Bosnyák Viktória: Tündérboszorkány

Igen, ez egy mesekönyv. Néha ilyet is szoktam olvasni, bár be kell vallanom, hogy manapság már nagyon ritkán. Inkább ifjúsági regényeket, pöttyöset, csíkosat, de azokat is elvétve. 

Bosnyák Viktória könyvét nem véletlenül választottam. Miután megkaptam a Tündérkönyvtáros elismerést, ami nagyon, nagyon  jól esett, úgy éreztem kötelességem elolvasni. Merthogy a tündérkönyvtárosság  Bosnyák Viktória fejéből pattant ki, ő alapította ezt a díjat, s alapjai ebben a mesében vannak. Egyszóval: elolvastam. 

A mesében Jóhegyi Laci a főhős, egy meglehetősen sápadt, sovány fiú, aki nem mellesleg hatalmas könyvmoly. Azért sápadt, mert egész nyáron bent kuksol a szobában, és olvas. De nem ám akárhogyan! Elmélyülten, úgy, hogy se nem lát, se nem hall. Szívből olvas, na. Van még egy ikerpár is, Sári és Dóri; egy padtárs, Sanya; a teljesen izomagyú Ignác és természetesen a könyvtáros, Morcz Aranka. Na, ő az, aki igazából tündér. 

Kedves mese, habár nem nagyon tetszett a (szerintem) erőltetett jópofizása, de aranyos volt, tényleg. Volt benne izgalom is, humor is, kicsi népnevelés is. Sok régi szót használt (pl gojzervarrott, tantusz, post scriptum, stb). Volt, hogy megmagyarázta a jelentésüket, volt, hogy nem. Laci, a főszereplő szimpatikus fiú volt, tetszett, hogy az osztály végül elfogadta az ő különcségét. És hát természetesen nagyon tetszett, hogy olvasásra szeretné buzdítani a gyerekeket a sztori. Nem tudom, hogy sikerülhet-e, lehet-e felvenni a versenyt az okostelefonokkal, de erősen remélem, hogy igen. Valamiben kell reménykedni, ugyebár, vagy belőlem is Morcz Aranka lesz, ősz hajjal, bibircsókkal az orromon, Tündérkönyvtáros helyett. Ezt pedig nagyon nem szeretném... 

Megpróbálom majd Miklós fiamat rávenni, hogy olvassa el a könyvet, neki azt hiszem tetszene. Főleg, hogy elképzelhető, neki is egy tesitanár lesz az új osztályfőnöke felsőben, mint a 4d-nek, ahogy az kiderült a könyv folytatásának ajánlójából. Azt hiszem meg kell venni a könyvtárba a többi részt is!