Orhan Pamuk: Fekete könyv, avagy nem megy ez nekem....

Nos, be kell látnom, hogy van, ami nem megy. Szegény Fekete könyv nem először vérzik el nálam, de a mostani próbálkozásom alkalmával legalább eljutottam a 163. oldalig. Úgy gondolom hát, hogy ilyen módon jogosan formálhatok véleményt arról, hogy mi is a bajom ezzel a könyvvel. 

Az még hagyján, hogy nincs benne sok izgalom, habár, mivel valamilyen krimi szál is lenne benne (A főhős(nek tűnő) fickó felesége lelépett és őt szeretné megtalálni a férj.), lehet, hogy nem is olyan hagyján ez az unalmasság. Engem azonban egy fikarsznyit sem tudott feldúlni, hogy a nő, Rüya lelépett. Mivel senkiről nem tudtunk meg semmi izgalmasat, senkihez nem is tudtam közel kerülni. Galip se nagyon nyöszörgött a felesége után, holott azért az kiderült, hogy egész életében csak Rüya után vágyakozott, miközben a nő csak második férjéül választotta őt.

Aztán ott van a csapongó stílus. Hol az elhagyott férj, Galip nyomán járunk, hol pedig a sógora, Celal tárcáit olvassuk. Már a 163. oldalig is kisült, hogy itt valami összefonódás lesz. Mintha fokozatosan ugyanarról szólna a két szál, mintha Galip történetét már megírta volna Celal valamikor régen. Amúgy Celal is eltűnt. 

Rémesen lassan folynak az események, mint a cigaretta füstje. Ettől aztán rendszeresen elfáradtam, lankadt a figyelmem, ezért félre tettem a könyvet. De ha nem a fejezet végén tettem ezt meg (és nincsenek benne rövid fejezetek!), akkor később nagyon nehezen tudtam felvenni újra a fonalat. Percek mentek el már csak azzal is, hogy megleljem, hol is hagytam abba az olvasást, s akkor még nem is beszéltem arról, hogy milyen nehezen tudtam újra belekapcsolódni a történetbe.

Celal tárcái talán egy kicsit izgalmasabbak voltak a számomra. Egyszerű dolgokról írt, mint például egy autóról, amit egy régi gengszter a Boszporusz vizébe vezetett, mert nem akarta, hogy a rendőrség, aki üldözte elkapja. Az ilyen egyszerű, régi sztorikat színezte ki, és annak ellenére, hogy történetei furcsák és néha értelmetlenek voltak, a közönség imádta. Egymás kezéből tépték ki az újságot, amiben megjelentek az írások. Kicsit úgy gondolom Pamuk magáról mintázta Celal sikerét. Neki is fura és néha értelmetlen történetei vannak, egyszerű dolgokról ír, a közönség mégis falja műveit. Mondjuk a Fekete könyvet pont nem faltam, de engem is elvarázsolt Pamuk stílusa.

Szóval volt bajom a könyvvel elég sok. Pedig úgy el voltam szánva, hogy végig érek rajta! Hát, nem ment. A molyon utána olvastam egy kicsit az értékelésekben, hogy ki mit mond a regényről. Nagyon szélsőségesek a vélemények, van, aki oda van érte, de sokan úgy jártak, mint én. Be sem fejezték, vagy, mint Erika annak idején, úgy csukták be a végén a könyvet, hogy semmit sem tudtak leszűrni belőle. 

Úgyhogy ennyi volt, Pamuk úr. Azért én tudom, hogy tud ez a fickó írni, és fogok is még olvasni tőle, de nem a Fekete könyvet...