Méhes György: Szép szerelmek krónikája

Méhes György írásaihoz eddig még nem volt szerencsém, pedig már régóta szemeztem a könyveivel. Most könyvklubos olvasmányként vettem magamhoz a Szép szerelmek krónikáját. Nagyon jót szórakoztam olvasás közben. 

A történet úgy folyik, mint egy kellemes mese. Könnyen olvasható, nem kíván megerőltetett figyelmet az embertől és nem is fogjuk lerágni a körmünket az izgalomtól. Méhes György ezen írásával a szüleinek kívánt emléket állítani. Sárkány Ilona és Méhes Elek megismerkedését, házasságát, életét követhetjük nyomon a regény lapjain, de mellékszálként elmeséli egy-két nagynéni, a nagyszülők és néhány családi barát házasságának történetét is. Így van értelme a címben szereplő többesszámnak. 

A Méhes és a Sárkány família is Erdélyben élt, Kolozsvár és Székelyudvarhely a központ, de persze számos helyszínt megismerünk a könyvben. Ilon és Elek szerelme közvetlenül az első világháborút megelőző időszakban szökken szárba. A hangulat, amelyet Méhes György megfestett egészen elbűvölő. Nagyon is ráillik szerintem a "boldog békeidők" kifejezés, olyan mértékben nyugodt, kellemes, ami a mostani világunktól gyökeresen különbözik. A gavallérok éjjeli zenét adtak a kiszemelt hölgynek és rózsacsokrokat küldözgettek, a hölgyek pedig diszkréten flörtöltek, és gyertyát gyújtottak az ablakban, ha szívesen vették a közeledést. A ruhák tartósak voltak és elegánsak, megszabott szabályok szerint öltötték magukra ezt,vagy azt a gúnyát, és még véletlenül sem mutatkoztak háziruhában sehol. Minden nap, meghatározott időt tartottak fent a látogatók számára, a vizit időt. Ekkor lehetett látogatást tenni a családoknál, ahol nyilvánvalóan teával, süteménnyel készültek a hölgyek. A beszélgetések udvarias hangnemben zajlottak és senki nem akart megsemmisíteni senkit a vitákban. Komolyan úgy tűnt a könyv lapjain, hogy senkinek semmi gondja nincsen az ég világon.

Természetesen dolgoztak is a népek, még az úri népek is. Legalábbis a férfiak biztosan. Méhes Elek ügyvédként kereste a kenyerét, fia elmondása szerint rendkívül ügyesen, de mindig tisztességesen. Sárkány Ilona anyai öröksége sajnos elúszott, mert Sárkány nagyapa befektette: "a hadikölcsön-kötvény biztos befektetés. A háború győzelmes befejezése után legalább ötven-hatvan százalékkal emelkedik majd az árfolyama." - mondotta az öregúr. Itt ugyebár az első világháborúrúl beszélünk, ahol a vesztesek oldalán álltunk. (Bár végülis a másodikban is ott álltunk...) Szóval a pénz elúszott, de Elek holmi telekspekulációkkal szépen kaszált.

Trianon után azért egy árnyalatnyit komorabbra váltott a regény hangulata, a család egynémely problémával volt kénytelen szembe nézni az erőszakos románosítás miatt. Erkölcsi dilámmáik is voltak, felesküdjenek-e a román államra, vagy sem, lakásukat is elvették, stb. Egy idő után egyre rosszabb lett a helyzet, Elek sem tudott már elég pénzt keresni a megélhetésükre, s végül Ilon volt az, aki varrásból fenntartotta magukat. A történet nagyjából itt ér véget, Elek meghal, Ilon egyedül marad, s az addigra már katonaviselt fiatalember Méhes György találkozik élete párjával.

Szép volt a regény, jó olvasmány. A könyvklub tagsága is egyöntetűen szerette, de azért voltak árnyalatok. Péter szerint teljesen olvasható volt ugyan, de túl meseszerű és idilli volt; a felét se hitte el. Istvánnak nagyon tetszett, és eszébe jutott, hogy sajnálja, hogy ő olyan keveset tud a saját családjáról. Ezen el is lamentáltunk egy darabig, mert kiderült, hogy mindannyian így vagyunk ezzel. Kivéve talán Lindát, aki családfa kutatással is foglalkozik, s természetesen a saját családját is alaposan kivesézte már. Éva és Julianna is szerették a regényt, kikapcsolta őket az olvasása. Heni ugyan most nem tudott eljönni, de azért elmondta, hogy tetszett neki a regény, amiről ő úgy gondolta, hogy inkább egy női íróhoz illő szöveg volt. Katalin és Linda még nem olvasták, mert ők most csatlakoztak a csapathoz. Majd A szívem fehérről, ami a következő olvasmányunk lesz, minden bizonnyal már tudnak mit mondani!

El kell mondjam, hogy az a kiadás, amit én olvastam (az Erdélyi Szépmíves Céh munkája) ritka rondára sikeredett, ráadásul a minősége sem a legjobb, mert esnek ki belőle az ívek.

"Kisétáltunk a hegyoldali sírkertbe. Ott korhadt nagyapám, dédapám fejfája. Az eső, a hó megszürkítette a felírást. Alig lehetett kiolvasni már a születési és halálozási évet. Kértem anyámat, rakasson sírkövet. - Hagyd el fiam, így van ez jól. Elkorhad a fejfa, elvész a régiek emlékezete is."

"Éltünk, ahogy lehetett."