Olvassunk együtt!

Hm. Nem láttam a filmet, ami a könyv alapján készült, de lehet, hogy nem is fogom megnézni. Nem tudok egyértelmű konklúziót levonni most, hogy a végére értem a műnek. Gyorsan lehet olvasni, nem egy bonyolult szövegezésű könyv, és meglehetősen fordulatos, izgalmas is. Furcsa az időkezelése, de nem zavaró. Először a Joseph Ratzinger pápává választásával végződő konklávéval kezdünk, majd átnyergelünk Jorge Bergoglio életpályájára. Utána Ratzinger életét és bűneit ismerhetjük meg, a következő részben Bergoglio bűneit, majd pápává választását, és végül a két pápa egyidőben való létezése által adott helyzetet ismerteti a szerző. Aki egyébként saját magáról, a téma iránti indíttatásáról is ír a bevezetőben egy-két oldalt. Ír katolikus (hábár ő már Új-Zélandon született) családból származik, de ma már nem vallásos, a Katolikus Egyházzal szemben meglehetősen kritikus; számomra úgy tűnik, hogy afféle se veled, se nélküled kapcsolatban van vele. Ami tetszett a könyvben: az életutak bemutatás...

A címben szereplő furcsa szó Ferenc pápától származik. Július 31-én fejeződött be Krakkóban az ifjúsági világtalálkozó, melynek záró alkalmán Ferenc pápa mondott beszédet. A beszédet teljes terjedelmében el lehetett olvasni az eheti Új Ember újságban. Az egész beszéd nagyon tetszett, világos és érthető volt számomra, de most csak egy részét szeretném kiemelni (egyébként nem olyan nagyon hosszú, szerintem nagyjából 10-12 perc lehetett elmondva), ami az én gondolataimat leginkább megragadta és továbbgondolásra késztetett. A pápa beszélt Jézus tanítványairól, akik Jézus halála után bezárkóztak a házba, ott lapítottak félelmükben. De - mondja a pápa - ez a félelem ránk, a mi időnkre is jellemző. A félelem pedig magával hozza a bezárkózást és a bénultságot. Annak az érzését, hogy ebben a világban, az országunkban, a városunkban, közösségünkben nem lehet fejlődni, alkotni, élni.  Ez szerintem annyira találóan lefesti a mai magyar hangulatot is, az el-kell-innen-menni-itt-nem-lehet-é...