Tompa Andrea: Omerta

Első olvasmányom ez a regény Tompa Andreától. Izával elhatároztuk, hogy feltétlenül kell olvassunk tőle valamit, hiszen elismert kortárs szerzőről van szó. Én az Omertát választottam, Iza a Haza című regényét. Nem mondom, kissé megijedtünk, mikor megnéztük, hogy a hosszú regények ráadásul "faltól-falig" vannak írva, párbeszéd pedig alig-alig van bennük. Az Omerta példának okáért 623 oldalas, és nagyobb méretű, mint egy átlagos könyv. 

De! Az első oldaltól magába szippantott a regény hangulata, úgyhogy 3 nap alatt végeztem vele. Ahhoz képest, hogy az omerta hallgatási fogadalmat jelent, és az alcím is az, hogy Hallgatások könyve, folyamatos monológokat olvashatunk benne. Négy fejezetből áll a könyv, mindegyiket egy-egy szereplő meséli végig, szinte levegővétel nélkül. A négy szereplő élete kapcsolódik egymáshoz, de valahogy mégsem fonódik eléggé össze. Azt hittem, hogy ebből végül majd egy afféle családregény kerekedik elő, de nem így lett. Sokkal inkább az jött le nekem, hogy mennyire távol vannak egymástól a szereplők, hiába köti őket egymáshoz a vér, vagy a szerelem. Mindenki a saját burkában éldegélt. 

Először Kali, egy széki asszony történetét ismerhetjük meg, aki lelépett rossz természetű, iszákos urától és Kolozsváron próbál megélni. Őszintén el voltam ragadtatva tőle! A gondolkodásmódja, a beszéde magával ragadó volt. Tompa Andrea nagyszerűen megrajzolta szerintem az alakját, habár én nem ismerek ilyen autentikus széki nénikét, de ő biztosan volt kiről formázza Kali alakját. Kali józanul él a világban, s mikor majdnem megszédül, majdnem megkísérti a szererelem érzése, hát akkor kap egy kis "pofont" az élettől, úgyhogy visszahúzódik a biztonságba, érzelmeit elrejti. Élete kemény, mint a többi szereplőnek is, de nem veszett ki belőle az emberség és a hite is megmaradt, pedig abban az időben nem éppen támogatták a vallást, sőt. De Kali életének a hit adott reményt és tette elviselhetővé a létet. "Hát az a Krisztus épp minden emberért meghalt. Még a lustáért is! Azért még direkt jobban is. Mert a rossz emberért jobban, mert az reá van szorulva nagyon a Krisztusra." Nagyon szerettem azt a sok, tanulságos mesét is, amit Kali Vilmosnak elmondott.

A következő fejezet Décsi Vilmosról, egy rózsanemesítőről szól, vagyis az ő végtelenített monológját olvashatjuk vagy 200 oldalon. Az ő alakját Tompa Andrea Palocsay Rudolf rózsanemesítőről formázta meg. Nagyon életszagúra sikeredett ez a Décsi Vilmos! Először szeretni akartam, mentegettem, de volt, hogy nagyon felidegesített. Úgy láttam az elején, hogy Vilmos egy naiv ábrándozó, akit semmi más nem érdekel, csak a rózsák. Addig rendben is volt ez a dolog, amíg maga volt, de ő pont ilyen maradt akkor is, amikor már nem volt egyedül, amikor már gyereke volt, amikor tőle várt segítséget a kétségbeesett Annuska. Egyszerűen nem törődött mással, csak magával és a rózsáival.

 Amikor kitört Pesten a forradalom október 23-án a mi Vilmosunk csak azt szajkózta, hogy csitt!, ne keltsünk feltűnést, mindenki nyugodjon már le! Amikor Annuska nagy dolgot kér tőle kétségbe esve, akkor elfelejti megtartani az ígéretét. Amikor Kaliért kellene felelősséget vállalni, akkor vidékre költözteti. Amikor a hóstáti kisemmizett gazdák várnak tőle segítséget, vagy legalább erkölcsi támogatást, akkor széttárja a karját, hogy hát mit tegyen? Szóval egy idő után kezdett viszketni a tenyerem tőle. Már nem naiv álmodozónak láttam, hanem nemtörődöm, egoistának, vagy jobb esetben pragmatistának. (Mestere, Schultz bácsi ki is borult rajta, hogy Vilmos képes volt abból a rózsából nemesíteni, amely a Trianoni békediktátum aláírásakor állt az asztalokon. Vilmost nem érintette ez meg, hiszen az csak egy rózsa szerinte.) Ugyanakkor  meg is kedveltem kicsit, szurkoltam is neki, hogy boldoguljon valahogy abban a fene szocializmusban, sikerüljön az a micsurini alapokra helyezett növénynemesítés. Végül azt kell mondjam, hogy Vilmos megalkudott, homokba dugta a fejét és hallgatott. Irigykedni tudott erősen, de szeretni, sajnálni, megérteni és együttérezni már nemigen. Avagy: egyszerűen gyáva volt kiállni bármiért, vagy bárkiért. Nem tudom, melyik a jobb. Tény, hogy Vilmos alakja nem egy regényhős alakja volt, hanem egy majdnem átlagemberé. 

Annuska és Eleonóra fejezetei már rövidebbek voltak. Szerettem olvasni ezeket is, de valahogy számomra nem kapcsolódtak szervesen se Kali, se Vilmos történetéhez. Mintha csak azért kaptak volna ők külön fejezetet, hogy könnyebb legyen elmesélni a szerzőnek, hogy mi történt a hóstáti gazdákkal és a szerzetesekkel az 50-60-as években Romániában. 

Összességében azt mondom, hogy ez egy nagyon jó könyv volt! Miután elolvastam, sokat nézelődtem az interneten rózsák után. Példának okáért a Peace rózsa, amiért Vilmos úgy odavolt, még mindig kapható. Viszont Palocsay Rudolf rózsáiból, aki ugyebár Décsi Vilmos alakját ihlette, nem maradt fenn egy példány sem. Legalábbis olyan nem, amelyről tudvalevő lenne, hogy az övé volt. Pedig Palocsay Rudolf tényleg híres volt a maga idejében Romániában. Dehát így múlik el minden dicsőség... "Nem szabadott volna nagy embernek lenni."

Peace tearózsa. Kép forrása: www.kerteszkedj.hu