Venyegyikt Jerofejev: Moszkva Petuski

Hű. Ha. Nem magamól került a kezembe ez a könyv, hanem a kollégám erőteljes ajánlása miatt fogtam bele. Neki nagyon tetszett, és kíváncsi volt rá, hogy én mit szólok hozzá. Amikor kissé már felvettem a könyv hangulatát, akkor rájöttem, hogy olvastam én már valami effélét, Charles Bukowskinál. Pia, nők, okoskodás, szánalmas figura és önéletrajzi ihletettségű történet. 

Jerofejev életrajzát elolvasva tényleg sokat merített a saját életéből, ha nem az egészet. A főhős ő maga, Venyegyikt Jerofejev, akit éppen kirúgtak egy kábelfektető cégnél betöltött brigádvezetői állásából, mert arról vezetett statisztikát, hogy melyik munkás mennyit és mikor iszik. Saját magával az élen, természetesen. Mikor az egyik részeg kolléga véletlenül elküldte az önként vállalt hazafias felajánlásaikkal egyetemben a központba ezeket a grafikonokat, Jerofejev brigádvezetői karrierjének befellegzett. ("Amikor észrevettem, hogy eltűntek (ti. a grafikonok), leittam magam, és a fejemet fogtam bánatomban. Ott, a központban, ugyanez történt; amint megkapták a csomagot, a fejükhöz kaptak, leitták magukat, és még aznap a telephelyünkre hajtottak a Moszkvicsukon.")

Most azért a mi munka nélkül maradt Venyánk elindult Moszkvából Petuskiba vonattal, hogy meglátogasson egy kurvát, aki elvileg a szerelme. Plusz a kisfiát, akinek nem jöttem rá, hogy ki az anyja (nem a kurva). (Fun fact: Jerofejev első házassága és fia születése Petuskihoz kötődik.)

A regény gerincét az utazás adja, amelyről kiderül, hogy már sorban a 12., a fejezetek pedig az állomások neveit viselik. Persze mindennek az esszenciája és mozgatórugója az alkohol, a vodka. A könyv lapjain annyi ital folyik le a torkokon, ami egyszerűen hihetetlen volt a számomra. Nem vagyok alkoholista, egy-két pohár esti borral teljesen jólvagyok, szóval nekem azt olvasni, hogy literszám issza valaki a vodkát és még él, eléggé valószerűtlennek tűnik. Ugyanakkor tisztában vagyok azzal, hogy egy igazi alkoholista számára valóban több kell egy-két felesnél már csak ahhoz is, hogy egyáltalán létezni tudjon.

Nade Venya elképesztően sokat iszik! Meg a vonat többi utasa is. Meg az ellenőr is. A kurva is. A munkatársak is. A főnökök is. Olybá tűnik, hogy az egész társadalom elképesztően sokat iszik. Rengeteg humor és szarkazmus van a történetben, de emellett az egész nagyon szomorú is. A sok alkesz valójában nem vicces, hanem szánni való. Magányosak, függők, senkinek sem kellenek, senki által nem becsültek, útjuk a halálba vezet. Egyértelmű volt a számomra, hogy a könyvbéli Venya elvonási tüneteit, megaláztatásait, lealjasulásait a szerző éppen úgy átélte, mint a részeg hallucinációit, a fogadkozásait és az önmagával való alkudozásait is. ("A szívem erre így szólt: "Na, jól van, Venyicska, jól van. Ne igyál sokat, nem kell úgy berúgni, mint egy gödény, hajts le néhány féldecit, azután pedig egyszer és mindenkorra vess véget neki." "Még egy féldecit sem! - fortyant föl a józan eszem. - De ha már végképp nem bírod ki pia nélkül, Jerofejev, akkor eredj és igyál három korsó sört, de féldecikről szó sem lehet, verd ki a fejedből." Erre feljajdult a szívem: "Csak négy féldecit, na...")

Fura volt olvasni a könyvet. Az eleje nagyon vicces, amikor Venya még nem teljesen tökrészeg. Később, ahogy egyre több vodkát nyakal be, a történet kezd egyre szürreálisabb és egyre szomorúbb lenni. Nem mindig lehet tudni, hogy mi a valóság és mi csak vízió, vagy hallucináció. Persze itt is van humor, de kicsit kevesebb, mint az elején. A Petuskiba vezető út hosszú és aggasztó volt az olvasó számára. Én legalábbis egy idő után kezdtem izgulni, hogy egyáltalán odaérjen Venya. A végén pedig már kételkedtem mindenben, van-e vonat egyáltalán, tartunk-e valahová? Szépen lassan nyilvánvalóvá lett, hogy az egész egy szimbolikus utazás, amely mint egy ördögi kör - nekem Krasznahorkai Sátántangója jutott róla az eszembe -, önmagába fordul vissza.

Végülis arra jutottam, hogy ez a regény egyetlen hatalmas szimbólum. A kisember életének a szimbóluma, aki próbál fennmaradni egy meglehetősen ellenséges, de legalábbis közönyös világban. Jerofejev egyértelműen kilóg a normából, nem dolgozik rendesen, nincs családja, túl sokat iszik. Muris módon Moszkva utcáit róva soha nem találja meg a Kremlt, csak a Kurszki pályaudvart. Kivéve akkor az egyszer, amikor direkt keresi a pályaudvart, akkor nem találja meg azt, hanem csak a Kremlt. Ebből én azt szűrtem le magamnak, hogy a végén csak elkapta a politika Venya grabancát, és nem tud elutazni, kilépni már sehová. 

A regény telis-tele van irodalmi és politikai utalásokkal, amelyek egy jó részét én nem is vettem volna észre, ha a fordító előzékenyen nem osztja meg ezeket az olvasókkal. Így viszont megtudtam, hogy Jerofejev tekintélyes műveltséggel rendelkező ember volt, aki teljes természetességgel szőtte bele írásába nem csak az orosz klasszikusok, vagy a Biblia gondolatait, de remekül tudta kifigurázni a szovjet politikai lózungokat, gond nélkül parafrazált Nietzsche-től és remek ritmusérzékkel osztott meg jól ismert forradalmi gondolatokat is, amelyek így kacagtatóan viccesek lettek. 

Összességében azt tudom mondani, hogy amilyen rövid a regény, olyan tömény. Mint egy pohárka vodka. Nagyon sajátságos a hangulata, vicces és elkeserítő is egyben. Elolvasván arra jutottam: csoda, hogy Jerofejev 51 éves koráig életben maradt.

Néhány gyöngyszem a műből: 

"Én pedig ezúton  ünnepélyesen kijelentem: egészen halálomig semmit sem teszek többé annak érdekében, hogy felemelkedésem fájdalmas tapasztalata megismétlődjék. Alul maradok, és alulról köpök a ti társadalmi ranglétrátokra. Úgy bizony. E létra minden egyes fokára köpök egyet." 49.o.

"A forradalom csak akkor eredményezhet valami lényegeset, ha a szívekben, nem pedig az utcákon, tereken megy végbe."158.o

"Nem kell a szart piszkálni, mert bűzleni fog." 165.o.

"Miért van az, hogy az egész petuski járás lángba borult, és ezt még a petuski járásban sem veszi észre senki?"170.o.