Bejegyzések

Aldous Huxley: Loudun ördögei

Kép
Érdekes egy könyv volt ez! A leírás szerint Huxley ezúttal nem regényt írt, hanem egy tényirodalmi munkát a francia kisváros, Loudun boszorkányairól. Mindig is szerettem a dokumentarista irodalmat, bár a boszorkányok annyira nem izgattak fel. Tamás kollégám azonban meggyőzött róla, hogy nekem ezt a könyvet el kell olvasnom! És így is lett.  Az alaptörténet röviden: Valamikor az 1620-as években Loudunba új plébános kerül Urbain Grandier atya személyében. Az új pap vonzó férfi, remek szónok, intelligens ember, akit papi hivatása szemernyit sem akadályozott abban, hogy hivatalba kerülését követően igen hamar jó kapcsolatokat alakítson ki a város hölgyeivel. Nem is volt gond mindaddig, amíg meg nem tetszett neki az egyik legjobb barátjának, Trincant ügyész úrnak a leánya, Philippe. Nem csak, hogy megtetszett neki, de teherbe is ejtette, ám az apaságot (és a nemi kapcsolatot is) simán letagadta, magára hagyva a nőt szégyenével és zabigyerekével. Ezzel az epizóddal kezdődtek Urbain Grandier

Venyegyikt Jerofejev: Moszkva Petuski

Kép
Hű. Ha. Nem magamól került a kezembe ez a könyv, hanem a kollégám erőteljes ajánlása miatt fogtam bele. Neki nagyon tetszett, és kíváncsi volt rá, hogy én mit szólok hozzá. Amikor kissé már felvettem a könyv hangulatát, akkor rájöttem, hogy olvastam én már valami effélét, Charles Bukowskinál. Pia, nők, okoskodás, szánalmas figura és önéletrajzi ihletettségű történet.  Jerofejev életrajzát elolvasva tényleg sokat merített a saját életéből, ha nem az egészet. A főhős ő maga, Venyegyikt Jerofejev, akit éppen kirúgtak egy kábelfektető cégnél betöltött brigádvezetői állásából, mert arról vezetett statisztikát, hogy melyik munkás mennyit és mikor iszik. Saját magával az élen, természetesen. Mikor az egyik részeg kolléga véletlenül elküldte az önként vállalt hazafias felajánlásaikkal egyetemben a központba ezeket a grafikonokat, Jerofejev brigádvezetői karrierjének befellegzett. ( "Amikor észrevettem, hogy eltűntek (ti. a grafikonok) , leittam magam, és a fejemet fogtam bánatomban. Ott,

Chris Hadfield: Az Apollo-gyilkosságok

Kép
Amikor megláttam a könyvtárban ezt a könyvet, rögvest felmarkoltam, pusztán a borítója miatt. Aztán láttam csak, hogy mi is ez. Egy krimi, amit Chris Hadfield űrhajós írt! Nagyon felvillanyozódtam a lehetőségtől, hogy olvashatok valamit ismét tőle, mert az Egy űrhajós tanácsai földlakóknak nagy kedvencem volt.  Pár nap alatt végeztem is a regénnyel és azt mondhatom, hogy elég szórakoztató volt. A krimi része nem volt valami furmányos, már a közepén tudtam, hogy ki is a "szotyi a motyóban". A szereplők sem voltak túl kidolgozottak, ami azt illeti. Chris Hadfield nem igazán jól oldotta meg ezt a krimit, dehát ő Chris Hadfield! Szóval megbocsátottam neki. Meg azért is, mert minden technikai leírás és űrutazási sztori igaz volt, és ezeket látható izgalommal osztotta meg az olvasókkal. Lehet, hogy a szerelmi szál suta és kidolgozatlan volt, de szinte meg lehetett tanulni holdjárót vezetni a könyv alapján, vagy esetleg kisrepülőgépet.  Tudom, hogy Chris mindent valóban tapasztalat

Jay Barbree: Neil Armstrong. Az első ember, aki a Holdra lépett

Kép
Ismét egy űrhajós életrajz! Nagy kedvenceim közé tartoznak a hasonló könyvek, így nem volt kérdés, hogy Barbree könyvét is elolvasom. Nem is bántam meg, mert tetszett a mű. Nem mondom, hogy letehetetlenül izgalmas volt, de mindenképpen megérte elolvasni. Nem túl sokat tudtam Neil Armstrongról, ami azt illeti és a könyv alapján rá is jöttem, hogy miért. Mert nem volt egy extrovertált valakicsoda. Szeretett a háttérben maradni, nem vágyott a népszerűségre. Szerény ember volt, úgy tűnik. Mondjuk azt nagyon meg tudom érteni, hogy zavarta, amikor mindenhonnan csak ő folyt, miközben azért volt "néhány" másik ember is, aki nagyot alakított az űrhajózás történetében. Persze az is érthető, hogy amikor Neil Armstrong a Hold felszínére tette a lábát, akkor ő nem Neil Armstrong volt, hanem mi mindannyian, az emberiség. Egy szimbólum. És ma is az. Nyilván ezt ő is megértette, ezért sem szállt el magától teljesen.  Jay Barbree személyesen is ismerte Armstrongot, barátok voltak. Mindketten

Richard Sheperd: Holtak vallatója

Kép
Amikor annak idején, a gyógymasszőri tanulmányaim során beültem az első anatómia órámra azt éreztem, hogy ó, igen, itthon vagyok! Nagyon élveztem az emberi testről való tanulás minden percét, örömmel lapozgattam az antatómia atlaszt és hallgattam a tanár magyarázatait. Viszont soha nem vettem részt boncoláson, pedig igazából érdekelne.  Richard Shepherd könyve betekintést ad egy olyan világba, amely számomra rendkívül izgalmas, de egyúttal teljességgel ismeretlen is. A szerző igazságügyi patológusként tevékenykedett hosszú éveken keresztül Nagy-Britanniában. Számtalan holtat boncolt fel, állapította meg róluk, hogy hogyan haltak meg, milyen betegségeik voltak, pontosan melyik sérülésük volt a halálos, ha voltak ilyenek. Dr. Shepherd szerette a munkáját, igazi lelkesedéssel végezte, ráadásul kisgyermek korától kezdve igazságügyi patológusnak készült. Mindenekelőtt természetesen orvos lett, később szakosodott a patológiára. Ha jól emlékszem már jócskán volt 30, mire valójában elkezdhette

Bauer Barbara: A leggazdagabb árva

Kép
Könyvklubos olvasmányként vettem a kezembe ezt a kötetet, amely egyben az első (és vélhetően az utolsó is) olvasmányom is a szerzőnőtől. Akivel egyébként már volt szerencsém találkozni egy író-olvasó találkozó alkalmával, amikor kedves könyvklubos tagunk, Erika beszélgetett vele. Egy nagyon szimpatikus hölgyet ismertem meg Bauer Barbarában, aki szerény, kedves és gyönyörűen beszél. Egyszóval elég nagy kedvvel vágtam bele a regénybe, habár sejtettem, hogy nem teljesen az én világom lesz. Hát, ebben végül nem nagyon tévedtem, habár igazából nem volt olyan rossz olvasni A leggazdagabb árvát . Haladós és teljes mértékben kikapcsoló olvasmány volt. Wenckheim Krisztina grófnő életregénye ez a munka, amely engem őszintén szólva erősen emlékeztetett Kertész Erzsébet hajdani regényeire, amelyekben híres és figyelemreméltó asszonyokat mutatott be a fiatalabb olvasóknak. Lányoknak. Csíkosban és pöttyösben jelentek meg ezek a könyvek. Mondjuk annak idején szerettem is olvasni ezeket, így tényleg

Patrick J. Buchanan: Churchill, Hitler és a "szükségtelen" háború

Kép
Karácsonyi ajándékként kaptam a férjemtől ezt a könyvet és a szabadság alatt el is olvastam. Amikor belevágtam nem hittem, hogy ilyen gyorsan végezni is fogok vele. Az eleje számomra kicsit fura volt, mivel az első világháború előzményeivel indította a sztorit, és aggódtam, hogy túl hosszú lesz így az egész. De kár volt az izgalom. A könyv abszolút olvasmányos és érdekes! ( "Londonban egy ebéd alkalmával, nem sokkal azután, hogy Adolf Hitler átvette a hatalmat Berlinben, az egyik vendég hangosan megkérdezte: 'Mellesleg, hol született Hitler?' 'Versailles-ban' - válaszolta azonnal Lady Astor." 112.o )  A szerzőről el kell mondani, hogy amerikai, konzervatív politikus, aki több amerikai elnök tanácsadója is volt (utoljára Reagan elnöké), maga is pályázott elnökjelöltségre (nem jutott el odáig, hogy jelölt legyen), és harcos szovjet-ellenességéről volt híres a hidegháború idején. Ezek mind fontos információk, hiszen nézetei alapvetően befolyásolják a mondanivaló