Olvassunk együtt!

Évi ajánlására fogjuk olvasni a könyvklubban ezt a könyvet, amikor majd újra összegyűlhetünk, vírusmentesen. Többször írtam már, hogy mennyire szeretem a történelmi tárgyú könyveket, úgyhogy ez a mű igazán nekem való. Ennek ellenére sem váltott ki belőlem nagy érdeklődést a téma, mert valahogy az utolsó orosz cár, meg a bolsevik forradalom sosem izgatott annyira. De ez a könyv valóban jó! Helen Rappaportot láttam már történelmi témájú ismeretterjesző filmekben, és úgy gondolom, hogy ő afféle Carl Sagan, csak történészben. Hétköznapi, érdeklődő embereknek próbálja úgy elmondani a régmúlt eseményeit, hogy élvezetes legyen. A könyve is ilyen. Egyáltalán nem száraz, nem fél a kutatása tárgyairól (a cári családról), mint valódi személyekről beszélni. Indítékaikat, személyiségvonásaikat elemezni, netán "találgatni" ezekkel kapcsolatosan. Szóval valóban képes a történelmet közel hozni az olvasókhoz, mintha régi ismerősök sorsáról mesélne. Ez pedig nagyon jó! Tetszett a szarkaszt...

Hűha! Hogy is kezdjem... Először is: nagyon tetszett! Sajnálom, hogy nem olvastam hamarabb. Izgultam, hogy nagyon elvetemült "művészregény" lesz, amiből - ha van is benne - alig lehet majd kihámozni a történetet. De kár volt az izgalom. A történet érthető, a regény pedig művészi ugyan, de befogadható szinten. A szerkezete érdekes. Két részből áll, I-IV. fejezet az első rész, és VI-I. fejezet a második rész. Ahogy utána olvastam, ez a tangó lépéseit jelzi (nem tudok tangózni). A történet egy már nem működő mezőgazdasági telepen játszódik, valahol Gyula és Békéscsaba környékén, a 80-as évek elején-közepén, kb. (Nincs semmi leírva, csak a Wenckheim-kastélyról tudtam belőni a helyszínt nagyjából, valamint a Warsawa autóról, a Coca-colaról, Kossuth cigiről, és a hanyatló gazdasági helyzetről az időt.) A szereplők a régi dolgozók, akik ott maradtak az isten hátamögötti telepen, rogyadozó házaikban, szegényen és nyomorultan. Az eső meg folyton esik, sár van, minden hideg és nedv...