David Attenborough: Egy élet a bolygónkon

Pár hónappal ezelőtt már láttam a könyv alapján készült filmet a Netflixen, ami őszintén szólva elég mély benyomást tett rám. Annak ellenére is így volt, hogy akkor, amikor megnéztem, a csapból is a klímakatasztrófa ömlött az egyszeri emberre. Mondjuk azóta ez megváltozott, hiszen eljött a covid, illetve kishazánk lassan választások elé néz, úgyhogy itt van nekünk a politika is témának, minden mennyiségben. 

De be kell látnunk, hogy Sir David nem akármilyen figura napjainkban. Nem mondom azt, hogy nincs nála bölcsebb ember e földtekén, de mindenképpen érdemes meghallgatni, ha ő valamit el szeretne mondani. Ez a könyv azt szerette volna bemutatni, hogy a jelenleg 95 éves természettudós milyennek látta a bolygónkat fiatalon, középkorúan, idősen, és milyennek látja most, agg korában. Mi változott meg, mi történt a természettel, az állatvilággal, az emberi társadalommal. Ezalatt a majd 100 év alatt bizony nagyot fordult a világunk. Egyrészt mi, emberek gyakorlatilag elárasztottuk a bolygót. Mindenütt ott vagyunk, lassan senki másnak nem marad hely mellettünk, csak a csirkéknek és marháknak, akiket megeszünk. Meg persze a kutyáknak, feltéve, hogy nem veszélyesek ránk. (Érdekes volt arról olvasni, hogy minden, a mi épségünket veszélyeztető állatot igyekszünk kiirtani.) Másrészt nem csak számszerűen vagyunk sokan, de szinte teljesen át is alakítottuk a környezetet a saját igényeink kielégítéséhez. Lassan nem marad érintetlen erdőség sehol, mert a helyükön vagy marhákat legeltetünk, akiket megeszünk, vagy takarmányt termelünk az állatainknak, akiket később szintén megeszünk. Kifogtuk már majdnem az összes halat az óceánokból, hogy megegyük őket és megkíséreljük kiirtani az összes olyan növényekre veszélyes rovart, amely növényeket vagy mi akarunk megenni, vagy az ennivalónak tartott állatainkat akarjuk velük táplálni. Egyszóval tényleg felzabáljuk ezt a bolygót. 

Emellett a könyv a jövőbe is kíván tekinteni. Tulajdonképpen jósol. Attenborough igyekszik abszolút pozitív lenni. Elmondja ezt a sok rettenetet, hogy mennyi rosszat teszünk/tettünk, felvázolja a rémes jövőképet, de végül azt mondja, hogy még mindig van időnk. Még megváltoztathatjuk a végzetes jövőt úgy, hogy ne pusztuljunk ki a földről. Ez a része szerintem színtiszta utópia. Nem nagyon hiszem, hogy meg fog változni az emberiség hozzáállása  a  dolgokhoz. Szerintem továbbra is pazarolni fogjuk a javakat, meg sem kíséreljük őket igazságosabban elosztani a föld népei között, nem fognak a nemzetek egymással együtt működni és egészen biztosan nem fog a kapitalista gondolkodásmód, miszerint a legfontosabb, hogy folyamatos legyen a gazdasági növekedés, szépen, csendben eltűnni. Addig növeljük a termelést, amíg lesz rá hely, addig bányásszuk a javakat, amíg ki nem apadnak a bányák, addig fogjuk ki a halakat, amíg el nem tűnnek, addig használjuk a fosszílis energiahordozókat, amíg csak találunk belőlük. Sőt, biztos vagyok benne, hogy lesz miattuk háború is. Például az Északi-sark környékén.

És az a helyzet, hogy szerintem Sir David is örül neki, hogy 95 évesen már vélhetőleg nem kell túl sokáig élnie és látnia, hogy az emberiség bizony nem fordul meg félúton, hanem végigcsinálja, amibe belefogott. Kicsinálja magát. 

"Amit a modern világ csodájának érzünk (ti. a folyamatos gazdasági növekedés), az nem egyéb, mint egyszerű, kendőzetlen lopás."

"Gyakran beszélünk arról, hogy meg kell menteni a bolygónkat, de a helyzet az, hogy mindezt a magunk megmentése érdekében kell véghez vinnünk. A természet - velünk vagy nélkülünk - megújult erővel él majd tovább."