Mónica Gutiérrez: A Holdsugár könyvesbolt rejtélyei

A tökéletes semmi-kis-könyv, amit tulajdonképpen nem volt rossz olvasni. Ám nem adott semmit, a kellemes hangulaton kívül. Mese felnőtteknek, elalvás előttre. Nem emlékszem, hogy olvastam volna valaha ilyen könyvet. A szerzőnő nem kezdő író, már 7 regénye is megjelent, amint olvasom, és A Holdsugár könyvesbolt rejtélyei a negyedik. Jól érzékelhetően kissé anglomán (amúgy spanyol), a tea és az irodalmi utalások nagy rajongója a hölgy. 

A történet abszolút közhelyes: romantika, barátság, kedvesség, cukiság, van minden. A főhősnő, Agnes, szép, okos, kedves. A többiek is klisések, a morcos, de aranyszívű, elvarázsolt könyvesboltos fickótól elkezdve, a jóképű, humoros hősszerelmes rendőrnyomozóig. Van itt vidám, nagyszájú barátnő, egy elhanyagolt, nyolcéves zseni, aki a könyvesboltban tölti minden idejét, bogaras, lila hajú törzsvásárló és még egy cuki kutya is. Mi kellhet még, kérdem én. Ja, egy morcos szakács a nagyszájú barátnő mellé, és egy kedves könyvkiadó, a könyvesboltos pasas mellé. Én kérek elnézést. A helyszín a Holdsugár könyvesbolt, ami persze klassz hely lehet, forgalma semmi, mindig ugyanazok jönnek vásárolni, de valahogy persze megél belőle a tulaj. Rejtélyek nincsenek amúgy a regényben, bármit is mondjon a cím. Ami rejtélyként akarna funkcionálni benne az annyira harmatgyenge, hogy szerintem senkit nem érdekelt igazán, hogy hová tűnt Livingstone naplója. Mondjuk engem az sem különösebben érdekelt, amikor végül előkerült. 

Tényleg nem lehet mit mondani erről a regényről. Cuki. Aki nehezen alszik el esténként, az vegye maga mellé az ágyba. Kellemes élmény lesz, de biztosan nem akar "csak még egy fejezetet!" elolvasni belőle. Most úgy tűnhet, hogy lehúztam a könyvet, de nem. Nem ír rosszul a szerző, nem idegesített senki a könyvben, nem lapoztam át oldalakat az unalomtól, de tényleg az a jelző jut minduntalan eszembe, hogy semmitmondó. Nem tudom, hány csillagot adok neki a molyon majd...