Borisz Akunyin: Azazel

Könyvklubos választás volt, a jobbik fajtából. Évi ajánlotta, habár még nem olvasta ő sem a regényt, de jókat hallott róla. Úgyhogy bevállaltuk.

Ez egy vérbeli krimi, ami Oroszországban játszódik 1876-ban. Főhőse Eraszt Fandorin, aki egy nagyon fiatal nyomozó, vagy rendőr, vagy mi. Egy rejtélyes öngyilkosság kelti fel a figyelmét, amelyről később kiderül, hogy afféle kikényszerített öngyilkosság volt. Van minden, ami kell: egy igazi femme fatale, ártatlan leányzó, lebujok, kések, váratlan fordulatok, hajsza, lelepleződés. Az egész könyvnek van egyfajta derűs, vagy talán inkább egy kicsit komolytalan hangulata. Erasztnak hihetetlen szerencséje van mindig, soha nem történik meg vele a felsejlő rettenet, úgyhogy egy idő után már nem is izgultam érte, egyszerűen csak élveztem az újabbnál újabb kutyaszorítókat, hiszen biztos voltam benne, hogy minden helyzetből kivágja magát valahogyan. S persze nem is tévedtem. Erika szerint volt némi James Bond-os beütése a dolognak, s alighanem rátapintott a dolgok velejére. 

Nem jöttem rá, hogy ki a hunyó jó darabig, de az utolsó fejezetek környékén azért összeraktam a kockákat. Úgyhogy szerintem, mint krimi teljesen jól szerepelt. Hangulata is van, sajátos miliője, ami nekem nagyon tetszett. Ippolit, mint mellékszereplő szerintem hatalmas figura, nekem ő tetszett a legjobban.

Ami kicsit idegesített benne, az a sok fifikás orosz név. A gondolati nyelvem is beletört a nevek olvasásába, úgyhogy a végén szerintem ki sem olvastam őket, csak ránéztem, s rögzítettem, hogy akkor ez most pl. Kszaverij Feofilaktovics Gusin, a rendőrparancsnok, vagy kicsoda.

A könyvklub fél közönsége mesélte el a benyomásait ma a könyvről. Éva nem olvasta el végig, ez azért elég sokatmondó. Neki tartottunk egy gyors összefoglalót az utolsó kb 100 oldal történéseiről, ne maradjon már teljes tudatlanságban. Erika nagyon lassan haladt vele, 5-ös skálán hármasra értékelte a könyvet; ez is sokat mond. Vivien szerint volt az 4-es is, annak ellenére is, hogy orosz. Bettinek és nekem tetszett, de a sok kacifántos név azért, na. Érdekes, hogy mindkettőnket A Mester és Margaritára emlékeztetett a könyv eleje. Iza nem olvasta el, gondolta, hogy majd inkább megnézi filmen. Rozika néni idő előtt távozott, de neki is inkább tetszett, mint nem. A konklúzió pedig egyrészt az volt, hogy nézzük meg filmen, másrészt pedig, hogy legközelebb Orwelltől az 1984-et fogjuk olvasni.