Jean-Christophe Brisard, Lana Parshina: Hitler halála
A könyv az összes hívószóval rendelkezett, amivel engem vásárlásra lehet csábítani: második világháború, oknyomozás, Hitler, oroszok. Mit mondjak? nem sokáig haboztam atekintetben, hogy megvegyem-e a könyvet. Nagyon gyorsan ki is végeztem, de leheletnyi csalódottsággal, vagy talán ingerültséggel csuktam végül be a művet.
A szerzőpáros mindkét tagja újságíró, az egyik francia, a másik orosz-amerikai (Gondolom nem kell részleteznem, melyik melyik.). A könyv témáját egy nyomozás adja, amelynek során megkísérlik Hitel halálának pontos körülményeit megállapítani. Kezdetnek elolvashatjuk, hogy jelenleg mit tudunk Adolf Hitler haláláról: 1945. április 30-án, Berlinben a führerbunkerben öngyilkos lett a néhány órával azelőtt feleségül vett Eva Braunnal együtt. Ciánkapszulát vett be, majd főbe is lőtte magát.
A fülszöveg viszont azt mondja, hogy: "Lebincselő nyomozásuknak köszönhetően egészen új megvilágításba kerül a náci diktátor halála." Na, ez nem igaz. Semmi extrát nem tudunk meg, semmi újat nem mondanak el a ciános fejbelövéshez képest. Ennek ellenére szórakoztató volt a könyv. Mivel újságírók követték el, meglehetősen olvasmányos is, de azt kell mondjam, hogy nem emelkedik olyan tudományos szintre, amely alapján valóban "tökéletes választás lenne egy történésznek" (Ezt is a fülszöveg mondja, nem én.). Sőt, azt hiszem, hogy egy történészt bosszantana a sok felesleges magyarázat arról, hogy mennyire, de mennyire nehéz volt kiszedni bármi információt az orosz titkosszolgálatokból, katonaságból vagy a levéltárosokból. A végkövetkeztetésben pedig tényleg semmi újat nem tudtak elmondani a kiinduló állapothoz képest. Ha Hitler főbe is lőtte magát, biztosan nem úgy, hogy a szájába dugta a fegyver csövét. Ha Hitler ciánt vett is be, annak nem maradt nyoma a fogsorán. Vagyis: vagy továbbra is elhisszük a tanúvallomásokat, vagy nem. De az biztos, hogy Hitler 1945. április 30-án valahogyan megölte magát. (A könyv elején egy kicsit elrugóztak azon a témán, hogy Hitler talán nem is halt meg, hanem elszökött Argentínába például, de végül csak bevallották, hogy ez sületlenség.) Elég valószínű, hogy agyonlőtte magát, mivel erről 3 vallomás is szól. A méreg kétséges, arról főleg a holttestet elföldelő szovjet katonák beszéltek Sztálinnak. De ennyi idő elteltével a ciánt akkor sem lehetne kimutatni, ha a csontváz rendelkezésre állna. De nem áll, mert miután kétszer eltemették, kétszer ki is hantolták Hitler testét, amelyet végül 1970-ben teljesen megsemmisítettek a szovjetek, akik egyedül tudták, hogy hová van éppen
eltemetve mindaz, ami a náci diktátorból megmaradt. (Ez pl új információ volt számomra.) Egyszóval nincs nagyon értelme tovább tipródni ezen az ügyön. Hitler meghalt, akkor, amikor gondoltuk, és szerintem majdnem mindegy, hogy hogyan történt ez meg.
A könyv annyiban volt jó, hogy részletesen elmesélte Hitler és társasága utolsó heteit, valamint betekintést nyújtott a szovjet vallatások világába is. A jelenben játszódó történések, a küzdelem az orosz bürokráciával, a rosszindulatú hivatalnokok bemutatása, a retró életérzés túlhangsúlyozása meglehetősen fárasztó volt. Amikor viszont bekerült a képbe Philippe Charlier, akkor egy kicsit felhorgadt az érdeklődésem, mert ő afféle Dr Csontnak tűnt fel, ráadásul valós személy és valóban annyira penge az igazságügyi antropológiában, mint azt Brisard állítja. Az tetszett leginkább az ő alakjában, hogy egyáltalán nem volt szenzációhajhász. Egyszerűen elmondta, hogy az orosz levéltárak mélyén őrzött fogsordarab Hitleré, viszont a koponyadarab, amit szintén az oroszok dugdosnak egy dobozban, lehet akárkié. Nincs itt kérem semmi látnivaló, lehet tovább haladni.
Végső soron nem volt rossz könyv, főleg, hogy pénzt adtam ki érte. 2 este elszórakoztatott, de mély nyomokat nem fog hagyni senkiben.
A fülszöveg viszont azt mondja, hogy: "Lebincselő nyomozásuknak köszönhetően egészen új megvilágításba kerül a náci diktátor halála." Na, ez nem igaz. Semmi extrát nem tudunk meg, semmi újat nem mondanak el a ciános fejbelövéshez képest. Ennek ellenére szórakoztató volt a könyv. Mivel újságírók követték el, meglehetősen olvasmányos is, de azt kell mondjam, hogy nem emelkedik olyan tudományos szintre, amely alapján valóban "tökéletes választás lenne egy történésznek" (Ezt is a fülszöveg mondja, nem én.). Sőt, azt hiszem, hogy egy történészt bosszantana a sok felesleges magyarázat arról, hogy mennyire, de mennyire nehéz volt kiszedni bármi információt az orosz titkosszolgálatokból, katonaságból vagy a levéltárosokból. A végkövetkeztetésben pedig tényleg semmi újat nem tudtak elmondani a kiinduló állapothoz képest. Ha Hitler főbe is lőtte magát, biztosan nem úgy, hogy a szájába dugta a fegyver csövét. Ha Hitler ciánt vett is be, annak nem maradt nyoma a fogsorán. Vagyis: vagy továbbra is elhisszük a tanúvallomásokat, vagy nem. De az biztos, hogy Hitler 1945. április 30-án valahogyan megölte magát. (A könyv elején egy kicsit elrugóztak azon a témán, hogy Hitler talán nem is halt meg, hanem elszökött Argentínába például, de végül csak bevallották, hogy ez sületlenség.) Elég valószínű, hogy agyonlőtte magát, mivel erről 3 vallomás is szól. A méreg kétséges, arról főleg a holttestet elföldelő szovjet katonák beszéltek Sztálinnak. De ennyi idő elteltével a ciánt akkor sem lehetne kimutatni, ha a csontváz rendelkezésre állna. De nem áll, mert miután kétszer eltemették, kétszer ki is hantolták Hitler testét, amelyet végül 1970-ben teljesen megsemmisítettek a szovjetek, akik egyedül tudták, hogy hová van éppen
A könyv annyiban volt jó, hogy részletesen elmesélte Hitler és társasága utolsó heteit, valamint betekintést nyújtott a szovjet vallatások világába is. A jelenben játszódó történések, a küzdelem az orosz bürokráciával, a rosszindulatú hivatalnokok bemutatása, a retró életérzés túlhangsúlyozása meglehetősen fárasztó volt. Amikor viszont bekerült a képbe Philippe Charlier, akkor egy kicsit felhorgadt az érdeklődésem, mert ő afféle Dr Csontnak tűnt fel, ráadásul valós személy és valóban annyira penge az igazságügyi antropológiában, mint azt Brisard állítja. Az tetszett leginkább az ő alakjában, hogy egyáltalán nem volt szenzációhajhász. Egyszerűen elmondta, hogy az orosz levéltárak mélyén őrzött fogsordarab Hitleré, viszont a koponyadarab, amit szintén az oroszok dugdosnak egy dobozban, lehet akárkié. Nincs itt kérem semmi látnivaló, lehet tovább haladni.
Végső soron nem volt rossz könyv, főleg, hogy pénzt adtam ki érte. 2 este elszórakoztatott, de mély nyomokat nem fog hagyni senkiben.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése