Jay Barbree: Neil Armstrong. Az első ember, aki a Holdra lépett

Ismét egy űrhajós életrajz! Nagy kedvenceim közé tartoznak a hasonló könyvek, így nem volt kérdés, hogy Barbree könyvét is elolvasom.

Nem is bántam meg, mert tetszett a mű. Nem mondom, hogy letehetetlenül izgalmas volt, de mindenképpen megérte elolvasni. Nem túl sokat tudtam Neil Armstrongról, ami azt illeti és a könyv alapján rá is jöttem, hogy miért. Mert nem volt egy extrovertált valakicsoda. Szeretett a háttérben maradni, nem vágyott a népszerűségre. Szerény ember volt, úgy tűnik. Mondjuk azt nagyon meg tudom érteni, hogy zavarta, amikor mindenhonnan csak ő folyt, miközben azért volt "néhány" másik ember is, aki nagyot alakított az űrhajózás történetében. Persze az is érthető, hogy amikor Neil Armstrong a Hold felszínére tette a lábát, akkor ő nem Neil Armstrong volt, hanem mi mindannyian, az emberiség. Egy szimbólum. És ma is az. Nyilván ezt ő is megértette, ezért sem szállt el magától teljesen. 

Jay Barbree személyesen is ismerte Armstrongot, barátok voltak. Mindketten pilótaként kezdték Koreában, de Barbree természetesen elmondja, hogy Neil ezerszer jobb pilóta volt, mint ő. Szerinte Neil Armstrong volt a legjobb pilóta a világon. Ezért is kellett neki leszállnia a Sassal a Hold felszínére, mert más lehet, hogy nem lett volna rá képes. Talán az is elhangzik a könyv lapjain, hogy Armstorng elkötelezettsége és szorgalma tette őt olyan profivá a holdkomp vezetésében, hogy a felmerülő nehézséget is (nem volt alkalmas a kijelölt hely a leszállásra és kézzel kellett arrébb navigálni) gond nélkül megoldotta. De ha nincs is így konkrétan leírva, azért ez a mondanivaló lényege.

Mert Neil Armstrong ilyen volt. Elkötelezett és szorgalmas. Imádott repülni (előbb lett pilótaengedélye, mint jogosítványa), bármivel repült, amire lehetősége volt és nagyon ügyes volt. Barbree szerint őstehetség volt. Ugyanakkor szorgalmas is. Tanult és gyakorolt rendületlenül. A repülés elméletéből mindent kitanult, amit lehetett, és elképesztő mennyiségű repülési órája volt. Amikor például már kiválasztották a Hold misszióba, akkor ő volt az, aki a legtöbb időt töltötte a "repülő vasággyal", ahogyan a leszállóegységet nevezték tréfásan. Ennek meg is lett a haszna a leszálláskor, ahogy már fenntebb is írtam.

Neil Armstrong életéről szerintem megtudtunk mindent, amit meg lehetett. A Holdra szállástól eltekintve sem volt unalmas az élete. Pilóta volt Koreában, ahol élete első katapultálását is el kellett végeznie. Fiatalon házasodott és nagyon elkötelezett volt a családja iránt. Három gyermeke közül az egyiket, a kislányát, el kellett temetnie. Alig három évesen, agydaganatban halt meg. Ezt soha nem heverte ki, de megtanult együtt élni vele. (A szerzővel is akkor mélyült el a barátsága, amikor Barbree hasonló helyzetbe került. Neki is meghalt a gyereke.) Megtudtuk, hogy egyszer majdnem bennégtek a házukban. Akkori szomszédjuk és egyben Neil barátja, Ed White segített a mentésben és fogadta be a családot a házába. Az az Ed White, aki harmadmagával bennégett egy földi teszt során a parancsnoki egységben. Ezzel a végzetes balesettel indult az Apolló program, amelynek csúcspontján Neil Armsrtong és Buzz Aldrin a Holdra léphettek. 

Megtudtuk azt is, hogy mit csinált Neil a Hold után. Rövid ideig a NASA alkalmazta, de nem érezte jól magát, ahogy Barbree fogalmazott: "Amit a NASA Neil Armstorngtól elvárt volna, az egy használtautó-kereskedő személyisége lett volna - kedélyeskedő, szivélyes természetű - az űrügynökség sztárja, akit az előtérbe lehet tolni, ha szükség van rá." Nos, Neil Armstrong nem ez a fajta ember volt. Úgyhogy csakhamar felmondott, vett egy farmot és inkább gazdálkodott. Legközelebb akkor vállalt feladatot, amikor megkérték, hogy vezesse a Challenger katasztrófáját kivizsgáló csapatot. 

Jó volt olvasni a könyvet. Ahogy már írtam is, sok űrhajós életrajzot olvastam már, de most a kezdetekbe tekinthettem be. Az legelső űrhajósok mind katonák voltak (a szovjeteknél is), kemény csávók és hihetetlenül bátrak. El sem tudom képzelni, hogy milyen érzés lehetett elsőnek odaülni egy orbitálisan nagy rakéta tetejére, egy icipici parancsnoki modulba, hogy aztán kilőjék az embert a nagy ismeretlenbe. Barbree elég érzékletesen festette le, hogy milyen hanghatásokkal és rázkódásokkal jár egy Saturn V kilövése. (Gondolom Gagarin rakétája is hasonló volt.) Hát, volt vér a pucájukban, az bizonyos. Nem beszélve arról, hogy milyen sokan meghaltak a tesztek és próbák során. Ugyanakkor az is figyelemre méltó, hogy milyen sokszor viszont működött minden. Például, amikor az űrben való dokkolást próbálták, az nagyon flottul ment. Ennek a műveletnek volt nagy tudora Buzz Aldrin, aki még a doktori disszertációját is a világűrben végrehajtott találkozásokból írta. De tény, hogy sok-sok bátor ember halt meg az űr meghódítása során. Nem csak a kezdetekben, de később is történtek óriási katasztrófák (Challenger, Atlantis), amelyek arra figyelmeztetnek, hogy még mindig nem rutinszerű, hogy az emberek az űrbe mennek és onnan vissza is jönnek. 

Szívesen ajánlom másnak is olvasásra ezt a kötetet. Érdekes és izgalmas is. Remélem hamarosan újra ember léphet a Holdra, az Artemis program keretében!

"Nyugodj békében, kedves barátom. Mindannyian követni fogunk."