Olvassunk együtt!

Megint a régi nóta: egy agyondicsért könyv, amit "el kell" olvasni, mert annyira, de annyira jó! Hát, nem. Nem annyira jó.  Elolvastam, rászántam azt a nagyjából 3 óra hosszát, amibe beletellett, de őszintén mondom: nem érte meg. Inkább sétáltam volna azalatt. Nem is tudom, hogy miért nem hagytam inkább félbe. Talán azért, mert azért érdekes volt, de közben bosszantott is, mert hihetetlenül "amerikai" volt. Miközben amúgy folyamatosan az járt a fejemben, hogy ez olyan, mintha Koelhó Pál írta volna meg.  Lehet, hogy McConaughey szerelemes levelet írt az élethez (amint azt a borítón lehet olvasni), de eléggé közhelyesre sikerült az a szerelmes levél. Olvasás közben sokszor jutott az eszembe, hogy fiatal leányok biztosan jegyzetelve olvasnak, hogy minél több életbölcsességet tudjanak kitenni a hűtőjükre Mr. McConaughey tollából... Máskor pedig éltem a gyanúperrel, hogy Matthew bizony lódít, szépít itt-ott. Mikor leírta az európai motortúrájukat, hát, komolyan eltipródt...

A könyv eredetileg 1992-ben jelent meg, de csak pár évvel később futott be igazán. Én csak most olvastam el, félig-meddig. Bizony, ez is azokat a könyveket szaporítja, amik csalódást okoztak nekem. Bizonyos vagyok benne, hogy a könyv számos folytatását már meg sem kísérelem elolvasni.  A könyv elvileg egy szaúdi hercegnő igaz történeteit meséli el, habár én ebben kételkedem, de lehet, hogy nem jogosan. A hercegnő, akinek Szultána a neve, gyerekkorától kezdve próbálja meg bemutatni, hogy milyen sanyarú is a nők élete a fátyol mögött, Szaúd-Arábiában. Mesél a basáskodó férfiakról, a (nyugati szemmel) buta szokásokról, arról, hogy gyakran más a látszat, mint a valóság. Szultána nekem személy szerint szörnyen irritáló volt, egyáltalán nem sikerült őt a szívembe fogadni, és őszintén szólva sajnálatot sem tudtam érezni iránta. Egyébiránt nem éreztem meg azt a nagy felháborodást sem, amit az írónő szeretett volna kelteni az olvasókban. Nyilvánvalóan ehhez hozzájárult többek között az...