John Lukacs: A párviadal

John Lukacs nemrégiben, 95 éves korában, elhunyt. Aznap vettem le a könyvtár polcáról ezt a kötetet, s kezdtem el olvasni, mintegy emlékezésként. Nem mintha olyan szoros kötelék fonna engem az idős történész professzorhoz! Mindössze arról van szó, hogy határozottan szeretem a történelmet, azon is belül a második világháború történelmét. Lukacsnak pedig pontosan ez volt a szakterülete. Mint ezen a blogon látható volt, olvastam már Churchill életrajzot, Hitlerről pedig számtalan dokumentumfilmet néztem meg. Szóval minden adott volt hozzá, hogy pontosan A párviadalba kezdjek bele John Lukacs számtalan könyve közül.

Nem bántam meg a választásomat. Olvasmányos és rendkívül alapos mű, amely nem is csoda (mármint az alaposság), hiszen egy nagyon rövid időintervallumot mutat csak be. Egészen pontosan az 1940. május 10. és július 31. közötti 80 napot. Ezalatt történik Churchill miniszterelnökké választása, és Hitler "legszebb" napjai is ezalatt telnek el, hiszen nagyjából az egész kontinentális Európát sikerült alig 6 hét alatt bekebeleznie, némileg még önmagát is meglepve ezzel. Lukacs természetesen bemutatja a körülményeket és a nagyobb összefüggéseket is, valamint - ahol szükséges - ezen a bizonyos 80 napon kívüli eseményeket is elbeszéli. Lenyűgöző, hogy mennyi adatot, tényt és ismeretet gyűjtött össze a professzor, ráadásul a két "főszereplő" emberi oldalát is igyekezett megvilágítani, hiszen ez rendkívül fontos volt történetben. Nem véletlenül lett a címe A párviadal. Itt csúszott meg nekem egy kicsit egyébként a mű.

Churchill túlélte a háborút (Nem is kevéssel, ami azt illeti: 1965-ben halt meg, 90 évesen), Hitler nem. Churchill a győztesek oldalán, hősként fejezte be a dolgot, Hitler pedig az emberiség ördögeként. Churchill írt, írt, írt és beszélt egész életében, Hitlerre ez nemigen volt jellemző. Szónokolt, igen, sőt egy könyvet is írt, de Churchill munkásságához képest ez smafu. S hát Lukacs könyve is ilyesmi lett. Sokkal több szó esik benne Churchillről, jóval pozitívabban, hadd ne mondjam, elfogultabban nyilatkozik meg róla, és értékeli a tetteit, mint Hitlerét. Félreértés ne essék, nem azt akarom, hogy Hitlert tüntesse fel jobb színben, hanem, hogy Churchill se legyen "rózsaszínűbb", mint valójában volt. Mert azért a brit miniszterelnöknek is voltak baklövései, illetve nem is kicsit megosztó döntései. Ott volt az az eset Orannál, amikor szétlövetett néhány francia csatahajót, 1250 főnyi francia katonával egyetemben, csak hogy nehogy német kézre kerüljenek. (Ekkor a francia hadsereg már letette a fegyvert, s Párizst már elfoglalták a németek.) Vagy ne feledkezzünk meg Drezda tökéletesen indokolatlan lebombázásáról sem, amelyet ugyan az amerikaiakkal együtt vittek véghez, de ez nem csökkenti Churchill felelőségét ebben az ügyben.
Ezen kívül viszont tényleg jó volt a könyv. Tetszett az is, hogy igyekezett nevelni a népet. Például elmagyarázta, hogy a nácik miért nem fasiszták, illetve sajnálkozását fejezte ki, hogy (itt Amerikáról beszélt) összemossák a patriotizmust a nacionalizmussal, sőt a sovinizmussal. (A patriotizmus tiszta hazaszeretet, a másik megsértésének igénye nélkül. A sovinizmus a nacionalizmus eltorzult formája, amikor a kisebbségekkel szemben nincs semmi tolerancia.) Amerikáról egyébként is sokat írt, hiszen a tárgyalt időszakban igen fontos szerepet töltött be Nagy-Britannia életében azáltal, hogy hosszú ideig vonakodott csatlakozni a háborúhoz. Churchill számolatlan mennyiségű táviratban sürgette Rooseveltet, hogy küldjön már nekik rombolókat és egyéb hadifelszereléseket. Nem kapott választ ezekre, így aztán, mivel a franciák oly hamar kiestek a játékból, Nagy-Britannia egy ideig tulajdonképpen egyedül volt kénytelen szembe nézni a Harmadik Birodalommal.

Tetszett az is, hogy nem volt ítélkező. Értem ezalatt azt, hogy nem olvashattunk a könyvben olyasmit, hogy xy mennyire tisztelte Hitlert, fúj. Lukacs pontosan tisztában van azzal, hogy csak utólag olyan okos mindenki. Ő nem ítél el senkit azért, mert nem volt tisztában azzal, hogy akit támogat, az később miket fog csinálni. Nem kevés olyan cikket, könyvet olvastam már, amelyek szerzői nagy vehemenciával ostoroznak embereket, országokat (olykor a sajátjukat), kormányokat, mert nem voltak elég harcos ellenállók. Azt gondolom minderről, hogy igen, mostmár látjuk, hogy mi volt. Igen, mostmár tudjuk, hogy ki győzött és hogy mit tett a Harmadik Birodalom. Ugyanakkor nem éltünk a háború alatt, nem kellett szembenéznünk azokkal a döntéshelyzetekkel, amelyeket most számon kérünk, valamint nem csak a Harmadik Birodalom követett el borzasztó dolgokat. S ne felejtsük el az örök igazságot sem: a történelmet a győztesek írják. A saját szemszögükből.
A Magyar Könyvklubos kiadás végén olvasható két rövid esszé, amelyet Lukacs kifejezetten a magyar olvasóközönségnek írt. Magyarország és Hitler, illetve Magyarország és Churchill volt a két írás címe. Ezek annyira nem villanyoztak fel, de nem voltak rosszak sem. Terjedelmüknél fogva nem voltak mélyenszántóak, de Lukacs le is írta, hogy bízik abban, hogy lesz olyan történész, akit kutatásra indít ez a két gondolatébresztőnek szánt írása.
Összességében örültem, hogy elolvastam a könyvet, és szívesen ajánlom azoknak, akik hozzám hasonlóan szeretik a történelmet, de azért talán keresek még mást is a témában, hogy kicsit árnyaljam a képet.