Könyvajánló: Utazás a végtelenbe

A könyv Jane Hawking memoárja, ez alapján készült A mindenség elmélete című Oscar-díjas film. Ő volt Stephen Hawkingnak, a világhírű fizikusnak az első felesége.  Nagy érdeklődéssel vettem a kezembe a kötetet, hiszen a fülszöveg nagyon biztatóan hangzott, és hát kíváncsi voltam, milyen lehetett az élet a zseni mellett. A The Times ajánlója szerint: "Lehet, hogy Stephen Hawking tizenegy dimenzióban gondolkodik, de első felesége ennél is többre képes."

Egyszóval alaposan felcsigázott érdeklődéssel kezdtem bele az igencsak vaskos kötetbe. A lelkesedésem bizony hamar lehanyatlott. A könyvet unalmasnak találtam, és rendkívül terjengősnek. Lehet, hogy a fordítás is ludas benne, de száraz és lelketlen volt. Jane úgy írt, mint egy gimnazista fogalmazás órán. Leírja, hogy hogyan ismerkedett meg az akkor még egészséges Stephen Hawkinggal, de olyan szárazon, hogy szinte el sem lehet hinni, valóban szerelmes lett belé. Meglepetésként hatott, hogy ennyi elég is volt a házassághoz, holott akkor már kiderült, hogy Hawking beteg. Nyilván nagyon szerelmes lehetett bele, ha ennek tudatában is vállalta a házasságot, de ezt nem érzékelteti a könyv lapjain. Leírja, elég részletesen, hogy milyenek voltak a mindennapok, az egyre romló egészségi állapotú férje mellett, részletes ismertetőt kapunk Stephen tudományos életének sikereiről is, de mind unalmas felsorolás. Mintha Jane-nek soha egyszer sem állt volna fel a szőr a hátán attól, hogy ő csak egy kiszolgáló személyzet férje oldalán. Egyáltalán nem volt életszerű az egész. A könyv közepe táján már terveztem, hogy abbahagyom, de végül mégis tovább olvastam. Jane megismerkedik Jonathannal, akivel egyszercsak majd össze is fog házasodni, próbálja megírni a doktori dolgozatát. De tényleg olyan szárazon közli az adatokat, hogy teljesen élvezhetetlen az egész.

A vége felé jöttem rá, hogy a leginkább az őszinteség hiányzott a könyvből. Biztos vagyok benne, hogy Jane is volt dühös néha, érezte magát becsapva, volt féltékeny és szerelmes, de semmit az ég világon erről nem tudunk. Olvasunk persze a mindennapi nehézségekről, amikor Jane mint egy igásló csinálja a dolgát, gondoskodik a férjéről és a gyerekekről is, de ezek is csak úgy vannak leírva, mint egy bevásárló lista. Jane olyan volt számomra végig, mint valami gép, pedig biztosan nem ez az igazság. Stephen pedig nagyon unszimpatikus lett, holott róla is igen keveset tudunk meg. Elvette pl az egyik ápolóját, de azt is csak a Wikipédiáról tudtam meg, hogy ekkor szinte minden kapcsolatot megszakított a családjával, a gyerekeivel. Jane úgy írt erről is, mintha azt mondta volna, hogy tegnap esett az eső. Persze addigra már ott volt Jonathan, akivel elvileg évekig csak plátói volt a kapcsolatuk, és Stephen továbbállása után realizálódott egy valós szerelemben. Később Hawking elvált második feleségétől is, ami után újra normalizálódott a kapcsolata a gyerekeivel és Jane-nel is. 

Úgy vélem, hogy emiatt lett ilyen kiherélt ez a könyv, mintha Jane kínosan ügyelt volna rá, hogy semmi bántót se mondjon a férjéről, hogy ne teregessen ki semmilyen szennyest, ami esetleg rossz fényt vetne Stephenre. Ez persze becsülendő dolog, úgy vélem, de akkor talán nem kellett volna könyvet írni az életükből. Vagy nem kellett volna kiadni. Mert ez így elég érdektelenre sikerült. A filmet nem láttam, lehet, hogy abba vittek némi színt, ha már Oscar-díjat nyert.

Ajánlom-e a könyvet? Nem nagyon. Nem éri meg végigrágni szerintem a 485 oldalt, mert túl sok érdemi információt nem tudunk meg, cserébe viszont unalmas is.