Bauer Barbara: A leggazdagabb árva

Könyvklubos olvasmányként vettem a kezembe ezt a kötetet, amely egyben az első (és vélhetően az utolsó is) olvasmányom is a szerzőnőtől. Akivel egyébként már volt szerencsém találkozni egy író-olvasó találkozó alkalmával, amikor kedves könyvklubos tagunk, Erika beszélgetett vele. Egy nagyon szimpatikus hölgyet ismertem meg Bauer Barbarában, aki szerény, kedves és gyönyörűen beszél. Egyszóval elég nagy kedvvel vágtam bele a regénybe, habár sejtettem, hogy nem teljesen az én világom lesz.

Hát, ebben végül nem nagyon tévedtem, habár igazából nem volt olyan rossz olvasni A leggazdagabb árvát. Haladós és teljes mértékben kikapcsoló olvasmány volt. Wenckheim Krisztina grófnő életregénye ez a munka, amely engem őszintén szólva erősen emlékeztetett Kertész Erzsébet hajdani regényeire, amelyekben híres és figyelemreméltó asszonyokat mutatott be a fiatalabb olvasóknak. Lányoknak. Csíkosban és pöttyösben jelentek meg ezek a könyvek. Mondjuk annak idején szerettem is olvasni ezeket, így tényleg nem volt problémám Bauer Barbara munkájával sem, de azért vártam volna, hogy kicsit mélyenszántóbb lesz. Nem lett az. Ez nem felnőtteknek szóló regény. Szerintem.

Wenckheim Krisztina élete egyébként tényleg érdekes és inspiráló lehetett volna, aki családja történetének talán a legproduktívabb és legfényesebb idejében élt. A regény híven követi az életesemények sorát, de természetesen sok kitalált karakter és néhány fantázia szülte esemény is megjelenik. Wenckheim Krisztina 3 éves korában jutott árvaságra, miután idős édesapja is meghalt 1852-ben. (Édesanyja - aki 45 évvel volt fiatalabb férjénél - már a születése után nem sokkal meghalt.) Gyámja lett a nagyanyja és a helyi plébános, Göndöcs Benedek. Krisztina az unokatestvérével, Wenckheim Frigyessel házasodott össze, akivel valóban egyfajta aranykort hoztak el családjuk részére. Ők építtették fel a Szabadkígyósi kastélyt, amelyet Ybl Miklós, a kor sztárépítésze tervezett a házaspár és hét gyermeke számára. Bauer Barbara ebben a kastélyban tett látogatást egy író-olvasó találkozó alkalmával, és az itt látottak-hallottak hatására döntött úgy, hogy megírja a kastély úrnőjének történetét.

A szabadkígyósi kastély (forrás: www.wenckheim.hu/szabadkigyos)

A regényben 1853-tól 1889-ig követhetjük végig egyrészt Wenckheim Krisztina és családja sorsát, másrészt pedig az egész ország történéseit. Olvashattunk a kígyósi birtokon folyó dohánytermesztés fortélyairól, arról, hogy hogyan hozatott Krisztina édesapja, Wenckheim József Antal amerikából akácmagvagat, hogy a fákkal megkösse a homokos talajt, az alföldi nagy aszályról, a Gyulát sújtó 1855-ös jeges árvízről, Ferenc József koronázásáról, Pest fejlődéséről. Ezek mind valós történelmi események, amelyeket a szerzőnő beépített a sztoriba. Aztán voltak olyanok, amelyek feltehetően kitalált szálak. Szerintem ilyen lehetett az, hogy Sissi megőrizte volna a fiatal Krisztina grófnő versét, amellyel akkor köszöntötte a császári párt a kislány, amikor azok átutaztak Kígyóson. (De az megint csak valós, hogy a császári pár tiszteletére diadalkaput építettek a birtokon.) Azt gondoltam, hogy azt is csak Bauer Barbara találta ki, hogy Wenckheim Frigyes öccse, Géza beleszeretett Krisztina társalkodónőjébe, Jennybe és feleségül is vette. De tájékozódtam, és tényleg így történt. De abban majdnem biztos vagyok, hogy nincs nyoma annak, hogy Krisztina Boris néninél, a javasasszonynál járt volna, vagy, hogy édesanyja levelet írt volna csecsemő lányának a halála előtt. 

Volt viszont egy epizód a regényben, ami nagyon meglepett, és utána is olvastam, mert nem nagyon akartam hinni a szememnek. A koronázásos résznél volt, amikor Benedek atya olyasmiről beszélt Krisztinának, hogy a Szent Korona tetején lévő kereszten keresztül a viselője a szellemvilággal érintkezik, és azért kellnek a Koronára azok a lelógó díszek, meg a palást és az arannyal átszőtt csizma (vagy mi), hogy leföldeljék azt, aki felteszi a fejére. (Szerintem az arany inkább vezető, sem mint földelő tulajdonságokkal bír, dehát nem vagyok járatos a szellemvilágban, ezt elismerem, szóval lehet, hogy rosszul gondolkodom.) Hát, az a helyzet, hogy tényleg találtam egy ilyen oldalt (és nem is kellett mélyre ásnom az internet sötét bugyraiba miatta), ahol ez van leírva, sőt még ennél is több őrült gondolat arról például, hogy V. Ferdinánd attól "hülyült meg" és kellett őt emiatt lemondatni, mert nem volt eléggé "beavatott", amikor a fejére tették a koronát, és emiatt nem bírta a "magas rezgésszintet" (bármit is jelentsen ez). Készülök, hogy felolvasom ezt a részt a könyvklubban is (a férjem már végigszenvedte egy pohár borba kapaszkodván), hadd szórakozzanak ők is egy jót. 

A konklúzióm az, hogy bár teljesen olvasható volt a regény, nem egy igazi irodalmi élmény. Langyos, kellemes, nem kell közben gondolkodni nagyon. Szigorúan hölgy olvasóknak. Vagy inkább lányoknak. 

"Ha valaha az életben bánat gyötör, végy a kezedbe egy könyvet és hagyd, hogy a szavak elrepítsenek valahová máshová. Messze a bánattól. És hidd el, mire visszatérsz, egészen más színben látsz majd mindent."

A könyvklub népe egyértelműen elkaszálta a könyvet. Gyermekdednek találták, a téma tálalását pedig egysíkúnak. Holott - ebben mindenki egyetértett Bettivel - sokkal többet ki lehetett volna hozni a sztoriból. Hévíz Éva elmondta, hogy tavaly járt a szabadkígyósi Wenckheim kastélyban, ami tényleg gyönyörű, de majdnem mindent el is mondanak az idegenvezetés során, amiről B. Barbara írt. Évi szerint illik ide az az idézet, amely talán Murakami Harukitól való, hogy az írók vagy tehetségesek, vagy szorgalmasak, harmadik út nincs. Barbara egyértelműen az utóbbi. Látszik, hogy rengeteg kutatást végzett, de - és ez volt a végső konklúziónk - nem tud írni. Ezt az állítását Gyalog Éva néhány mondat felolvasásával alá is támasztotta, amelyek őt mind teljesen kiborították. (Egy főnévre 6-7 melléknév jutott!) A tagokkal valóban végigszenvedtettem a Szent Koronás agymenést a csillagkristály.hupont-ról, pedig szegényeknek még bor sem volt a kezük ügyében (legfeljebb Hévíz Éva remek karamellás sajttortájába kapaszkodhattak), de állták a sarat tisztességgel.