Oliver Stone - Peter Kuznick: Amerika elhallgatott történelme

Már amikor a Spektrumon ment az ugyanilyen című sorozat, akkor is nagyon szerettem. Úgyhogy, amikor megláttam a rendelhető könyvek listáján, nem haboztam egy percig sem.

Nagyon vaskos kötet, és apró betűkkel van szedve. Azt gondoltam először, hogy csak az engem jobban érdeklő részeket fogom elolvasni, mondjuk a hidegháborútól kezdve. Meg persze az elejét, a bevezetőt, hogy képbe kerüljek a szerzők céljaival. Na, ebből az lett, hogy teljesen benne ragadtam a könyvben, és elolvastam elejétől a végéig, mind a 518 oldalt.

A bevezetőben megtudtam, hogy Stone és Kuznick szerették volna Amerika másik arcát megmutatni, az igazit, amit nem tanítanak az amerikaiaknak, amit nem mutatnak meg nyíltan a világnak sem. Ez egy sötét Amerika képe, ahol elég kiábrándító (habár szerintem cseppet sem meglepő) módon mindent a pénz, a profit, a lobbik és a hatalomvágy mozgat. Szó sincs a legtöbb esetben humanitárius megfontolásokról, vagy a demokrácia miatti aggodalomról, amikor Amerika beavatkozik itt vagy ott a világban. Ez csak a kísérő szöveg, ami elfedi a valós célokat. Ahogy mondtam is, engem ez annyira nagyon azért nem lepett meg, viszont alaposan felfordult tőle a gyomrom. Ezen kívül mélységesen elkeserítő érzés volt ennyire nyíltan szembe találni magamat a nagypolitika sötét oldalával. Nyilvánvaló, hogy mindez nem csak Amerikára jellemző, hanem minden országra, akár kicsi, akár nagy. Ez pedig a jövőre nézve nem sok jóval kecsegtet. Nem lesz itt világbéke és a népek békés egymás mellett élése, azt kell mondanom. Ez megerősített abban az elgondolásomban, ami már évek óta kristályosodik bennem. Nevezetesen az, hogy a saját kapcsolataimra, közösségeimre kell odafigyelnem, mert ott, ahol emberek szemtől-szemben tudnak beszélni egymással, még van remény a békére, egyetértésre, nyugalomra és hát... a szeretetre, végső soron, bármennyire is patetikusan is hangzik ez. 

A könyv az I. Világháborúval és Wilson elnökkel kezdődik és Obamával fejeződik be. Egyértelműen Amerika külpolitikáját igyekszik bemutatni az eltelt évek alatt, ezért még olyan kardinális témákat is éppen csak érint, mint pl a Kennedy-gyilkosság. A szerzők rendkívül kritikus hangot ütnek meg az elnökökkel, különösen is a republikánusokkal szemben. A legnagyobb bajkeverő szerintük Truman volt, aki ledobta az atombombákat Japánra, amikor már semmi sem indokolta ezt, csak talán annyi, hogy látni akarták mire képes az új fegyver. Hát látták. Mások meg érezték. De Nixon és Reagan sem volt a szívük csücske. Mindkettőt korlátolt fafejnek mutatta be a könyv. 

Volt egy ember, akit nagyon sokat emlegetett a könyv: Henry Wallace, aki majdnem elnökjelölt lett, de végül - Stonék szerint csalással - Harry S. Truman lett az, akit meg is választottak elnöknek utóbb. Hogy Wallace-t is megválasztották volna-e, azt természetesen nem tudhatjuk, de számomra elég meglepő módon, Stone szerint, ha így lett volna, akkor minden másként alakult volna a világon, s Amerika tényleg az a jótétlélek lenne, aminek hirdeti magát. Hát, nem tudom, ez számomra nagyon utópisztikus, de mindenkinek kell valamiben hinnie, nem igaz?
A könyv talán legerősebb része az iraki háború ifjabb Bush elnöksége alatt. A szerzők mélységes dühöt és megvetést éreznek George W. Bush iránt, és ennek hangot is adtak. Valóban felháborító és teljes mértékben érthetetlen volt annak idején számomra is, hogy ha az afganisztáni Oszama Bin Laden vezette Al-kaida követte el a terrortámadásokat a WTC és a Pentagon ellen, akkor miért is Irakot és Szaddám Huszeint kell megsemmisíteni? Az utolsó részek már a közelmúlt történéseit írták le, amikre még én is jól emlékszem. Érdekes volt észrevenni a különbséget aközött, amit hallottunk az esetekről, és aközött, amit Oliver Stonék leírtak.

Most nem szeretném végigzongorázni az összes felháborító esetet, a diktátorokat, drogbárókat, akiket Amerika pénzelt titokban, a CIA összes piszkos akcióját, amikor is polgárháborúkat robbantottak ki, majd fegyvereket adtak el mindkét félnek, s közben fennhangon aggódtak a demokráciáért. Vagy arra a mélységes cinizmusra, amivel tagadták a háborúk kirobbantásának valódi (anyagi, olaj, stb) okait. Egy-két, öt-hat idézetet teszek csak inkább ide, amik különösen is megragadták a figyelmemet. S csak azt tudom javasolni, hogy, aki érdeklődik a történelem iránt, az olvassa el a könyvet, vagy nézze meg a filmsorozatot, mert érdemes!

"Amerika több bombát dobott le az aprócska Vietnamra, mint amennyit a világ addigi összes háborújában ledobtak egymásra a hadban álló felek - háromszor annyit, mint amennyit a II. Világháborúban összesen felhasználtak." 

"Az új kormányzati ciklus kezdetén behívták Anthony Quainton terrorizmusellenes Koordinátor, hogy adjon tájékoztatást az elnöknek (Ronald Reagan). Quaiton szavaival élve "tájékoztattam az elnököt, akihez csatlakozott az alelnök, a CIA és az FBI igazgatói, valamint a Nemzetbiztonsági Tanács néhány tagja. Néhány zselés cukorka elfogyasztása után azonban az elnök elszunyókált. Ez némiképpen elbátortalanított." 

"Casey (Reagan ideje alatt a CIA vezetője és az elnök tanácsadója.) elolvasta Claire Sterling Terrorhálózat című könyvét, és meg volt győződve róla, hogy a Szovjetunió minden nemzetközi terrorizmus legfőbb forrása. Melvin Goodman, a CIA Szovjetunió-elemző irodájának vezetője szerint, "néhányan találkoztunk Caseyvel, és megpróbáltuk elmagyarázni neki, hogy Sterling úgynevezett bizonyítékainak többsége valójában a CIA lejárató propagandája; olyan antikommunista vádaskodások, amelyeket mi helyeztünk el nyugat-európai lapokban."

"Clinton a taposóaknákról szóló ottawai szerződést sem írta alá, és szemet hunyt afelett, hogy az USA részesedése a világ fegyvereladásaiból az 1987-es 29%-ról egy évtizeddel később 58%-ra növekedett, s többnyire olyan országokat érintett, amelyek nem tisztelték az emberi jogokat."

"2008-ban 37,8 milliárd dollár értékű megállapodást írt alá (az USA), amely a világ összes fegyvereladásainak 68%-át jelentette. Olaszország 3,7 milliárddal állt a második helyen. Majdnem 30 milliárdnyi ment a fejlődő országokba, amelyek fegyvereik 79%-át az Egyesült Államoktól szerezték be."

"Az OECD szerint az USA fejlesztési segélyei 2008-ban a GDP 0,2%-áttették ki - ez a legalacsonyabb a legfejlettebb 22 ipari ország között melynek átlaga 0,47%."

"2003-ban az ötven legnagyobb amerikai vég vezetői háromszázszor (300szor) annyit kerestek, mint egy átlagos amerikai munkás. 2007-re ez több mint ötszázszorosára (500szorosára) nőtt."

"Warren Buffett, a világ harmadik leggazdagabb embere azt mondta, hogy míg ő 17,7%-ot fizet az adóköteles jövedelme után, a titkárnője 30%-ot."