Olvassunk együtt!

Ez most itt egy antiajánló lesz... Ugron Zsolna könyvét be sem tudtam fejezni, annyira nem tetszett. Őszintén meglepődtem rajta, hogy mennyire rossz volt olvasni, holott ez egy rendkívül népszerű könyv! De lehet, hogy csak a hírverése volt jó.  Alapjáraton egy romantikus história lenne, némi családtörténettel körítve. Talán még azok a részek voltak a legjobbak, amikor a család távoli tagjainak régi emlékeit idézte fel az írónő. A romantikus szál már-már komikusan kidolgozatlan és vacak volt. A jellemábrázolás nagyjából ahhoz hasonlítható, amit egy 7 osztályos, reál beállítottságú tanuló elővezet fogalmazás órán. Állítom, még én is jobbat írtam volna. Először azt hittem, hogy ez egy fura eszköz, amit az írónő alkalmaz. Hogy letisztult akar lenni, vagy efféle, de tulajdonképpen csak idegesített. A két főhős nagyjából 20 mondatot váltott egymással, és már házasodtak. Eddig bírtam az olvasást, itt becsuktam a könyvet és szépen visszatettem a könyvtári polcra. Bántóan összecsapottn...

Ez a második könyv, amit Grecsó Krisztiántól olvastam. Tulajdonképpen meg vagyok elégedve vele, habár kicsit ambivalensek az érzéseim. Ez a kötet elsőre olyan, mint egy novelláskötet, de végül kiderül, hogy a történetek valahogy kapcsolódnak egymáshoz. Az is az alcím, hogy egy családregény mozaikjai. Mondjuk ez szerintem azért túlzás, nem családregény ez, de tény, hogy a szereplők között van valamiféle kapcsolat. Nem volt egyszerű olvasni a könyvet, mert minduntalan lapozgatnom kellett, visszakeresni, hogy ki kicsoda, mert mindig elvesztettem a fonalat. Rengeteg szereplő volt, s mindnek eléggé hétköznapi neve volt, Juli, Éva, efféle. Kölcsön könyvet olvastam, és nagyon hálás voltam a tulajdonosának, mert minden novella elejére felírta ceruzával, hogy kikről szól, illetve ha egyesszám első személyben volt megírva, akkor ki mesélte. Ez nagyon hasznos volt! Szerettem volna csak úgy elveszni a történetekben, de nem lehetett, mert Grecsó folyamatosan arra kényszerített, hogy igazoljam: f...

Ennek a könyvnek először a borítója tetszett meg. Aztán a fülszövege. Aztán az egész könyv. Borzasztóan jól szórakoztam rajta, és rengeteget nevettem olvasás közben! Az alapszituáció, hogy Adolf Hitler magához tér Berlinben egy elhagyott foghíjtelken. Hamarosan kiderül, hogy 2011-ben járunk, vagyis Hitler életéből cirka 60 év kiesett. Innen kell felvennie a fonalat, és folytatnia az életet. Ahelyett, hogy elvegyülne, inkább azt teszi, amihez a legjobban ért: beszél és meggyőz. Bizarr, hogy mennyire jól feltalálja magát.  A könyv elején számtalan vicces szituáció fakad abból, hogy az új világ technikailag jóval fejlettebb, mint Hitler világa volt. A mobilok, a számítógép, a reklámújságok, a tévé, mind-mind elképesztik a Führert. Ennél már jobban szíven üti, hogy temérdek török ember él Berlinben, teljesen hétköznapi módon. Próbálja olvasással behozni az elmaradt éveket, minek során szembesülnie kell az Európai Unió tényével, azzal, hogy a zsidóknak országuk és jogaik vannak, ...