Robert Franklin Leslie: A medvék és én

A könyvklubban ajánlotta ezt a könyvet Ildikó, amit valószínűleg soha el nem olvastam volna, ha nem kötelező. Így viszont megtettem, és egy nagyszerű olvasmány-élménnyel lettem gazdagabb. 

A könyv a szerző életének egy részét meséli el, amikor egyetemista korában 35 hónapot töltött a kanadai vadonban aranymosással és azzal, hogy felneveljen 3, árvaságra jutott feketemedve bocsot. Bob félig-meddig indián származású, aki egyébként Kaliforniában él és tanul, de jól ismeri a vadon lakóit és törvényeit, mert édesapja sokat tanította erre. Nagy állatbarát, a sport- és csapdavadászat elszánt ellenzője. A medvenevelésbe is azzal az elhatározással fogott bele, hogy 3 éves korukban (amikor már önnállóak lesznek minden tekintetben) simán vissza tudja őket küldeni a vadonba. 

Nagy élvezettel olvastam a történtet! Amikor még egész kicsik voltak a bocsok, szinte láttam őket magam előtt, amint csetlenek-botlanak, tapasztalatlan pótapukájukkal együtt. A vadonbeli élet nehézségei és szépségei egészen lenyűgöztek. Folyamatosan bújtam a google map-sot, hogy tudjam éppen merre jár Bob a medvékkel. Mint megtudtam, a világ összes tavának 60%-a Kanadában található. A könyvben is meg van nevezve ezekből jó pár, amelyen minden végigkenuzott hősünk a macikkal együtt. 

A vadonban fél évekig nem volt Bobnak semmi társasága csak Rozsdás, Poroska és Vakari, a 3 kismedve. Túléltek egy erdőtüzet, mentettek madarakat és tüskés urzont; küzdöttek farkasokkal és rozsomákkal; átéltek 3 telet, amikor néha -42 fok is volt (habár ez Bobot különösebben nem izgatta fel). Egyszóval igazi kalandjaik voltak. Én soha nem olvastam Jack Londontól semmit sem, de ez a regény annyira megtetszett, hogy arra gondoltam, előkeresem A vadon szavát. Úgy képzelem magamban, hogy hasonlíthat ehhez.

A könyvben a kalandokon túl volt sok bölcsesség és állattani ismeret is. Sok idézetet kiírtam magamnak, és talán még több képet nézegettem számomra eddig ismeretlen állatokról. Valamint igyekeztem elképzelni Bobot, ezt az igazán tökös legényt, aki nem ijedt meg sem a farkasoktól, sem a szürkemedvétől (mi grizzlynek ismerjük), se attól, hogy totál egyedül legyen a vadonban egy szál puska nélkül mondjuk fél évig. Távol minden civilizációtól, bolttól, orvostól, stb. Hát le voltam nyűgözve, mit ne mondjak!

A könyvklubban tulajdonképpen teljes sikert könyvelhetett el a könyv, de persze azért voltak árnyalatok. Iza például kételkedésének adott hangot, hogy Bob tényleg úgy és azt élte át, mint amit leírt. Szerinte elképzelhető, hogy itt-ott kicsit nagyot mondott az ifjú egyetemista. Többekben felmerült, hogy vajon mit tanult Bob? Egyáltalán: mit lehet róla tudni? Írt-e másik könyvet? Kínzó kérdéseinkre nem kaptunk választ. Viszont azt megtudtuk, hogy készült film is a könyvből, de senki nem állította biztosra, hogy meg fogja nézni (Magamat ismerve bátran ki merem jelenteni, hogy nem fogom megnézni.). Legközelebb a Romanovok tragédiájáról fogunk beszélgetni.

"Egy indián nemigen tervezgethet a jövőről, így hát élvezem a múltat és pokolian vigyázok a jelenre."

"Nem hinném, hogy a városban is ilyen világosan tudnék gondolkodni."