Olvassunk együtt!

Karácsonyi ajándékként kaptam a férjemtől ezt a könyvet és a szabadság alatt el is olvastam. Amikor belevágtam nem hittem, hogy ilyen gyorsan végezni is fogok vele. Az eleje számomra kicsit fura volt, mivel az első világháború előzményeivel indította a sztorit, és aggódtam, hogy túl hosszú lesz így az egész. De kár volt az izgalom. A könyv abszolút olvasmányos és érdekes! ( "Londonban egy ebéd alkalmával, nem sokkal azután, hogy Adolf Hitler átvette a hatalmat Berlinben, az egyik vendég hangosan megkérdezte: 'Mellesleg, hol született Hitler?' 'Versailles-ban' - válaszolta azonnal Lady Astor." 112.o )  A szerzőről el kell mondani, hogy amerikai, konzervatív politikus, aki több amerikai elnök tanácsadója is volt (utoljára Reagan elnöké), maga is pályázott elnökjelöltségre (nem jutott el odáig, hogy jelölt legyen), és harcos szovjet-ellenességéről volt híres a hidegháború idején. Ezek mind fontos információk, hiszen nézetei alapvetően befolyásolják a mondanivaló...

Ez a könyv már megint nem egy regény, hanem egy ismeretterjesztő munka. Mostanában több ilyet is elolvastam (csak a blogbejegyzések késnek a végtelenségig róluk...), és őszintén élveztem őket. Aki követi a blogot az nagyjából be tudja lőni, hogy mi az érdeklődési területem: csillagászat, történelem, felfedezés. Ez a könyv a régészet világába visz.  Ha őszinte akarok lenni, az őskorral, amely a mű témája, szinte soha, semmit nem foglalkoztam. Persze, hallottam a neandervölgyiekről, a barlangrajzokról, Stonehenge-ről, de ha jártam múzeumban, biztosan nem tekintettem meg alaposan a kőkori szakócákat, meg pattintott kőeszközöket. Merthogy azok meglehetősen unalmasak. Úgyhogy egyáltalán nem voltam képben ezzel a korszakkal.  Rudgley munkájából megtudtam, hogy a kőkorszakot három részre osztják: paleolitikum (őskőkorszak, vagy alsó kőkor), mezolitikum (középső kőkorszak, vagy átmeneti kőkor) és neolitikum (újkőkorszak, vagy felső kőkor). A szerző alapvetése az, hogy a paleolitikum e...

Szeretem a második világháborúról szóló könyveket, filmeket, de főként a dokumentum típusú könyveket-filmeket, a fikció, a regény nem az én világom. Buttar könyve keményen hadtörténeti szakirodalom, már-már meghaladta a képességeimet az elolvasása. Nagyon lassan haladtam vele, mert elképesztő részletességgel mondja el, hogy mikor, melyik hadtestel, zászlóaljjal, üteggel mi történt, hány tank, páncéltörő ágyú volt a helyszínen ahelyett, amennyinek az állománytábla szerint lennie kellett volna, ki karolt át kit, hol húzódott pontosan az arcvonal, ésatöbbi, ésatöbbi, 600 oldalon keresztül. Ugyanakkor időről időre visszaemlékezéseket tűzött be a szövegbe a szerző, bizonyára, hogy azért ne köpjünk homokot a száraz hadtörténettől. Ezek tették végül is olvashatóvá a könyvet, kicsit közelebb hozták az eseményeket, átélhetőbbé tették a háború borzalmait. Mert természetesen más azt olvasni, hogy a leharcolt csapatok mennyi élőerőt veszítettek, mint azt, hogy valaki mellől kilőtték a barátját a l...

Egy ideje már gondolkodom rajta, hogy mit is írhatnék erről a regényről...Egy népszerű könyvről van szó, amiből egy szintén sikeres filmet is készítettek (nem láttam), de.... Kezdjük azzal, hogy iszonyú lassan tudtam elolvasni. Folyton félre tettem, igyekeztem el is felejteni, de végül neki kellett feküdnöm, mert közeledett a könyvklub napja. Amikor pedig éppen olvastam, akkor néha csak átfutottam az oldalakat, mert... mert túl sok volt.  Ugyanakkor nem tudnám egyértelműen kijelenteni, hogy egyáltalán nem tetszett a regény. Furcsa volt és zavaró olvasni, főleg az elején. E-bookban olvastam, nem láttam a fülszöveget, úgyhogy egy ideig téptem az agyamat, hogy mi is van, ki is beszél? Mígnem rájöttem, hogy a halál. Ez a halál-mesél-dolog kifejezetten nem tetszett. Magyarázta itt nekünk a halál a bizonyítványát, hogy ő tényleg csak a munkáját végezte, nem tehet róla, hogy ilyen vacak ez a meló, nem ő a hibás. Emberarcú halál, vagy mi. Hát, ez szerintem nem volt egy nagy ötlet. Zavartak...

Igen nagyon régen terveztem már, hogy elolvasom ezt a könyvet, de valamiért egyre csak halasztottam az ügyet. Pedig volt, hogy már itthon is volt nálam a pédány, álldigált a tálaló szekrényen egy-két hétig, aztán visszavittem a könyvtárba. Talán csak az előszót sikerült elolvasnom Philip Zimbardo-tól. Most viszont kissé céltalanul vágtam bele, Zimbardo előszava pedig egyenesen zavart benne, de azután elkapott a gépszíj, és másnapra már végeztem is a művel.  Nagy hiba lett volna kihagyni az életemből ezt a könyvet, annyit mondhatok. Nagyon tetszett! Dicuka (Dr Eger családi beceneve) élete lenyűgöző és egyben rémisztő is volt. Valóban rettenetes belegondolni abba, hogy mi lehetett volna belőle. Mondjuk egy Keleti Ágnes - aki éppen e poszt írásakor (2020.01.09.) ünnepli 100. születésnapját, és akinek életútjában maga Dr Eger látta meg a saját meg nem élhetett életét. De egyrészt nem lett az, hiszen Eger élete teljesen másként alakult, másrészt pedig: "A megbocsátás azt jelenti, hogy ...

Évi ajánlására fogjuk olvasni a könyvklubban ezt a könyvet, amikor majd újra összegyűlhetünk, vírusmentesen. Többször írtam már, hogy mennyire szeretem a történelmi tárgyú könyveket, úgyhogy ez a mű igazán nekem való. Ennek ellenére sem váltott ki belőlem nagy érdeklődést a téma, mert valahogy az utolsó orosz cár, meg a bolsevik forradalom sosem izgatott annyira. De ez a könyv valóban jó! Helen Rappaportot láttam már történelmi témájú ismeretterjesző filmekben, és úgy gondolom, hogy ő afféle Carl Sagan, csak történészben. Hétköznapi, érdeklődő embereknek próbálja úgy elmondani a régmúlt eseményeit, hogy élvezetes legyen. A könyve is ilyen. Egyáltalán nem száraz, nem fél a kutatása tárgyairól (a cári családról), mint valódi személyekről beszélni. Indítékaikat, személyiségvonásaikat elemezni, netán "találgatni" ezekkel kapcsolatosan. Szóval valóban képes a történelmet közel hozni az olvasókhoz, mintha régi ismerősök sorsáról mesélne. Ez pedig nagyon jó! Tetszett a szarkaszt...

Rendhagyó módon most két kötetről egy posztban adok ismertetőt. A szerző mindkét könyv esetében Majtényi György történész-levéltáros, és mindkét esetben a Kádár-korszak a téma. Ezekben a karanténos napokban több időm van olvasni, de valahogy regényekhez nem fűlik a fogam, pedig jócskán betáraztam belőlük. Úgyhogy maradt a jó öreg történelem, amelyben nagyon ritkán szoktam csak csalódni. Rákosi Mátyáshoz most nem volt kedvem, de mindenképpen a XX. századnál szerettem volna maradni, így esett a választásom Kádár elvtársra, és az ő nevével fémjelzett történelmi korszakunkra. El kell mondanom, hogy olvasás közben-után sokat kalandoztam az internet bugyraiban, a kor egyéb prominens személyeiről olvasgatva. Jó időtöltés volt, azt kell mondjam. A Vezércsel című művet egyszer már elolvastam, de a napokban újra elővettem, s hamar ki is végeztem. Egy nagyon olvasmányos kötetről van szó, sok (fekete-fehér) képpel izgalmasabbá téve. Majtényi nem az unalomig ismert sémát követve, kronolog...

Érdeklődéssel vettem a kezembe ezt a regényt, de nem azt kaptam, mint amire számítottam. Arra gondoltam, hogy egy, a retró életérzést meglovagoló sztorival lesz dolgom, de Temesi Ferenc könyve nem ilyen. Persze, ott van benne a retró hangulat is, de ami a történetet illeti.... Nagyon széteső, nehezen követhető a cselekmény, minduntalan elkalandozik a szerző, ráadásul két idősíkon is mozgunk. Mondjuk ezt jól megoldotta, mert a régmúlt történéseit római számos fejezetekbe szedte, a mostaniakat pedig arab számosba. Szóval az időben nem nagyon lehet eltévedni. Dióhéjban a sztori: Márk és Ilona diákszerelme nem teljesült be annak idején 1968-ban, de most ismét felveszik a kapcsolatot, és a szerelem újra kivirágzik közöttük. Márk itt él, Magyarországon, és író ember lett belőle, Ilona pedig orvos Norvégiában. Mindketten túl vannak már házasságon, csalódáson, fájdalmakon. A töténet, ahogy mondtam is, egyrészt a régi kapcsolatuk emlékeiről, másrészt a mostani viszonyukról szól. A könyv...

Rajongok a történelemért, főleg a huszadik század történelméért. Sokat olvastam diktátorokról is, és hát, Kádár János is az volt. Puha, de diktátor. Ezt a könyvet a Nagykörúton csíptem meg évekkel ezelőtt, egy kipakolós dobozban figyelt, és talán 500 forintot kértek érte. Nem volt kérdés, hogy megveszem, és szinte azonnal el is olvastam. Mostanában elég zúzós heteim vannak, ezért szívesen fogtam kezembe ezt a kötetet újra, mert ilyen időkben nehezebben állok neki teljesen ismeretlen műveket olvasni. Kornis Mihály könyvében megkísérelte az átlag emberek számára is elérhetővé tenni Kádár János utolsó, széteső, érthetetlennek tűnő beszédét, amit 1989 április 12-én az MSZMP KB ülésén mondott el, mindenki számára váratlanul. A könyvöz tartozik egy CD is, a beszéd hanganyagával (Ami egyébként a legnagyobb videómegosztón is meghallgatható.), de őszintén szólva én képtelen voltam végighallgatni. Szinte teljesen érthetetlen, hogy mit miért mondott Kádár, gyakran hiányoznak kulcsszavak, ráad...

A könyv az összes hívószóval rendelkezett, amivel engem vásárlásra lehet csábítani: második világháború, oknyomozás, Hitler, oroszok. Mit mondjak? nem sokáig haboztam atekintetben, hogy megvegyem-e a könyvet. Nagyon gyorsan ki is végeztem, de leheletnyi csalódottsággal, vagy talán ingerültséggel csuktam végül be a művet. A szerzőpáros mindkét tagja újságíró, az egyik francia, a másik orosz-amerikai (Gondolom nem kell részleteznem, melyik melyik.). A könyv témáját egy nyomozás adja, amelynek során megkísérlik Hitel halálának pontos körülményeit megállapítani. Kezdetnek elolvashatjuk, hogy jelenleg mit tudunk Adolf Hitler haláláról: 1945. április 30-án, Berlinben a führerbunkerben öngyilkos lett a néhány órával azelőtt feleségül vett Eva Braunnal együtt. Ciánkapszulát vett be, majd főbe is lőtte magát. A fülszöveg viszont azt mondja, hogy: "Lebincselő nyomozásuknak köszönhetően egészen új megvilágításba kerül a náci diktátor halála." Na, ez nem igaz. Semmi extrát nem tudunk...

John Lukacs nemrégiben, 95 éves korában, elhunyt. Aznap vettem le a könyvtár polcáról ezt a kötetet, s kezdtem el olvasni, mintegy emlékezésként. Nem mintha olyan szoros kötelék fonna engem az idős történész professzorhoz! Mindössze arról van szó, hogy határozottan szeretem a történelmet, azon is belül a második világháború történelmét. Lukacsnak pedig pontosan ez volt a szakterülete. Mint ezen a blogon látható volt, olvastam már Churchill életrajzot, Hitlerről pedig számtalan dokumentumfilmet néztem meg. Szóval minden adott volt hozzá, hogy pontosan A párviadalba kezdjek bele John Lukacs számtalan könyve közül. Nem bántam meg a választásomat. Olvasmányos és rendkívül alapos mű, amely nem is csoda (mármint az alaposság), hiszen egy nagyon rövid időintervallumot mutat csak be. Egészen pontosan az 1940. május 10. és július 31. közötti 80 napot. Ezalatt történik Churchill miniszterelnökké választása, és Hitler "legszebb" napjai is ezalatt telnek el, hiszen nagyjából az egész...

Már amikor a Spektrumon ment az ugyanilyen című sorozat, akkor is nagyon szerettem. Úgyhogy, amikor megláttam a rendelhető könyvek listáján, nem haboztam egy percig sem. Nagyon vaskos kötet, és apró betűkkel van szedve. Azt gondoltam először, hogy csak az engem jobban érdeklő részeket fogom elolvasni, mondjuk a hidegháborútól kezdve. Meg persze az elejét, a bevezetőt, hogy képbe kerüljek a szerzők céljaival. Na, ebből az lett, hogy teljesen benne ragadtam a könyvben, és elolvastam elejétől a végéig, mind a 518 oldalt. A bevezetőben megtudtam, hogy Stone és Kuznick szerették volna Amerika másik arcát megmutatni, az igazit, amit nem tanítanak az amerikaiaknak, amit nem mutatnak meg nyíltan a világnak sem. Ez egy sötét Amerika képe, ahol elég kiábrándító (habár szerintem cseppet sem meglepő) módon mindent a pénz, a profit, a lobbik és a hatalomvágy mozgat. Szó sincs a legtöbb esetben humanitárius megfontolásokról, vagy a demokrácia miatti aggodalomról, amikor Amerika beavatkozik it...