Jared Diamond: A harmadik csimpánz

Kolléganőm ajánlotta figyelmembe Mr. Diamond könyveit. A harmadik csimpánz volt az első, amit elolvastam kínálatból, de alighanem fogok még mást is levenni a polcról az amerikai tudóstól. Jared Diamond eredetileg biokémikus, de az idők során az ornitológia, a geográfia és a történelem területein is szerzett szakképesítést és tudást. 

A harmadik csimpánz című könyv az egyik legnépszerűbb írása. Nem egy mai darab ugyan, 1992-ben írta meg, de egyáltalán nem tűnik idejét múltnak, vagy korszerűtlennek. A kiinduló gondolat már a fülszövegben is le van írva, miszerint mi, emberek közelebbi rokonságban állunk a közönséges- és a törpe csimpánzzal, mint azok a gorillával, vagy az orángutánnal. DNS-ünk mindössze 1,6 %-ban különbözik a két említett csimpánz DNS-től, ami valljuk meg, vajmi kevés. Mondhatni majmok vagyunk mi is, csak kevesebb a szőrünk. A későbbiekben Mr. Diamond rávilágít arra, hogy a tipikusan emberi tulajdonságoknak tartott dolgoknak igenis van állati előfutára, vagy példája. Az önpusztításnak, a környezetpusztításnak, a művészetnek, a kommunikációnak, stb. Vagyis nem vagyunk nagyon különlegesek, vagy alapvetően mások, mint az állatok. Ugyanakkor mégis, hiszen mi, emberek messzebbre jutottunk, mint az állatok. Mi Mona Lisát festünk, míg a lugasépítő madarak "csak" lenyűgözően színes lugasokat. Mi a Rómeó és Júliával fejezzük ki gondolatainak, a cerkófok "csak" speciális kiáltásokkal utalnak a különböző veszélyekre. Mi atombombával irtjuk egymást, a csimpánzok "csak" kézzel igyekeznek agyonverni a másik csapathoz tartozóakat. Mi cigarettázunk, iszunk, belőjük magunkat, az állatok feleslegesen feltűnősködnek a párválasztás miatt, kockáztatva, hogy elkapja őket egy ragadozó. 

Rengeteg érdekes információval gazdagodtam olvasás közben, nem csak az állati-emberi párhuzamok tekintetében, de az ember történetével kapcsolatban is. Például, hogy a mezőgazdaság felfutása nem volt egyértelűen előrelépés a vadászó-gyűjtögető életformához képest, bármennyire is ez az alapvetés jelenleg. Diamond kifejti, hogy a letelepedett életformával járó mezőgazdász lét valójában sok negatívummal járt az emberek számára. Mindenekelőtt alultápláltsággal és járványokkal, de ide kapcsolódik az osztálytagozódás kialakulása és a nemek egyenlőtlensége is. 

Szó kerül a nyelvészetről, háborúkról, népirtásokról és népvándorlásokról is. Sőt, Marija Gimbutas régi Európa-kultúráról szóló elmélete is előkerült, amiről Richard Rudgley, A kőkor elveszett civilizációi című könyvében olvastam nemrégen. 

Számomra a legérdekesebb fejezet A sosemvolt aranykor című volt, amely arról szól, hogy hiába a nosztalgia, régen sem volt minden jobb. A régi emberek is pusztították a környezetüket, irtották a fajokat, élhetetlenné tették a vidéküket, pont mint mi. Csak ők kevesebben voltak, és kevésbé hatékony eszközeik voltak. Szeretjük azt hinni, hogy őseink harmóniában éltek a természetettel, de ez sajnos nem igaz. Valójában soha nem volt harmónia, és alighanem nem is lesz. Mégis, Mr. Diamond minden fenyegető példa és előjel ellenére is optimista gondolattal zárja könyvét. Szerinte képesek leszünk tanulni a múlt hibáiból, és el tudjuk kerülni a végső pusztulást. Hát, nem tudom. Én azzal a gondolattal értek egyet inkább, ami szintén a könyv végén kerül kifejtésre: "Már számtalan faj jutott az "élő halottak" sorába: olyan kicsi lett az egyedszámuk, hogy ki még nem haltak ugyan, de már soha nem fognak talpra állni. (...) Mindezek a tények arra utalnak, hogy a könyörtelen pusztítás már feltartóztathatatlanul lendületbe jött, hogy mi is az élő halottak közé kerültünk, és éppoly sötét a jövőnk, mint a másik két csimpánzé." (375.o.) 

Elgondolkodtató, érdekes és olvasmányos könyv A harmadik csimpánz, mindenkinek csak ajánlani tudom.