J.R. dos Santos: A 632-es kódex

Szeretem az összeesküvés elméletes könyveket, a rejtélyeket, a hihetetlen történelmi sztorikat. Ezért is vettem a kezembe ezt a regényt, mert az efféle könyvek archetípusának tűnt és szórakozni vágytam. Nos, ez nem jött be, sajnos. Persze elolvastam, de sokkal kevésbé szórakoztam jól, mint szerettem volna. Nekem kissé összecsapottnak tűnt, nem is sikerült valami hű de nagy rejtélyt összetákolnia az írónak benne, és a stílusa is erősen kérdéses volt. 

Dióhéjban: A főhős egy kriptoanalitikus (aki ősi és/vagy titkos írásokat fejt meg), Tomás, aki ahogy láttam a szerző több regényének is főszereplője. A történet Kolumbusz Kristóf személye körül bonyolódik, egészen pontosan akörül, hogy mi volt az igazi neve, és honnan származott, Genovából-e, vagy Portugáliából. A konklúzió szerint Portugáliából, de szerintem ennek nincs különösebb jelentősége, vagy értelme, mint ahogy az egész regénynek sincs. (Természetesen ha olasz, vagy portugál lennék, nem ilyen húrokat pengetnék, de hát magyar vagyok, úgyhogy engem annyira nem izgatott fel a téma.)

Teljes mértékben kliségyűjtemény, irgalmatlan sok információval. Éltem a gyanúperrel, hogy azért zúdít ránk ennyi mindent dos Santos, hogy fáradt agyunk még véletlenül se gondoljon arra: talán nem mindig logikus a gondolatmenet. A mi kriptoanalitikusunk nem egy krőzus, úgyhogy kellett egy gazdag alapítvány, hogy simán utazgasson a világban mindenfelé, ehesse a jobbnál jobb ételeket (A leírás szerint jóképű, karcsú és smaragdzöld szemű a prof, ami ennyi kaja mellett, legalábbis a karcsúságot illetően, erősen kérdéses szerintem.), s olvashassa a poros, régi dokumentumokat. Elképesztő gyorsan olvas különben a fickó, egész könyvekkel végezni szokott egy délután alatt. És hát a klisék kliséje, a nő. Szőke, nagymellű, nimfomániás. Amikor megjelent tényleg majdnem abbahagytam az olvasást. Ez volt a könyv legalja. 

De hogy jót is mondjak. Megtudtam, hogy kik azok a szefárd zsidók (száműzött portugál zsidók), számomra elegendő infót kaptam a kabbaláról, néhány könyvtárépületről és városról. Össze tudtam kapcsolni egy X-akták részt a kabbalával, és ez kicsit felvillanyozott, ha már más nem is. (Ha valakit érdekel: Isaak Luria kabbalista bölcs volt, egyúttal pedig egy X-akták rész szereplője, akit feltámasztottak a halálból egy kabbalista varázslással, vagy mivel. Úgy látszik, az X-akták íróinak nincs is olyan nagy fantáziája.) Az író igyekezett Tomást egy kicsit emberibbé tenni azzal, hogy családja,  beteg gyereke van, de a rengeteg mondanivaló közt nem nagyon marad ideje kifejteni ezt a szálat. Szerintem jobb lett volna bele se vágnia ebbe, mert elég bántóan kidolgozatlan, s úgy gondolom kevéssé illik a regénybe a vége a beteg kislánnyal. Vagy talán sokkal kevesebb sort kellett volna olyan témákra vesztegetnie, mint hogy milyen márkájú koncertzongora állt az étterem halljában (ezt két alkalommal is leírta, pl.), vagy hogy mit ettek és ittak a szereplők, esetleg mi a peónia nevű virág virágnyelvi jelentése. Ha így tesz dos Santos, maradt volna papír-kerete Tomás családi életének viszontagságait is rendesen leírni, aminek végülis valami köze volt a történetszövéshez, legalábbis több, mint a virágnyelvnek, vagy a kajáknak.

No, végül is elolvastam, néhány dologban megokosodtam, de legközelebb, ha összeesküvés elméletre vágyom, más író után nézek, azt hiszem.