Olvassunk együtt!

Czank Lívia könyve klasszikus módon megvett engem. Egyrészt a borítója rögtön felkeltette az érdeklődésemet, a földön ülő balerinával az elején, másrészt pedig az alcím is megragadott: A balett titkos világa. Mindig is vonzott a balerinák szépséges mozgása, bámulatos hajlékonysága, kitartása és hihetetlen munkabírása. Ugyan balettet nem szoktam nézni, de például a komoly zenét nagyon szeretem. Egyszóval, amikor a Könyvfesztiválon megláttam az egyik pulton a könyvet, nem haboztam egy percet sem, megvettem. Nem is csalódtam, habár nem voltam maradéktalanul elégedett sem. A könyv egy riport-kötet, amelynek célja az volt, hogy eloszlassa a sok téveszmét, ami a balett világát körbe veszi. Vagyis, hogy kegyetlen világ, ahol testileg fenyítik a táncosokat, hogy a művészek labilisak és hisztérikusak, a férfi táncosok pedig egytől-egyig homoszexuálisok. A szerzőnő újságíró, és a könyv megírásához egy teljes szezonon át gyűjtötte az információkat az Operában. Mégpedig úgy, hogy folyamatosan

Nos, be kell látnom, hogy van, ami nem megy. Szegény Fekete könyv nem először vérzik el nálam, de a mostani próbálkozásom alkalmával legalább eljutottam a 163. oldalig. Úgy gondolom hát, hogy ilyen módon jogosan formálhatok véleményt arról, hogy mi is a bajom ezzel a könyvvel.  Az még hagyján, hogy nincs benne sok izgalom, habár, mivel valamilyen krimi szál is lenne benne (A főhős(nek tűnő) fickó felesége lelépett és őt szeretné megtalálni a férj.), lehet, hogy nem is olyan hagyján ez az unalmasság. Engem azonban egy fikarsznyit sem tudott feldúlni, hogy a nő, Rüya lelépett. Mivel senkiről nem tudtunk meg semmi izgalmasat, senkihez nem is tudtam közel kerülni. Galip se nagyon nyöszörgött a felesége után, holott azért az kiderült, hogy egész életében csak Rüya után vágyakozott, miközben a nő csak második férjéül választotta őt. Aztán ott van a csapongó stílus. Hol az elhagyott férj, Galip nyomán járunk, hol pedig a sógora, Celal tárcáit olvassuk. Már a 163. oldalig is kisült, hog