Márai Sándor: Az igazi

Harmadik Márai regényem volt Az igazi, és alighanem az utolsó is. Legalábbis nem érzem most a ritmust, hogy akarnék én még olvasni tőle bármit is. Besokalltam, azt kell, hogy mondjam. 

Az igazi egy szerelmi háromszög története, két nézőpontból elmesélve. Először Ilona meséli el a házasságuk történetét, hogy szerinte mi volt a gond, hogyan ment tönkre a kapcsolat és ki-mi volt Judit, a harmadik fél. A második részt Péter, a férfi filozofálja végig. Ahogy azt már Márainál megszoktam, a történet alig valamicske, és nem is igazán fontos, csak annyiban, hogy annak örve alatt jól el lehet tépelődni dolgokon. Ebben a regényben jelesül a szerelem mibenlétén, természetén, azon, hogy létezik-e az igazi. Természetesen előkerül Márai vesszőparipája is, a polgár lélektana, természete. Az ezen való lamentálás főleg a második részben harapózott el, legnagyobb bánatomra. 

Nagyon szerettem volna szeretni ezt a regényt, de nem igazán ment. Zavart, hogy én tényleg kíváncsi lettem volna a házasság válságára, a mindent elsöprő szerelem fellobbanására és elmúlására, de alig tudtam kihámozni a sok okoskodásból, a túlburjánzó hasonlat-folyamokból, bölcselkedésekből. Pedig számíthattam volna erre, mégis felbosszantott. Az első részben még elég jól elvoltam, a női szemszög nyilván közelebb állt hozzám, és több információ is volt benne a házasságról. A sztori zanzásítva annyi, hogy Péter még házassága előtt találkozott Judittal, aki társadalmi helyzetét tekintve nem volt hozzávaló, és bár hajlandó lett volna felrúgni miatta mindent, és feleségül venni, de az nemet mondott. Így házasodott össze Ilonával, akivel halálosan nyugalmas életet éltek, amíg Ilona számára ki nem derült, hogy Péter szívében bizony másvalaki fészkel. Akkor elváltak, Péter pedig elvette Juditot. A második rész azonban erőt próbáló volt. Péter nem csak a polgári létről mondott el mindent IS, hanem például a cigarettázás filozófiájáról és a lakásuk berendezéséről is. Márai gyakorta ismételt meg gondolatokat, a végsőkig feszítve türelmem fonalát. Egy ponton hangosan fel is mordultam, hogy: "Mondd már, mi volt Judittal!" 

Persze voltak erényei is a regénynek, rengeteg bölcs gondolat van benne, érdekes olvasni ezt a mára már archaikus nyelvezetet, ami Márai sajátja. Értékeltem azt is, hogy Márai mennyire erősen váj magába az írásaiban. Nem csak, hogy teljesen lemeztelenítve áll előttünk, de majdhogynem élve felboncolja magát. Keresi tetteinek indítékait, felfedi legtitkosabb gondolatait, amelyekre mi még csak gondolni se akarunk. Többször is előfordult a regény olvasása közben, hogy azt gondoltam: ez őrültség, ez nem igaz. Aztán rájöttem, hogy ja, de. Például olyanokat írt, hogy mindenkinek az életében van egy szemlélő, aki lehet egy fiatalkori barát, bálvány, kitalált személy, és mindenki ennek a szemlélőnek "játszik" egész életében. Neki akarja megmutatni tetteit, arra gondol, hogy vajon mit szólna a szemlélő, ha látná, hogy hová jutott, mit vitt véghez. Ezt például nettó marhaságnak gondoltam. De nem az. Furcsa volt ilyesmikkel szembesülni. Zavarba ejtett. 

Ja, amúgy nincs igazi. Csak a miheztartás végett mondom.

Szóval Az igazi ilyen. Ambivalens, kicsit felzaklató, bár közelébe se jött az Eszter hagyatékának. És egyáltalán nem értettem egyet a konklúzióval. Nem a fenntebbivel, az igazival kapcsolatosan (az akár igaz is lehet), hanem ezzel: "Tudod, egy napon megértettem, hogy senki nem segíthet. Az ember szeretetre vágyik..., de senki nem segít, soha. Mikor ezt megérti az ember, erős lesz és magányos."

A könyvklubban is megtárgyaltuk a dolgot. Erzsi néni azt mondta: "brrr. Nem tetszett". Túl mesterkéltnek tartotta a beszélgetéseket és túl soknak az okoskodásokat. Szinte belefulladt a sok bölcs gondolatba. H. Éva szerint minden oldalról 10 mondatot ki lehetett volna írni. Ő szereti Márait, ezt a regényt is szívesen olvasta. Betti, Titti és Adrienn még olvassák a regényt. Adrienn a vége felé jár, tetszik neki, és továbbra is fenntartja, hogy Márai mesteri, ha szenvedni kell. Tittinek és Bettinek is tetszik eddig a regény. Évi úgy gondolja, hogy majd, amikor hétszázadszorra is újjászületik, talán szakít időt Az igazira is. Addig van fontosabb olvasnivalója is.