Acta Regionis Rurum 11. kötet, Bag
Talán egy kicsit rendhagyó lesz ez a poszt, mivel nem regényről adok ismertetőt benne, hanem egy tanulmánykötetről, amely a falunkról, Bagról szól. S ráadásként a saját, szigorúan szubjektív véleményemet is kifejtem a témában.
A kiadvány a Gödöllői Egyetem diákjai és tanárai által végzett falukutatás eredményeit mutatja be, s azért különleges, mert Bag az első település a felkeresettek közül, ahová másodszor is visszatértek. 2009-ben jártak először itt a kutatók, s 2017-ben ismételték meg a vizsgálatot újra. A 2017-es eredményeket tartalmazza ez a most bemutatott kötet.
Nagyon sok témát vesznek sorra a közlekedéstől a vásárlási szokásokon át az egészségügy helyzetéig, de én most csak néhány témát érintenék, amikről úgy gondolom, hogy jelen helyzetben a legfontosabbak, és engem is a leginkább foglalkoztatnak. A helyi társadalmi szervezetek, helyi közösség, oktatás témakörökre gondolok.
S, hogy miért gondolom ezt a témát a legfontosabbnak? Nos, én falusi vagyok, falun nőttem fel, falusi a vérem, ahogy mondani szokás. Laktunk ugyan a családdal Budapesten is, társasházban, de én ott is falusi maradtam. Nekem fontos, hogy ismerjem a környezetemben élőket, és megnyugtat a tudat, hogy engem is ismernek, rólam is tudnak mások. Nem mondom, hogy szeretem a pletykát, de nem borulok ki tőle, ha valaki a hátam mögött érdeklődik rólam. Jobbnak találom, hogy az embereket kíváncsiságuk személyes kapcsolatokba "hajszolja" (vagyis beszélgetniük kell másokkal), mintha csak a facebook előtt ülnének és a régi ismerősök képeit, posztjait nézegetnék. Szóval számomra a falusi élet az igazi, ez az élet pedig pont a személyességtől az, ami. Kellenek a közösségek, helyi szervezetek, amik az együvé tartozás érzését erősítik az emberekben.
Sajnos azonban nem véletlenül van szó manapság örökösen az elidegenedésről. Már a falu sem az igazi, szokták mondani. És tényleg. Az emberek egy jó nagy része a mi kis falunkban is passzív, sokan csak aludni járnak ide. Ha szórakozásról, programokról, barátokról van szó, gyakran máshová járnak. Persze, ha nincs valami meg helyben, ez teljesen érthető és elfogadható is.
Talán a legkomolyabb gondot jelenleg azon iskolás és óvodás gyerekek szülei jelentik, akik nem ide íratják be a gyerekeiket. Erről a problémáról beszéltek a vizsgálatokban megkéredezett bagi lakosok is, hangsúlyozva, hogy a helyzet igen komoly. Sokan esélyt sem adnak a helyi intézményeknek. Tudom, hogy a gyerekek a szemünk fényei, és a legjobbat akarjuk nekik, és ez rendben is van. Nekem is vannak gyerekeim. Annak idején, amikor óvodás lett a nagyobbik az egyik szomszédunk meg is kérdezte, hogy ugye nem ide íratom be?! Itt sok a cigány gyerek az oviban! Hát, de, ide írattuk be. Igen, voltak cigány csoporttársai és kibírta. A kisebbik is ide járt oviba, mindkettő Bagra járt suliba is. (A nagyobbik azóta továbbtanult, de a kisebb itt van.) Sajnos falusi szinten is megy a hangulatkeltés, az örökös elégedetlenség és az az általánosan elterjedt hozzáállás az élethez, amely szinte csak a problémákat képes észrevenni és kimondani, az eredményeket, pozitív eseményeket nem. Így minden nehézség hatalmasnak, a változtatási lehetőségek pedig hangyányinak tűnnek. Kellemetelen egy kombináció...
A mi elgondolásunk az volt, hogy itt élünk, ebben a faluban; nem is áll szándékunkban elköltözni. Ha pedig így van, akkor a gyerekeknek ismerniük kell az itt lakókat, mert ez az ő otthonuk is. Hogyan élhetének a helyi közösség valódi tagjaként, ha sem ők nem ismernek senkit, sem őket nem ismeri senki? Egyébként pedig a szomszéd fűje általában csak a szomszédból nézve zöldebb. De ezzel biztosan nem árultam el nagy titkot. Azon kívül: mi értelme faluban lakni, ha nem használjuk ki annak előnyeit? Például, hogy a gyermek gyalog is el tud jutni az iskolába, hogy mindig van ismerős, aki esetleg tud segíteni, ha vigyázni kell a kicsire, hogy nem kell hosszasan utazni egy baba-mama torna, vagy jógaóra kedvéért, hogy olcsóbban lehet hozzájutni szolgáltatásokhoz és élvezhetjük a személyes kapcsolatok gyümölcseit, akár olyan triviális helyzetben is, hogy a boltban figyelmeztetnek: ne vedd meg a csirkét, mert egy óra múlva jön a friss.
A tanulmánykötet néhány nagyon érdekes dologra világított rá. Például a megkérdezettek 88%-a szerint fontosak és kellenek a helyi közösségek, de a válaszadók 70%-a semmilyen helyi közösségnek nem tagja! Az már csak hab a tortán, hogy a válaszadók 20%-a egyetlen helyi szervezetet sem tudott megnevezni.
Ami nekem ebből lejött az az, hogy az emberek (Szerintem nem csak a bagiak, de ez a tanulmánykötet most pont a bagi emberekről szól.) remekül tudnak üres szavakat puffogtatni. Szavak szintjén kiállnak sok érték mellett, de ha tettekre kerül a sor, akkor...nos, akkor eltűnnek a balfenéken. Tényleg úgy gondolom, hogy ez általános jelenség. Mindent megold, ha rányom egy lájkot egy megosztásra, vagy jelzi, hogy szándékában áll résztvenni egy eseményen. Olybá érzik sokan, hogy akkor már ténylegesen részt is vettek azon az eseményen, úgyhogy végül el se mennek. Elvégre nem kötelezték el magukat. Ugyanakkor hiányolják a szélesebb palettát a rendezvények tekintetében, amelyekre egyébként pedig nem járnak el. Mintha csak a tudat volna fontos: ide is elmehetnék, ha akarnék. De nem akarok.
A vizsgálatból az is kisült, hogy ugyan több, mint 20 bejegyzett civil szervezet van a faluban, abból tényleges aktivitást kevesebb, mint a fele fejt ki. Minden megkérdezett civil szervezeti vezető elmondta, hogy a lakosság passzivitása és érdektelensége nehezíti a helyzetüket. A rendezvényekre legtöbbször csak az érintettek köre jár, például a fellépő gyerekek szülei, nagyszülei, ami megkérdőjelezi a rendezvények szükségességét is.
Külön kérdés volt a civil szervezetek együttműködése, ami szintén nem valami rózsás képet mutatott. A válaszokból az derült ki, hogy igen ritkán van együttműködés a helyi szervezetek, közösségek között. A tanulmány leírja, hogy volt, aki kifejezett megosztottságot, illetve széthúzást említett meg a helyi civil szféra tagjai között. Szerintem talán ez az egyik legkevésbé biztató jelenség. Még ha nincs is valóban megosztottság a helyi közösségben, csak esetleg egy-két ember látja így, az együttműködés hiánya akkor is ijesztő. Hiszen mind ugyanazt a célt tartják szem előtt (legalábbis a szavak szintjén): a falu és az itt lakó emberek érdekeit. Ha már olyan kevesen vannak ezek a közösségek, olyan kevés bennük az utánpótlás és ennyire ismeretlenek a falu lakosságának nagyobbik része előtt, akkor mindenképpen hatékonyabban tudnának működni összefogással. Közös rendezvényekkel, közös pályázatokkal, fórumokkal. Egyáltalán: közös felelősségvállalással a faluért.
Ide másolom a helyi közösségek témájában írt tanulmány konklúzióját:
"A kutatási eredmények azt mutatják hogy a bagi lakosok többsége szerint ugyan szükség van a közösségi szervezetekre, ám többségük még csak nem is ismeri a településen működő társadalmi szervezeteket. A legismertebb szervezet a Szinkron Nyugdíjas Egyesület, ám még ezt is a megkérdezettek kevesebb, mint a fele említette a felmérésben. Véleményem szerint a jövőben érdemes volna nagyobb hangsúlyt fektetni arra, hogy a helyi társadalmi szervezetek kellőképpen éljenek a köztudatban. Ezzel feltehetően növelni lehetne a helyi civil aktivitást és talán hozzájárulhatna az utánpótlási probléma megoldásához is." (Acta Regionis Rurum 11. kötet, 121. old.)
A helyi közösségeken, közösségi életen kívül természetesen számtalan más témáról is olvashatunk a kötetben. Úgy gondolom, hogy természetesen ezek elsősorban a bagi lakosoknak mondanának sokat, de más falusiak is ismerős témákat találhatnak benne. A kötet 2017-ben jelent meg, vagyis két éve. A faluban azóta sem volt semmilyen nyílt, mindenkinek szóló fórum a tanulmányok ismertetéséről, csak az Egyetem kerekasztal beszélgetése zajlott le a következtetésekről. Ugyanakkor talán megindult egy kicsit élénkebb közbeszéd a közösségek fontosságáról, az összefogás szükségességéről és a helyi iskola és óvoda szerepéről. Ezek a folyamatok mindenképpen biztatóak, főként, hogy valódi, kézzelfogható eredmények is látszódnak. Egyre több szülő dönt úgy ugyanis, hogy a helyi iskolába, óvodába íratja be a gyermekét.
Nagyon sok témát vesznek sorra a közlekedéstől a vásárlási szokásokon át az egészségügy helyzetéig, de én most csak néhány témát érintenék, amikről úgy gondolom, hogy jelen helyzetben a legfontosabbak, és engem is a leginkább foglalkoztatnak. A helyi társadalmi szervezetek, helyi közösség, oktatás témakörökre gondolok.
S, hogy miért gondolom ezt a témát a legfontosabbnak? Nos, én falusi vagyok, falun nőttem fel, falusi a vérem, ahogy mondani szokás. Laktunk ugyan a családdal Budapesten is, társasházban, de én ott is falusi maradtam. Nekem fontos, hogy ismerjem a környezetemben élőket, és megnyugtat a tudat, hogy engem is ismernek, rólam is tudnak mások. Nem mondom, hogy szeretem a pletykát, de nem borulok ki tőle, ha valaki a hátam mögött érdeklődik rólam. Jobbnak találom, hogy az embereket kíváncsiságuk személyes kapcsolatokba "hajszolja" (vagyis beszélgetniük kell másokkal), mintha csak a facebook előtt ülnének és a régi ismerősök képeit, posztjait nézegetnék. Szóval számomra a falusi élet az igazi, ez az élet pedig pont a személyességtől az, ami. Kellenek a közösségek, helyi szervezetek, amik az együvé tartozás érzését erősítik az emberekben.
Talán a legkomolyabb gondot jelenleg azon iskolás és óvodás gyerekek szülei jelentik, akik nem ide íratják be a gyerekeiket. Erről a problémáról beszéltek a vizsgálatokban megkéredezett bagi lakosok is, hangsúlyozva, hogy a helyzet igen komoly. Sokan esélyt sem adnak a helyi intézményeknek. Tudom, hogy a gyerekek a szemünk fényei, és a legjobbat akarjuk nekik, és ez rendben is van. Nekem is vannak gyerekeim. Annak idején, amikor óvodás lett a nagyobbik az egyik szomszédunk meg is kérdezte, hogy ugye nem ide íratom be?! Itt sok a cigány gyerek az oviban! Hát, de, ide írattuk be. Igen, voltak cigány csoporttársai és kibírta. A kisebbik is ide járt oviba, mindkettő Bagra járt suliba is. (A nagyobbik azóta továbbtanult, de a kisebb itt van.) Sajnos falusi szinten is megy a hangulatkeltés, az örökös elégedetlenség és az az általánosan elterjedt hozzáállás az élethez, amely szinte csak a problémákat képes észrevenni és kimondani, az eredményeket, pozitív eseményeket nem. Így minden nehézség hatalmasnak, a változtatási lehetőségek pedig hangyányinak tűnnek. Kellemetelen egy kombináció...
A tanulmánykötet néhány nagyon érdekes dologra világított rá. Például a megkérdezettek 88%-a szerint fontosak és kellenek a helyi közösségek, de a válaszadók 70%-a semmilyen helyi közösségnek nem tagja! Az már csak hab a tortán, hogy a válaszadók 20%-a egyetlen helyi szervezetet sem tudott megnevezni.
Ami nekem ebből lejött az az, hogy az emberek (Szerintem nem csak a bagiak, de ez a tanulmánykötet most pont a bagi emberekről szól.) remekül tudnak üres szavakat puffogtatni. Szavak szintjén kiállnak sok érték mellett, de ha tettekre kerül a sor, akkor...nos, akkor eltűnnek a balfenéken. Tényleg úgy gondolom, hogy ez általános jelenség. Mindent megold, ha rányom egy lájkot egy megosztásra, vagy jelzi, hogy szándékában áll résztvenni egy eseményen. Olybá érzik sokan, hogy akkor már ténylegesen részt is vettek azon az eseményen, úgyhogy végül el se mennek. Elvégre nem kötelezték el magukat. Ugyanakkor hiányolják a szélesebb palettát a rendezvények tekintetében, amelyekre egyébként pedig nem járnak el. Mintha csak a tudat volna fontos: ide is elmehetnék, ha akarnék. De nem akarok.
Külön kérdés volt a civil szervezetek együttműködése, ami szintén nem valami rózsás képet mutatott. A válaszokból az derült ki, hogy igen ritkán van együttműködés a helyi szervezetek, közösségek között. A tanulmány leírja, hogy volt, aki kifejezett megosztottságot, illetve széthúzást említett meg a helyi civil szféra tagjai között. Szerintem talán ez az egyik legkevésbé biztató jelenség. Még ha nincs is valóban megosztottság a helyi közösségben, csak esetleg egy-két ember látja így, az együttműködés hiánya akkor is ijesztő. Hiszen mind ugyanazt a célt tartják szem előtt (legalábbis a szavak szintjén): a falu és az itt lakó emberek érdekeit. Ha már olyan kevesen vannak ezek a közösségek, olyan kevés bennük az utánpótlás és ennyire ismeretlenek a falu lakosságának nagyobbik része előtt, akkor mindenképpen hatékonyabban tudnának működni összefogással. Közös rendezvényekkel, közös pályázatokkal, fórumokkal. Egyáltalán: közös felelősségvállalással a faluért.
Ide másolom a helyi közösségek témájában írt tanulmány konklúzióját:
"A kutatási eredmények azt mutatják hogy a bagi lakosok többsége szerint ugyan szükség van a közösségi szervezetekre, ám többségük még csak nem is ismeri a településen működő társadalmi szervezeteket. A legismertebb szervezet a Szinkron Nyugdíjas Egyesület, ám még ezt is a megkérdezettek kevesebb, mint a fele említette a felmérésben. Véleményem szerint a jövőben érdemes volna nagyobb hangsúlyt fektetni arra, hogy a helyi társadalmi szervezetek kellőképpen éljenek a köztudatban. Ezzel feltehetően növelni lehetne a helyi civil aktivitást és talán hozzájárulhatna az utánpótlási probléma megoldásához is." (Acta Regionis Rurum 11. kötet, 121. old.)
A helyi közösségeken, közösségi életen kívül természetesen számtalan más témáról is olvashatunk a kötetben. Úgy gondolom, hogy természetesen ezek elsősorban a bagi lakosoknak mondanának sokat, de más falusiak is ismerős témákat találhatnak benne. A kötet 2017-ben jelent meg, vagyis két éve. A faluban azóta sem volt semmilyen nyílt, mindenkinek szóló fórum a tanulmányok ismertetéséről, csak az Egyetem kerekasztal beszélgetése zajlott le a következtetésekről. Ugyanakkor talán megindult egy kicsit élénkebb közbeszéd a közösségek fontosságáról, az összefogás szükségességéről és a helyi iskola és óvoda szerepéről. Ezek a folyamatok mindenképpen biztatóak, főként, hogy valódi, kézzelfogható eredmények is látszódnak. Egyre több szülő dönt úgy ugyanis, hogy a helyi iskolába, óvodába íratja be a gyermekét.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése