Dezső András: Magyar kóla. A kokain útja Magyarországon

Dezső András oknyomozó újságíró, és a magyarországi szervezett bűnözés után (Maffiózók mackónadrágban volt a könyv címe) a magyarországi kokainüzletről írt könyvet. 

Amikor belekezdtem a Magyar kólába, azt gondoltam, hogy az eleje unalmas lesz, hiszen 1929-ben kezdődik a történet, és ugyan mi a fene történhetett kokain-biznisz címszó alatt akkor?! De nem volt unalmas, sőt. (A báró halála című fejezet amúgy engem némileg Böszörményi Gyula leányrablós regényének hangulatára emlékeztetett.) Furcsa belegondolni, hogy volt idő, amikor kokainozni a legkevésbé sem számított romlott, vagy bűnös dolognak. Sőt, hogy a kokaint teljesen legálisan gyártották a gyógyszergyárak, és árulták a patikák. Persze aztán kiderült, hogy nem csodaszer, hiszen bár fájdalomcsillapító hatása tényleg magas, az emberek túlságosan is jól érzik tőle magukat, és gyorsan függővé válnak a fehér portól. Amely függőség amúgy drága mulatság volt minden időben. Habár volt, amikor kifejezetten elit drog volt a kokain, míg manapság már sokkal alacsonyabb társadalmi osztályok is megengedhetik magunknak, mint például a 90-es években. De azért még most is simán el lehet verni rá egy ház árát pár éven belül, ha valaki rácsúszik. 

A könyv tehát érdekes volt, számomra sok új információval szolgált. Meglepődtem, hogy egész friss (mondjuk 2017-es) bűnügyek is mennyire nincsenek meg a látókörömben. Látszik, hogy nem a bűnügyi rovatokat szoktam olvasni, mert sok minden teljesen kimaradt nálam. Nehezítette az olvasást, hogy több szereplő vezetékneve is amolyan kékfényesen csak kezdőbetűvel volt rejtjelezve. Például P. Tamás, ami Portik Tamást akarta jelenteni. Ő az egyetlen egyébként, akit képes voltam a magam kútfejéből dekódolni, a többivel egy idő után már nem is próbálkoztam. Szintén gőzöm sem volt, hogy kikről beszélt, amikor csak rejtélyesen körbeírt egy-egy ominózus embert, csoportot, esetet. Mint például: "A bulizók - négy ismert zenész és egy filmes stáb - az utolsó este szinte teljesen szétverték a vidéki házat, ahol előtte két hetet töltöttek el együtt, összezárva. Mindössze annyi dolguk volt ez idő alatt, hogy a zenészek hozzanak össze közösen egy nagylemezt, a produkciót pedig - akár egy valóságshow-t - örökítse meg a filmes stáb. Egy évvel a 2008-as gazdasági világválság előtt még a szponzor, egy világhírű italos cég költségvetésébe is simán belefért egy ilyen projekt finanszírozása."

Más, kicsit tájékozottabb olvasó biztosan tudja, hogy kikről szól ez a rész. Én ekkorra már nem is néztem utána sehol. Kicsit elfáradtam abban, hogy összerakjam, ki-kicsoda a könyv lapjain, pedig bizonyára elmormoltam volna pár hűhá-t közben, ha tudom, hogy kinek a meredek sztorijait olvasom éppen. Ettől függetlenül is jót szórakoztam olvasás közben. Persze sokszor felhúztam a szemöldökömet, elhűltem azon, hogy mennyire sok pénz van a kokainban, és rácsodálkoztam, hogy 4-5 kilogramm kokó már mennyire hatalmas mennyiség. Magyar viszonylatban szó sincsen 20-30 kilós fogásokról, és a kokainbárók otthonában sincs ekkora mennyiség raktáron soha. Még a legnagyobbakéban sem. 

A politikusok kokainozásáról szóló rész elég homályos volt, már ami azokat illeti, akikről nem derült ki nyilvánosan, hogy fogyasztottak, vagy legalábbis nem gyanúsították meg őket. A zenészek, színészek, celebek - akik ezt amúgy nyíltan már felvállalták - persze nevesítve vannak (Pityinger László, mint Dopeman nagyon mókásan hangzik.). De számomra az igazi meglepetést mégis az okozta, hogy a Curtis művésznéven futó Széki Attila önéletrajzi könyvet írt, már 2015-ben! (Miután Dezső András idézett is a könyvből már tudom, hogy nem áll szándékomban elolvasni, de azért rendesen leesett az állam, hogy máris megírta az életét.)

Összességében érdekes olvasmány a Magyar kóla, egy számomra teljesen idegen és ismeretlen világba nyújtott betekintést, tágítva a látókörömet, úgyhogy mindenképpen megérte elolvasni.