J.K. Rowling: Harry Potter és a.....

Nos, be kell vallanom, hogy látatlanban utáltam az egész sorozatot és a belőle készült filmeket is. Úgy gondoltam, hogy bugyuta és nagyon gyerekes ahhoz, hogy felnőtt ember elolvassa, s én már akkor sem voltam kisgyerek, amikor Rowling robbantott a regényével. Hogy most miért olvastam mégis el? 

Egy csapat gyerek ott aludt a könyvtárban, és a Harry Potter-szcéna első részét néztük meg, illetve ahhoz kapcsolódó beszélgetést és játékokat terveztem. Így hát képbe kellett kerülnöm, s be kell vallanom, annyira megtetszett az első kötet, hogy 4 nap alatt elolvastam az első három részt a sorozatból.

Nem bugyuta és nem túl gyerekes a történet, sőt, izgalmas és ötletes. De ami igazán tetszett nekem, az az egésznek a hangulata. Tetszik az iskola, az órák, a diákok, a tanárok, az a nagyon erősen brit hangulat, ami átjön. A Roxfort diákjai a tanulással foglalkoznak, és a Mardekárosok kivételével összetartó banda. Nem fúrják egymást, és - mivel ez egy mese - nem youtube csatornákon fejezik ki önmagukat és nem tudatmódosítókkal szórakoznak, hanem beszélgetnek, sportolnak, tanulnak és közösségben élnek. S bár Piton prof tényleg egy genya a gyerekekkel, mégsem jött be a suliba egyetlen diák szülője sem, hogy halálosan megfenyegesse az ombudsman riadóztatásával, vagy azzal, hogy péppé veri helyben. Szívesen jártam volna olyan iskolába, mint a Roxfort. Na persze nem varázslást tanulni, mert ez a része mondjuk pont nem annyira érintett meg a történeteknek. De a tipikusan az angolszász iskolák sajátossága, a házak rendszere például tetszett. Motiválja a gyerekeket a tanulásban, építi a közösséget, a kapcsolatokat, amelyek gyakran egy életre megmaradnak, illetve szerintem sok képességet is fejleszt. Mint például a kooperációt, a másikhoz való alkalmazkodást, vagy a másikban való bizalmat.

Amúgy a HP is egy olyan fantasy történet, ahol van egy főgonosz, s a szereplők vagy mellette vagy ellene vannak. Harry a kiválasztott, akinek a gonosz legyőzése a feladata. A történetek egyre sötétebbek és komolyabbak lesznek, ahogy Harry is egyre idősebb és tapasztaltabb lesz, a gonosz is erősödik, meg persze Rowling fantáziája is egyre csak burjánzik. Még a kötetek is egyre vastagabbak lesznek. Nekem egyébként az első négy kötet tetszett igazán, a mélypont az ötödik volt. A Főnix rendje volt a legvaskosabb kötet, de szerintem sok dolgot simán ki lehetett volna hagyni belőle, néhol bizony unalmas volt, és Harry szörnyen irritált az örökös hepciáskodásával. Az utolsó két könyv megint nagyon jól sikerült, izgalmas és szívszorító is volt egyben. Főleg persze az utolsó kötet, amelyben a végső harcra került sor, és ahol kiderül minden.

Mint keresztény ember, természetesen megpróbáltam összegyűjteni a könyvek ellen felhozott érveket is magamban, mert valahogy az volt az érzésem, hogy vagy én nem látok valamit, vagy a kritikusok. Én nem olvastam semmi olyasmit a könyvekben, ami alkalmas lenne a gyereklelkek megrontására. Rowling regénye úttörő volt annak idején abban, hogy úgy írt, mintha egy akciófilmet forgatna. Nem sok leírás van a szövegben, inkább történnek az események, mindig jön egy váratlan fordulat, és a regények végén rendszerint ott a csattanó. Letehetetlen. Ezen kívül viszont nem hiszem, hogy komoly gondokkal kellene szembe néznie annak a gyereknek, aki elolvasta a könyveket. Igen, van benne varázslás, de egy csomó mesében van, köztük olyan ikonikusakban is, mint például a Hófehérke vagy a Csipkerózsika, netalán a Piroska és a farkas. Amiket pedig sokkal kisebb gyerekeknek szántak. S ha már a nagyobbaknál tartunk, ott van a Gyűrűk Ura, vagy a Narnia krónikái. Mindkettőt keresztény szerző írta, s tele vannak mágiával és varázslással. Nem csak a sötét oldalon.

A regényt ellenző cikkeket olvasva találtam olyat, ami azért kárhoztatta Rowlingot, mert undorító dolgokat írt le. Példának volt felhozva, amikor Ron ócska varázspálcája visszafelé sült el, és Ron órákig meztelen csigákat böfögött fel; vagy hogy egy csomó jelenet egy undorító lányvécében játszódik (Nem volt undorítónak lefestve egyébként a vécé, csak vizesnek, de tény, hogy vécé volt.), s hogy mindez mennyire káros a gyerekekre, akik mindössze 11-12 évesek. Hm. Azt hiszem a 11-12 évesek az ilyesmit direkt élvezettel olvassák, legalábbis azok, akiket én ismerek. Más cikkek szinte már betűről-betűre kivesézték a könyveket, s számtalan mély teológiai tévedést hoztak elő, habár igazából nem értettem, hogy miért is kellene egy regényírónak járatosnak lennie a mély teológiában? Olyasmiket kértek számon Rowlingon, amik lehet, hogy még egy-egy lelkész vagy pap képességeit is meghaladnák. Szóval arra jutottam, hogy ez kb ugyanaz, mint amikor A Da Vinci-kódot ekézték. Fontosabbá tették a könyvet, mint amit önmagától kivívhatott volna, ráadásul tökéletesen feleslegesen.

Azok a keresztény gyerekek, akik elolvasták a Harry Pottert nem lettek varázslók, nem mondták azt, hogy márpedig én ezentúl nem megyek templomba, és a Roxfortba írassatok be általános után. Igen kevés gyerek van tisztában azzal, hogy milyen szellemi háttere van a regényeknek (és nem csak a HP-re gondolok, hanem bármelyik regényre, amik nekik szólnak), de nagyon kevesen vannak a keresztény hit szellemi hátterével is tisztában. Talán inkább ezen kellene elgondolkodni. 

S ha már keresztény látószög, akkor meg kell említsem, hogy a regényben igenis fel lehet fedezni keresztény értékeket is, ha már ennyire tüzetesen megvizsgáljuk a dolgot. Ott van Dumbledore professzor, aki mindig, mindenkinek ad második esélyt. Vagy, amikor Harry elbizonytalanodik, hogy mi és kicsoda is ő, ha egyszer Voldemort nagyúr sok képessége megvan benne is, Dumbledore rákérdez, hogy miért került Harry abba a házba, ahová került? Azért, mert ezt kérte a Teszleksüvegtől. Vagyis, a döntés a mi kezünkben van. Nem a képességeink, hanem a döntéseink határozzák meg, hogy kik vagyunk. Harry a jót választotta, nem a sötétet. Sok ilyen van a könyvben. S olyan is, ami a gyerekeknek szól. Például Ron, aki szegény, sokgyerekes családból jött, és a Mardekárosok mindig cikizik a kinőtt, kopott, testvéreitől örökölt cuccai miatt. Ő ezt tényleg kínosnak érzi, de a barátai átsegítik ezen, mert mellette állnak. Vagy Hermione, aki nem túl szép, és nem jó családból származik. A barátai őt is megvédik és támogatják. Ki is mondja valamelyik szereplő a könyvben, hogy nem az számít, hogy ki hogy néz ki, és honnan jött, hanem, hogy milyen ember. Az utolsó kötetben pedig már olyan értékek kerülnek előtérbe, mint az irgalom, az önfeláldozás, a barátság és persze a szeretet, amely Dumbledore szerint a legerősebb fegyver. Nekem ez nem tűnik veszedelmesnek.

De a lényeg, hogy ez egy izgalmas, jó könyv, remek történetszövéssel és szimpatikus főhősökkel. A többit bele lehet magyarázni, meg lehet találni, ki lehet vesézni, de azt hiszem, hogy a keresztényeknek (vagyis nekem is!) inkább a Szentírást kellene ilyen buzgalommal elemezni, mert az inkább érdemes rá, mint Rowling regényfolyama. Azt elég élvezni.
Nekem is vannak fiaim, ezért is eresztettem a gondolataimat ilyen bő lére ezzel a témával kapcsolatosan. Kereszténynek neveljük őket. Úgy gondolom, ha valamelyik nekikezd a Harry Potternek, nem fogom kitépni a kezéből, mert nem látom azt, hogy nem fogja tudni megemészteni. Ahogy már mondtam is, sok varázslós, mágiás és hasonló mesével találkoztak már életük során (pontosan ugyanúgy, mint a gyerekek legnagyobb része), de nem inogott meg a gyermeki hitük. S meggyőződésem, hogy nem is a meséktől fog meginogni ez a hit.