Margaret Mazzantini: Újjászületés

Sok-sok hónapja, talán egy éve is készülök elolvasni ezt a könyvet. Most a könyvklub vett rá, hogy meg is tegyem, hiszen ez volt a nyári szünetre az olvasmányunk. 

Egy érzelmeket alaposan megmozgató, kicsit csapongó stílusú regény az Újjászületés, amely, ha nem is lett a kedvencem, de azért nagyon tetszett. A történet két idősíkon játszódik, egy a jelenben, a kétezres évek elején, a másik szál pedig a kilencvenes években, a délszláv háborúban (annak is a boszniai háborús időszakában, 1992-95 között). A mesélő Gemma, az olasz nő, aki 16 éves fiával visszatér Szarajevóba, hogy régi kedvese fotókiállítását nézze meg, aki meghalt a háború idején. A bosnyák fővárosban pedig természetesen előjönnek a régi emlékei, újra éli a háborút, a fiatalságát. 

Az időbeli ugrándozás egy kicsit zavart az elején, de a végén megszoktam, főleg, hogy egyre hosszabbak lettek a falshback-ek. Jó volt egy olyan történelmi korról, eseményről olvasni, ami már az én tudatos életem alatt történt, de amiről vajmi keveset tudtam. Holott itt volt mindez a szomszédban. Sokat olvastam utána az eseményeknek, tanulmányoztam a délszláv háború hátterét és eseményeinek sorát. Rémes volt az egész, arra jutottam. Persze minden háború az, de ennek a konfliktusnak olyan durvák voltak a népirtásai, etnikai alapokon való kegyetlenkedései, ami alaposan kifektetett. Hogy a Balkán nem egy nyugodt hely, azt persze tudtam, de őszintén szólva nem nagyon voltam képben azzal, hogy mi is a feszültségek forrása és valódi mértéke. Mostmár nagyjából tudom.

Gemma és Pietro alakja tetszett, valósághűek voltak. Örömmel olvastam a kamasz fiú és anya kapcsolatáról, hiszen nekem is kamasz fiaim vannak. Az egyikük speciel pont Pietro korú. Gemma érzései a terhességgel, gyerek-kérdéssel kapcsolatosan is érdekfeszítőek voltak a számomra, mert magam is megéltem belőlük egy-egy szeletet. Kifejezetten megszerettem Gemma apját, az ő gondoskodó, hűséges alakját. 

Gojko, a bosnyák barát figurája szépen lassan bontakozik ki a regény lapjain. Valahogy nehéz volt az ő alakját magam elé képzelni, de ettől függetlenül megkedveltem. Hiába volt harsány és büdös (főleg inkább a szagát tudtam elképzelni, ami azt illeti), azért szerethető volt. A háború utáni Gojko nagyon is életszerű volt, megkeményedett, megkeseredett férfi lett, akinek a régi sebei soha nem gyógyulnak be igazán. 

Saját kép

Viszont Diego, Gemma szerelme próbára tett. Valahogy nem tudtam megszeretni, elfogadni. Az ő alakja számomra valószerűtlen volt, túl sokáig tartott mire kiderültek a valódi mozgatórugói, így utólag már nem volt könnyű értelmeznem a történet elejét az új információk fényében. Ha volt gondom a regénnyel, akkor végülis ez volt az. Mazzantini jó forudulatokat eszelt ki, de nagyon hosszú volt az idő, mire kiderültek ezek a fordulatok. Végigvitte az egész regényt egy úton, és csak az utolsó, mondjuk negyedében-ötödében osztott meg olyan információkat, amik majdnem alapjaiban változtatták meg a dolgok állását. Nem tudtam igazán feldolgozni a történéseket ezeknek a fordulatoknak a fényében. 

Egyébként a Balkánon olvastam végig a regényt. Horvátországban nyaraltunk, ahová Bosznián át mentünk, és arra is jöttünk haza.  A bosnyák táj csodálatos volt, láttuk a régi-új hidat Mosztárban, a bazárokat, ettünk finom csevapot, zsírtól tocsogó kenyérlángos-szerűségben, ittunk Coctát és nagyon élveztük az egészet. De láttuk az elhagyatott házakat, láttuk a cirill- és a latin betűk, meg az ortodox templomok és a minaretek "háborúját", a nacionalizmus számtalan jelét, a látható szegénységet, a még mindig golyólyuggatta panelokat is. Sok mindent megtudtunk Boszniáról, és azt hiszem, a világnak ez a szeglete nem lesz még sok-sok évtizedig a béke szigete. Úgy gondolom, hogy mihelyt az Ensz kivonul az országból (A daytoni béke óta az ország nemzetközi ellenőrzés alatt áll, a hatalom az Ensz-főképviselő kezében összpontosul.), rögvest kitör újra a háború Bosznia-Hercegovinában. 

Örülök, hogy elolvastam Mazzantini regényét. Rettentő sokat sírtam rajta, a családom nem győzte hordani a papírzsebkendőt, és kicsit újjászülettem én is a végén. Ez az olvasmányom is arról győzött meg, hogy a háború mennyire rossz, és hogy valójában nem old meg semmit, hiszen mindig lesznek vesztesek, akik nem nyugszanak bele a veszteségbe, és annyi áldozata van, akik lehetetlenné teszik a felejtést. 

Tegnap megbeszéltük az élményeinket a könyvklubban. Nem jutott mindenki a végére, de a megjelentek közül mindenki elkezdte legalább a regényt. Anna szerette a könyvet, szerinte nagyon jó az írónő stílusa. Az eleje magával ragadta, a közepét - a gyerekvárós részeket - unta egy kicsit, a végén pedig már falta a sorokat. Ildikó szerint is jó könyv volt, de néhol repetitívnek érezte. Anna pont hogy élvezte, hogy bizonyos témák újra és újra előkerültek, más és más szemszögből. Erzsi néni már 2 éve olvasta a regényt, most nem jutott hozzá, hogy újra olvassa. De emlékei szerint a listáján megjelölte a művet, mint olyat, ami nagyon bejött neki. A balkáni téma amúgy is közel áll a szívéhez. Évi csak belekezdett a könyvbe, és szándékában áll be is fejezni, de még nem tudja, hogy mikor. Ameddig eljutott az tetszett neki, és mostmár képben van a délszláv háború hátterével és eseményeivel is. Rozika néni szintén dicsérte az Újjászületést, tetszett neki mind a sztori, mind a stílus. Hozott néhány idézetet is nekünk, és elmondta, hogy ennek a regénynek a hatására olvasta el Ivo Andric-tól a Híd a Drinánt, amit a mi figyelmünkbe is melegen ajánlott. Éva szintén az írónő stílusát emelte ki, több idézettel is bemutatta, hogy mi fogta őt legjobban meg a regényben. Elmondta, hogy Gemma és Diego szerelme számára már majdnem átbillent a valószerűtlenség oldalára, de végül azt is megemésztette. Vivien nem olvasta el a regényt, ő Lucy Maud Montgomerytől olvasta a Kék kastélyt, amiről a végén rövid ismertetőt is adott nekünk. Adrienn eljutott valameddig a regényben és tetszett is neki, de valahogy nem haladt az olvasással. Neki hazafelé az autóban adtam egy rövid összefoglalót a maradékról. H. Éva még nem fejezte a be a művet, de nagyon kíváncsi a történésekre, úgyhogy végig akarja olvasni. Neki ambivalensek az érzései. Volt, ami tetszett, volt, ami bántotta az érzékenyéségét, de összességében nem ment el a kedve a folytatástól.