát, tartja a vallás előírásait és mélyen hisz Istenben. Danny nem csak kapedlit hor...

Ennek a könyvnek az elolvasását is húztam, amíg húzhattam, majd végül 3 nap alatt lenyomtam. Vegyesek az érzelmeim a regénnyel kapcsolatban.  A mű két nagy részből áll, és az elsővel nem is volt semmi bajom. Határozottan szerettem olvasni, tetszett a sztori (már amennyire egy ilyen sztori tetszhet), jó volt a stílus. A másodiknál viszont nagyon megcsúszott számomra valami. Az még hagyján, hogy utáltam Évát, hiszen Andrást sem szerettem. De kezdett az egész túl modoros, erőltetett lenni. Mintha Bartis Attilának erőlködnie kellett volna, hogy fenntartsa azt a nyomorultélet-mindenkikattant-rengetegatragédia-életérzést, amit az első részben (És egyébként A nyugalom című regényében is, ha már itt tartunk.) olyan könnyedén ment neki.  Szóval, ami jó volt. Az eleje nagyon tetszett, amikor Szabad András - "hősünk" - kvázi felnőtté válását követhetjük végig. Szerettem olvasni az apjával kapcsolatos kínjait, hogy mennyire hiányzik az anyja, még a kattant barátnőiről is szívesen olvasta...

A tökéletes semmi-kis-könyv, amit tulajdonképpen nem volt rossz olvasni. Ám nem adott semmit, a kellemes hangulaton kívül. Mese felnőtteknek, elalvás előttre. Nem emlékszem, hogy olvastam volna valaha ilyen könyvet. A szerzőnő nem kezdő író, már 7 regénye is megjelent, amint olvasom, és A Holdsugár könyvesbolt rejtélyei a negyedik. Jól érzékelhetően kissé anglomán (amúgy spanyol), a tea és az irodalmi utalások nagy rajongója a hölgy.  A történet abszolút közhelyes: romantika, barátság, kedvesség, cukiság, van minden. A főhősnő, Agnes, szép, okos, kedves. A többiek is klisések, a morcos, de aranyszívű, elvarázsolt könyvesboltos fickótól elkezdve, a jóképű, humoros hősszerelmes rendőrnyomozóig. Van itt vidám, nagyszájú barátnő, egy elhanyagolt, nyolcéves zseni, aki a könyvesboltban tölti minden idejét, bogaras, lila hajú törzsvásárló és még egy cuki kutya is. Mi kellhet még, kérdem én. Ja, egy morcos szakács a nagyszájú barátnő mellé, és egy kedves könyvkiadó, a könyvesboltos pasas m...

100 éve el akarom már olvasni ezt a regényt, de sokáig kellett várni rá, hogy újra kiadják. Végül sikerült megrendelnem a könyvtár számára, és nem kevés idő múlva hazahoztam és elolvastam.  Azt írja a fülszöveg, hogy 40 nyelvre fordították le, és nagyon népszerű könyv. Alcíme pedig ez: Egy gyilkos története. Őszintén szólva elég felfokozott várakozással kezdtem bele az olvasásba. A helyzet pedig az, hogy nem tudta megütni azt a színvonalat, amit én látatlanban is neki tulajdonítottam.  Azt nem állítom, hogy nem tetszett a könyv, de teljesen  másra számítottam. Sokkal borzongatóbbra, sokkal kegyetlenebbre, netán horrorisztikusra , mint ahogy azt a fülszöveg mondotta. De ez a regény nem ilyen volt. Különös hangulatú, olykor pedig undorító volt, de ennyi. Azt hittem, hogy nagyobb hatást fog rám gyakorolni.  A történet dióhéjban annyi, hogy Jean-Baptiste Grenouille szeretné megalkotni a tökéletes parfümöt, amely viselőjét ellenállhatatlanná, rajongva szeretetté teszi. Gr...

Pár hónappal ezelőtt már láttam a könyv alapján készült filmet a Netflixen, ami őszintén szólva elég mély benyomást tett rám. Annak ellenére is így volt, hogy akkor, amikor megnéztem, a csapból is a klímakatasztrófa ömlött az egyszeri emberre. Mondjuk azóta ez megváltozott, hiszen eljött a covid, illetve kishazánk lassan választások elé néz, úgyhogy itt van nekünk a politika is témának, minden mennyiségben.  De be kell látnunk, hogy Sir David nem akármilyen figura napjainkban. Nem mondom azt, hogy nincs nála bölcsebb ember e földtekén, de mindenképpen érdemes meghallgatni, ha ő valamit el szeretne mondani. Ez a könyv azt szerette volna bemutatni, hogy a jelenleg 95 éves természettudós milyennek látta a bolygónkat fiatalon, középkorúan, idősen, és milyennek látja most, agg korában. Mi változott meg, mi történt a természettel, az állatvilággal, az emberi társadalommal. Ezalatt a majd 100 év alatt bizony nagyot fordult a világunk. Egyrészt mi, emberek gyakorlatilag elárasztottuk a bol...

Egy ideje már gondolkodom rajta, hogy mit is írhatnék erről a regényről...Egy népszerű könyvről van szó, amiből egy szintén sikeres filmet is készítettek (nem láttam), de.... Kezdjük azzal, hogy iszonyú lassan tudtam elolvasni. Folyton félre tettem, igyekeztem el is felejteni, de végül neki kellett feküdnöm, mert közeledett a könyvklub napja. Amikor pedig éppen olvastam, akkor néha csak átfutottam az oldalakat, mert... mert túl sok volt.  Ugyanakkor nem tudnám egyértelműen kijelenteni, hogy egyáltalán nem tetszett a regény. Furcsa volt és zavaró olvasni, főleg az elején. E-bookban olvastam, nem láttam a fülszöveget, úgyhogy egy ideig téptem az agyamat, hogy mi is van, ki is beszél? Mígnem rájöttem, hogy a halál. Ez a halál-mesél-dolog kifejezetten nem tetszett. Magyarázta itt nekünk a halál a bizonyítványát, hogy ő tényleg csak a munkáját végezte, nem tehet róla, hogy ilyen vacak ez a meló, nem ő a hibás. Emberarcú halál, vagy mi. Hát, ez szerintem nem volt egy nagy ötlet. Zavartak...