Stephen W. Hawking: A mindenség elmélete

Mindig is nagyon érdekelt a csillagászat, az űrkutatás,  az asztrofizika témaköre, habár sajnálatos módon csak a lebutított verziókat tudom felfogni. Hawking professzor könyve kifejezetten népnevelő céllal íródott, hogy az átlagemberekkel is meg tudja értetni a világmindenség keletkezésének történetét. Ezért is mertem belevágni az olvasásába. No meg azért, mert elég rövidke könyv, nincs 150 oldal.
Azt kell mondjam, hogy jól vette az akadályt, miszerint az egyszerű emberekkel is meg szeretné értetni a magas tudományt. Magam részéről tudtam követni az okfejtéseket, igaz nem mindig első olvasásra, de némi értelmezés után mindent felfogtam.

A könyv olvasmányos és érdekes, sőt, mondhatom rá, hogy szórakoztató. Hét előadás van benne, mind szükséges ahhoz, hogy megértsük a végső konklúziót. Nem csak az elméleti tudást kapjuk meg, de tudománytörténeti szempontból is jól el leszünk látva olvasás közben. Elindulunk Arisztotelésztől és Ptolemaiosztól, átrobogunk Kepleren, Galilein, Newtonon, Einsteinen, Fridmanon és Penrose-on, egészen természetesen Hawkingig. Nagyon meglepett például az a tény, hogy 1783-ban - egy évszázaddal azután, hogy Newton lefektette a tömegvonzás törvényét - egy John Mitchell nevű tudós már arról írt, hogy ha egy kellően nagy tömegű és kellően kicsi méretű csillag létezne, akkor annak gravitációs mezejéből a fény sem tudna kijutni. Vagyis kvázi a fekete lyukakról beszélt. Ehhez képest bőven a 20 században lett valódi, kidolgozott elmélet az ügyből.
Tetszett, hogy lábjegyzetekben magyarázott meg olyan fogalmakat, amelyeket egy fizikus, vagy egyéb természettudós nyilván csípőből tudna, de én, mint tökéletesen amatőr, nem. Például az entrópia, a kvazár, az általános relativitás elmélet és más hasonló fogalmakat ismerhettem meg így. Illetve megtudtam azt is, hogy mivel foglalkozik a kvantumfizika, a kvantummechanika, mi a határozatlansági elv, vagy mi is a termodinamika második főtétele. Ezek nagyon hasznosak voltak, de nem merném azt állítani, hogy egy hét múlva is képben leszek mindezzel. Olvasás közben azonban bizonyos megvilágosodási élménnyel lettem gazdagabb.

Egy idő után  kezdtem úgy érezni, hogy Hawking már-már filozófiai magasságokba jutott. Gyakran gondoltam azt, hogy a mi Stephenünk bizony hívő ember. No, nem Isten létezésében hitt, de szinte vallásos hittel volt a matematikai számítások és elméletek iránt, amelyek alapján a következtetéseit levonta. Számomra túlontúl nagy a magabiztosság, amivel kijelentett dolgokat (Például, hogy a Nagy Bumm után 1 másodperccel a világ hőmérséklete egymilliárd fokra csökkent a végtelen forróból.), ugyanakkor természetesen nem tudom megcáfolni semmilyen elképzelését, képességeim hiányában. S hát, be kell vallanom azt is, hogy igencsak piszkálta a csőrömet az a lesajnáló hangnem, amivel a hívő emberek irányában volt, minthogy magam is az vagyok. Hawking úgy gondolta az, hogy nem tudjuk megmondani, mi történt a Nagy Bumm előtt, illetve annak a pillanatában, az egyáltalán nem lehet ok arra, hogy Isten teremtő ereje után kiáltsunk. Ez mindössze azért van, mert a tudomány még nem jutott el a megfelelő szintre. Ezért mondom, hogy hívő volt. Hitt abban, hogy csak a tudomány adhat választ mindenre, sőt, hogy a tudomány választ adhat mindenre. Ettől függetlenül is (mármint, hogy ő maga egyáltalán nem hiszi, hogy Isten teremtette volna a világot) nyitva hagyja a lehetőséget: "Ha a forró Nagy Bumm-modell helytálló egészen az idő kezdetéig, akkor a világegyetem kezdeti állapotát valóban nagyon gondosan kellett megtervezni. Ez esetben nagyon nehéz lenne megmagyarázni, hogy miért éppen így keletkezett a világegyetem, kivéve, ha Isten művének tekintjük, melynek célja az, hogy minket létrehozzon." Hawking szerint ez nem helytálló elmélet, s a könyv további előadásaiban az ezt kiváltó elméletet keresi. Én a magam részéről pedig pontosan ebben az elképzelésben hiszek.

A könyv második felében többször is úgy láttam, hogy a gombhoz keresi a kabátot. Oké, a forró Nagy Bumm teret engedne Istennek (lásd fentebb), akkor elő az inflációs modellel, mert abban mindenre van egyéb válasz, mint Isten. Szuper, de jelenleg nem inflációs módon tágul a világegyetem, ezért keresni kell egy elméletet arra is, hogy akkor mi történt az inflációs modellel útközben. Egész jó, de meg kellene oldani, hogy ne legyen a világegyetemnek kezdete, úgyhogy legyen egy képzetes idő, meg euklideszi téridő a valós téridő helyett, és sutty, már meg is van, hogy van ugyan kezdete a világnak, de mégsincs egy konkrét pillanata. Még mindig kellene valami, ami segít megmagyarázni a dolgokat, ezért itt a húrelmélet (Sheldon is ezzel foglalkozik az Agymenőkben, ahogyan a férjem rávilágított.). És így tovább, és így tovább. Végül, a könyv leges-legvégén feltette Hawking az egymillió dolláros kérdést: Miért van a világegyetem? (Igaz, hogy a hogyan-ra is csak egy elmélet-halmazunk van jelenleg is.) A kérdést már biztosan nem Hawking professzor fogja megválaszolni.
Mindettől függetlenül nagyon érdekes volt a könyv, végig lekötötte a figyelmemet és alaposan elgondolkodtatott.
A fiammal együtt megnéztük a könyv alapján készített kétrészes filmet is, aminek ugyanígy a Mindenség elmélete a címe. Ebben Hawking professzor elméleteit a kollégái mutatják nagyrészt be, sok-sok szemléltetéssel, nagyon közérthetően. Ezen kívül Hawkingot, mint embert is megismerhetjük belőle kissé (Habár én már megmerítkeztem az életrajzában egy kevéssé, amikor az Utazás a végtelenbe című könyvet olvastam Jane Hawkingtól.). Érdemes megnézni a filmet, a legnagyobb videómegosztón fent is van, természetesen.
Összességében azt mondom, hogy megérte belevágni az olvasásba, és tetszett is. Őszintén lenyűgözött, hogy egyes tudósok milyen lelkesek a tudományterületükkel kapcsolatosan, és mennyire magasröptű gondolatokkal foglalkoznak nap, mint nap. Főleg, ha belegondolok, hogy én milyen magasságokban szoktam általában gondolkodni...