Olvassunk együtt!

A séta után azt mondtam: teljesen biztosan nem fogok soha semmi mást olvasni Bartis Attilától. Tévedtem. Elolvastam A nyugalmat. Aminek egyébként tökéletesen megtévesztő a címe. Tulajdonképpen egyáltalán nem illik a regényhez és bárhogyan tépem az agyamat, nem jövök rá, hogy miért ezt adta neki a szerző. 2 nap alatt végeztem a könyvvel, pedig szörnyű dolgok voltak benne. Ezt a művet semelyik ismerősömnek, se olvasónak a könyvtárban nem merném jó szívvel ajánlani. Egyszerűen azért, mert rettenetes mélységeket mutat meg benne Bartis Attila az emberekből. Ez az a könyv, ami nem hogy nem emeli fel a lelket, de egyenesen beledöngöli a sárba. A főszereplő Weér Andor és anyja Weér Rebeka. (Beszédes nevek, szerintem.) A fülszöveg itt elmondja a lényegi alaphelyzetet: anyuka visszavonult színésznő, aki 15 éve ki sem tette a lábát a lakásából, Andor, a fia író és vele él. Szerintem már ez is elég kattant dolog, nyilvánvalóan nem normális élethelyzet, de Bartis Attila olyanokat tud csavarint

Rajongok a történelemért, főleg a huszadik század történelméért. Sokat olvastam diktátorokról is, és hát, Kádár János is az volt. Puha, de diktátor. Ezt a könyvet a Nagykörúton csíptem meg évekkel ezelőtt, egy kipakolós dobozban figyelt, és talán 500 forintot kértek érte. Nem volt kérdés, hogy megveszem, és szinte azonnal el is olvastam. Mostanában elég zúzós heteim vannak, ezért szívesen fogtam kezembe ezt a kötetet újra, mert ilyen időkben nehezebben állok neki teljesen ismeretlen műveket olvasni. Kornis Mihály könyvében megkísérelte az átlag emberek számára is elérhetővé tenni Kádár János utolsó, széteső, érthetetlennek tűnő beszédét, amit 1989 április 12-én az MSZMP KB ülésén mondott el, mindenki számára váratlanul. A könyvöz tartozik egy CD is, a beszéd hanganyagával (Ami egyébként a legnagyobb videómegosztón is meghallgatható.), de őszintén szólva én képtelen voltam végighallgatni. Szinte teljesen érthetetlen, hogy mit miért mondott Kádár, gyakran hiányoznak kulcsszavak, ráad

Amikor annak idején a Növényevőt olvastam a dél-koreai szerzőnőtől azt írtam, hogy felkavaró volt. Nos, most, hogy elolvastam a másik könyvét is, kénytelen vagyok felül vizsgálni az akkori véleményemet. A Nemes teremtményekhez képest a Növényevő könnyed volt. Ez a könyv mélyen belém égett, elborzasztott, megríkatott, kiborított. Ugyanakkor el is varázsolt. A regény témája az általam gyakorlatilag egyáltalán nem ismert, 1980-as kvangdzsu-i felkelés véres eseményei. Diákok lázadtak fel a dél-koreai diktatúra ellen, akiket a hadsereg brutális kegyetlenséggel vert le. A hivatalos adatok szerint 600 áldozat volt, de a nem hivatalos becslések 1000 halálesetről számolnak be. Ezek a diákok nem mind egyetemisták voltak, bár az események onnan indultak, hanem nagyon sok középiskolás, sőt még fiatalabb, 11-12 éves gyerek is ott volt a felkelők és áldozatok között.  A regény narratívája nagyon érdekes. Nem könnyű kihüvelyezni a történetet belőle, mert sok szemszögből és több idősíkból lá