Helen Rappaport: A Romanovok utolsó napjai. A jekatyarinburgi tragédia

Évi ajánlására fogjuk olvasni a könyvklubban ezt a könyvet, amikor majd újra összegyűlhetünk, vírusmentesen. Többször írtam már, hogy mennyire szeretem a történelmi tárgyú könyveket, úgyhogy ez a mű igazán nekem való. Ennek ellenére sem váltott ki belőlem nagy érdeklődést a téma, mert valahogy az utolsó orosz cár, meg a bolsevik forradalom sosem izgatott annyira. De ez a könyv valóban jó!

Helen Rappaportot láttam már történelmi témájú ismeretterjesző filmekben, és úgy gondolom, hogy ő afféle Carl Sagan, csak történészben. Hétköznapi, érdeklődő embereknek próbálja úgy elmondani a régmúlt eseményeit, hogy élvezetes legyen. A könyve is ilyen. Egyáltalán nem száraz, nem fél a kutatása tárgyairól (a cári családról), mint valódi személyekről beszélni. Indítékaikat, személyiségvonásaikat elemezni, netán "találgatni" ezekkel kapcsolatosan. Szóval valóban képes a történelmet közel hozni az olvasókhoz, mintha régi ismerősök sorsáról mesélne. Ez pedig nagyon jó!
Tetszett a szarkasztikus stílusa, és hogy nem volt feltétlenül minden esetben objektív. Lehet persze, hogy történész társai szerint ez rossz pont lenne, de számomra sokkal élvezhetőbbé tette a könnyvet. Mindeközben persze minden fontosat megtudunk a cári család utolsó napjairól, a történelmi tényállásról, a főbb szereplőkről, a felelősökről és a gyilkosságok "utóéletéről" is. Szóval nem kell azt gondolni, hogy valami szenzációhajhász könyvről van szó! Igazi történészi mű ez, csak sokkal olvashatóbb, mint egy szakkönyv.
A mű célja, hogy összegyűjtsön mindent, ami az utolsó orosz cárral, II. Miklóssal és nejével, Alekszandrával, valamint 5 gyerekükkel történt utolsó állomáshelyükön. 1918. április 30-án érkezett meg a család Jekatyarinburgba, Szibéria kapujába. Itt töltik életük utolsó időszakát egyetlen helyen, az úgynevezett Ipatyjev-házban. 1918. július 18-án végezték végül ki a családot és a velük megmaradt cselédséget, valamint az orvosukat, ugyanennek a háznak az alagsorában. (Sokak szeme előtt talán felrémlik a csíkos tapétás, szétlőtt fal.)
A könyvben nem csak a családot közvetlenül érintő dolgokról olvashatunk, hanem a korabeli orosz helyzetről is. Európában javában dúlt az I. Világháború, amelyből Oroszország a bolsevik forradalom után már kiszállt, de ez nem jelentett az oroszok számára nagy könnyebbséget, hiszen tombolt a véres polgárháború a vörösök és a fehérek között. Jekatyarinburg az Uráli Területi Szovjethez tartozott, vagyis a vörösök tartották kézben a város területét. Rappaport kitért Lenin elvtárs felelősségére is az ügyben, aki igyekezett minden nyomát eltüntetni annak, hogy nemcsak hogy tudott a cári család likvidálásáról, de maga adott arra parancsot. És mivel Lenin igen járatos volt a konspirációban, valamint a bolsevikok tőle tanulták el az ipari méretekben történő hazugságok és álhírek terjesztését is, így elég sokáig nem is tudta a nagyvilág, hogy mit tett. De a szerző ugyanígy elővette V. György angol király, vagy Vilmos német császár felelősségének kérdését is, akik II. Miklós cár és Alekszandra cárné rokonai voltak, de ilyen-olyan politikai megfontolásokból végül senki nem segített elmenekülni nekik Oroszországból, ahol a biztos halál várta őket. Végeredményben, ahogyan Rappaport frappánsan megfogalmazta:"Végül a Romanovok kiszabadítására irányuló összes különféle uralkodói kezdeményezést meghiúsította az akarathiány, a széthúzás, a bel- és külpolitika, valamint a politikai elköteleződések és programok ütközése. (...) A külföldi kormányok képtelensége arra, hogy összehangolt akciót folytassanak a Romanovok sorsa érdekében, egyenesen a bolsevikok kezére játszott, és végül valamennyiüket kiszolgáltatta a bolsevikok halandzsájának, akik időről időre hamis megnyugtató üzeneteket továbbítottak nekik." (222. oldal)

A könyv legerősebb fejezete az, amikor a kivégzésről ír. Döbbenetesen amatőr munka volt! Ha valaki azt képzeli a kivégzésről, amit én is képzeltem, hogy annyi történt, hogy 11 embert lelőtt 11 "hóhér" egy-egy lövéssel, az nagyot téved. Ami az Ipatyjev-ház alagsorában történt csak azért nem nevezhető fekete komédiának, mert nem egy film volt, hanem a valódi élet, és tényleg megöltek 5 gyermeket is. A kivégző osztag egy jó része olyan részeg volt, hogy a lábán is alig állt, a cári család ruhái alatt pedig rengeteg ékszer és drágakő volt bevarrva, amelyek kezdetleges és tökéletlen golyóálló mellényként csak hosszabbították a kínjaikat, mert még a bajonetteket sem tudták rendesen átdöfni rajtuk. Sok fegyver besült, a nagy füst miatt végül semmit nem láttak. A helyzet az, hogy talán egyedül maga Miklós cár halt meg azonnal, a többieknek - köztük az öt gyermeknek - hosszú, kínos haláltusa jutott. És akkor még nem is volt szó arról, hogy a holttestektől aztán hogyan szabadultak meg. Hihetetlen és nagyon fekete történet ez, olvasás közben szinte el sem akartam hinni, hogy ennyire bénák voltak ezek a lánglelkű bolsevik forradalmárok. Pedig de.
A szerző - az én meglátásom szerint - kifejezetten szimpatizált a cári családdal, és határozottan elítélte azt az álláspontot, amelyet a bolsevikokon kívül oly sok politikus képviselt és képvisel azóta is; miszerint mindig a nagyobb célt kell szem előtt tartani, és nem számít, ha ennek emberek élete esik áldozatul. Nagyon kiábrándító kép ez szerintem a politikai célokról, a politikusokról, ami csak megerősítette a véleményemet a hasonló figurák megítélésében. Ugyanígy kellemetlen volt szembesülni azzal is, hogy a történelmi "tények" mennyire ingatagok is lehetnek. A dezinformáció, a mismásolás, a nyomok eltüntetése úgy látszik minden országban jellemző volt, és nincs kétségem, hogy most is az. (Rappaport kitért a brit, a német és a dán királyi család szerepének tudatos, állami szintű eltitkolására is a Romanovok sorsában.)
Összességében tetszett a könyv, alapos és olvasmányos is volt. Ami zavart és nehezítette a koncentrációt néha, az a rengeteg hasonló orosz név.

"Az emberi megfontolások nem tartoztak sem Lenin, sem a bolsevikok gondolkodásmódjához, csakis a politikai logika."

UPDATE 2020.09.09.: 

Megbeszéltük a könyvklubban is az élményeinket a könyvvel kapcsolatosan. A megjelentek közül csak Adrienn nem olvasta el a művet. Ő a 60. oldalig jutott, de akkor a könyv orvul a fejére esett az ágyban. A kérdésre, miszerint ha lehetősége adódna rá, elolvasná-e az írást, azonnali nemmel felelt. Erzsi néninek tetszett, főleg, mert orosz téma volt, és ő nagyon szereti az oroszokat. Sokat tanult a könyvből, habár elgondolkodott rajta, hogy hogyan tudta Rappaport a Romanovok jellemrajzát elkészíteni, amikor csak száraz tények álltak a rendelkezésére (bár azokból tengersok a jegyzetanyag mennyisége alapján). Rozika néni szerette a könyvet, főleg mert sokat tanult belőle. Szerinte ez az olvasás tényleg munka volt, amit ő élvezett is, még akkor is, ha nem az ágyban, elalvás előtt, hanem nappal, az asztalnál ülve kellett olvasnia, hogy kellően felkészült legyen szellemileg az oldalak értelmezéséhez. H. Éva érdekes párhuzamot vont képzeletben Lenin munkamódszere, és Dosztojevszkij ötlete között, miszerint vannak a közönséges és a nem közönséges emberek. Szerinte lehetett volna akár úgy is, hogy Lenin olvasta a Bűn és bűnhődést, és annak ötletét felhasználva sarkallta tettekre a bolsevikokat. Gy. Éva szerint nem volt könnyű olvasni a könyvet, de megérte végigküzdeni magát rajta, mert tanulni lehetett belőle. Kigyűjtött kb 16 darab szereplőt, akinek Alekszej, Alekszandra vagy Sándor volt a neve, és elfilozofált azon is, hogy Miklós cár vajon hány cm magas volt. Iza, aki rendszerint megbízhatóan képviseli az ellenoldali véleményt, ezúttal nem meszelte el egyértelműen a könyvet. Pedig úgy indult. 100 oldalig olvasta, aztán le akarta tenni, de győzött a kötelességtudat-kíváncsiság kombó, igy kihagyott kb 100 oldalt, és a mű utolsó harmadára nyergelt át. Aztán pedig a maradékot is, középről. Szóval végül mindent. Őt is kiakasztotta, hogy a bolsevikok mennyire inkompetensek voltak kivégzés- és hullaeltüntetés-ügyben. P. Évi - aki a könyvet ajánlotta - elmondta, hogy egész kisgyerek kora óta (amikor is látta az Anasztázia című mesefilmet) szíve csücskei a Romanovok, és sokat olvasott ebben a témakörben, ezért merte ajánlatni Rappaport művét nekünk is. 

Összességében jó választás, de nem könnyű olvasmány volt ez, ami után jön a jól megérdemelt pihenés a habkönnyű Százéves emberrel, aki kimászott az ablakon és eltűnt.