Olvassunk együtt!

Hihetetlen módon vége lesz lassan ennek az évnek is, itt van hát az ideje a mérlegelésnek. Volt egy  listám  még az előző év végén, ahol feltüntettem pár könyvet, amelyeket ebben az évben szándékoztam elolvasni. Nos, nem sokat sikerült teljesítenem belőle! 14 tételből mindössze 3 könyvet olvastam el. Így aztán úgy döntöttem, hogy nem sok értelme lenne egy hasonló listát összeállítanom, hogy aztán jövőre megint csak azzal szembesüljek, hogy alig olvastam valamit róla. De azért csak kellene valamilyen módon értékelnem ezt az esztendőt. Mivel alapvetően hiszek abban, hogy pozitívan kell állni az élet dolgaihoz, ezért ez egy hálás poszt lesz. Forrás: Pinterest Sok mindenért tudok hálát adni, sok öröm ért ebben az évben, de most csak azokat szedem össze, amelyek valamelyes kapcsolódnak a blog témájához, és nem túlontúl személyesek. Lássuk! Hálás vagyok, mert a könyvtári könyvklub megélte a 2. születésnapját. A létszám gyarapodik, már tizenhárman vagyunk, s a lelkesedés nem fog

Váó! Meglepetés volt ez a novella. Egészen őszintén be kell vallanom, hogy semmit sem olvastam eddig Thomas Manntól, és lehet, hogy ezután sem fogok. Mert végeredményben tetszett ugyan a Mario és a varázsló, ugyanakkor nem volt egy könnyű olvasmány, annak ellenére sem, hogy mindössze 50 oldal volt az egész. Egyrészt, maga a történet még ennél is rövidebb terjedelemben is kifejthető lett volna, másrészt pedig még így is unalmas volt néhol. S hogy akkor mégis mi tetszett benne? Kb a novella felétől teljesen a hatása alá kerültem, úgymond behálózott engem is Cipolla lovag. Furcsán kínosan éreztem magamat én is, miközben az illuzionista, vagy hipnotizőr mesterkedéseit olvastam. Thomas Mannak sikerült átadnia azt a bizonytalan érzést, hogy valahol, valami félresiklott Cipolla műsora, előadása során, de egészen a végéig nem jöttem rá, hogy mi. Persze, kínos volt a sok hipnózisban elkövetett marhaság (sztepptánc, holdkóros séta, stb), de egészen a végéig kellett jutni, Marióig, és az ő l