Marianne Cronin: Lenni és Margot száz éve
Nehezen vettem rá magamat, hogy belekezdjek ebbe a könyvbe. Ennek több oka is volt. Egyrészt mert a borítója a legkevésbé sem csábított olvasásra, másrészt pedig a fülszöveg sem győzött meg arról, hogy nekem való könyvről lenne szó. Meglehetősen melodramatikusnak tűnt a sztori, ami azt illeti. Nagyon röviden az alaptörténet: Lenni 17 éves, halálos beteg tinédzser, aki egy hospice osztályon tölti utolsó idejét. Margot pedig egy 83 éves, szívbeteg hölgy, aki szintén ebben a kórházban van. Együtt 83 évesek, ha esetleg a cím még nem lett volna érthető. (Szellemes volt a címválasztás, szerintem) Ők ketten elhatározzák, hogy festenek 100 képet, minden évükről egyet. A sztori a képek háttértörténetéből bontakozik ki. Az az igazság, hogy az első pár oldal még inkább elbizonytalanított abban, hogy belevágjak-e az olvasásba. Lenni egy kicsit sem tűnt valóságosnak. Papírszagú és őszintén szólva egy kicsit idegesítő is volt. Különösen nehezen viseltem az Arthur atyával folytatott beszélgetése...